2012. szeptember 14.

Felnőttnek lenni...

...nehéz.
Nagyon nehéz. Napról-napra nehezebb.
Pedig azt hittem könnyebb lesz. Mármint könnyebb, mint a gimi. Hogy majd lesznek órák, persze, de kevesebb időt kell suliban tölteni, mivel megnő az otthoni tanulás mértéke jelentősége.
És nem.
Hétfőn fél 7, szerdán fél 6, csütörtökön 4 óra körül érek haza. Úgy, hogy elindultam otthonról reggel fél nyolckor. Meg még nem csináltam aznap "semmit". És ez elkeserítő.
Mint ahogyan az is, hogy nem haladok előre. Semmit. Vagy alig. Ami tuéajdonképpen semmi.
Elkezdtem ugyanis egy ún. "tudú listát", mikor láttam, hogy lesz némi külsős tennivalóm (is) az egyetem elkezdésével kapcsolatban, mint jegyzetek, felszerelés, papírok. Nos, neki is láttam buzgón intézkedni, azonban a dolog sajnos nem olyan hatékony, mint hittem. Mert nem rajtam múlik. Mert milyen dolog az, hogy amíg fehérvári lakcímem volt, addig bármelyik pesti tüdőszűrőben elláttak volna, ideiglenes pestivel viszont csak oda ahova az tartozik?!
Igyekszem, csinálom, de a gondolatjelek csak gyűlnek. Demoralizáló.
És tisztán látom (hála a pszichológia alapjai című rendkívül hasznos tantárgynak), hogy túl sok a stressz. Iszonyú feszült vagyok.
A dolgok elérték azt a szintet, amit egyszerűen már nem tudok kezelni. Olyan érzékeny vagyok, hogy egészen apró dolgokon is sírni kezdek. Legújabban naponta többször. Én. Aki előtte SOHA nem sírt.
De kikívánkozik. Amikor nem tudom magam megvédeni, amikor látom, hogy mekkora hajcsomók maradnak a kezemben...rettenetes. Gyűlölöm, félek, és nem tudom mi lenne a megoldás.

Szóval vihar van a tengeren, a hajóm hamarosan fel fog borulni. De lehet, hogy már meg is tette. Tudatos védekezés. Ez kellene.
De még a tortázás sem segített. (Pedig iszonyúan örültem Gabi emailjének. Meg milyen régen volt megrendelésem...) Sőt.
Csak hab volt a tortán.

Nem is állt össze a málnás krém.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Panka!

    Nem szokásom kommentelni, de a kétségeidet olvasva muszáj volt klaviatúrát ragadnom, mert kell az embernek néha egy kis megerősítés... Meg különben sem fair, hogy néhány hónapja bámulattal olvaslak (pedig majd' kétszer annyi idős vagyok, mint Te) és nem adtam semmi visszajelzést :) (Biztos sokan vannak még így ezzel.) Meg kell mondjam kevés hasonlóan őszinte embert "ismerek", mint Téged. Megejtő, milyen nyíltan tudsz az érzéseidről, nehézségekről, örömökről, stb. írni! Egészen kivételes személyiségről tesznek tanúbizonyságot a bejegyzéseid, a fotók alapján ráadásul mindenféle kétséged ellenére gyönyörű is vagy (ha egy másik nő mondja nyugodtan elhiheted, :) még ha tudom, ez Neked nem is könnyű), úgyhogy próbálj meg hinni magadban, bízni az erődben, amit már ékesen bizonyítottál és fel a fejjel! Ez most egy ilyen időszak, volt már ennél sokkal nehezebb és lesz is, de előbb-utóbb mindig kiderül az ég. Hogy stílusos és közhelyes is legyek: "Ahogy az étel az éhes testet, úgy táplálja a nevetés a lelket." Mikor voltál utoljára moziban?
    Minden jót Neked az élethez, üdv.: M.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogyan már párszor elmondtam, az ilyen visszajelzéseknél csodálatosabbat el sem tudok képzelni. Iszonyúan örülök, hogy szeretsz olvasni :), és köszönöm a tanácsokat! Ugyan nem mozival, de elhatároztam, hogy igyekezni fogok minél többet kikapcsolódni. MOndjuk egy kis fényképezéssel...
      Te pedig remélem továbbra is találsz majd kedvedre valót :)

      Törlés