Nepál after

Kezdésnek István (egy kedves utastársunk, akivel például a szafarizáskor hátul szoronkodtunk) által összeállított "nepáli tízparancsolat":

1,  A Dhal Bat is étel.

2,  Sajtos gurung bread mellé sohase egyél banános palacsintát.

3,  Hegyekben kis khukri-n kívül mindig legyen nálad túrabot is.

4,  Teherhordók kivételével magas hegyre csak magas szárú cipőben.

5,  Hegyen férfi tusfürdőt ne hagyj a zuhanyzóban, mert később

már csak női kapható.

6,  Szállodában a fali aljzatot mindig az ágynak a faltól elhúzása után keresd a padlóhoz közel.

7,  Elefánt hátán az egyik lábad sose tartsd a levegőben.

8,  Ha jól akarsz járni, csoportos fizetés helyett válaszd az egyénit.

9,  Egy négykilós kalapács, egy csavarhúzó, csavarkulcs és 4 csavar is elegendő egy busz törött kormányművének az 1 órán belüli megjavításához.

10, Bizonyos országokban a kézzel írott beszálló és csomagkártya is megteszi.


Jó volt.
Jó volt újra felidézni az élményeket, nevetni a képeken.
Igaza van apának: kicsit bennem is kezdett olyan érzéssé válni a dolog, mintha valójában meg sem történt volna, csak álmodtuk. Túl hihetetlen.
De nem. Ez a találkozás bebizonyította, hogy nem. Ott mosolygunk a fotókon. Ott kellett lennünk. Együtt. Mindnyájunknak.
És azzal is csak egyet tudok érteni, hogy jó kis társaság lettünk. Társaság? Inkább közösség. MIndenki kell hozzá azzal a kis plusszal, amitől ő az aki. Ettől lesz olyan az egész, amilyen. Különleges.
És az ilyent nem szabad veszni hagyni. Ápolni kell. Összetartani.

Hiszen nem kell a világ végére menni ahhoz, hogy együtt legyünk...