Avagy megindult a visszaszámlálás. Konkrétan rosszul vagyok.
A gondolattól, hogy mi vár ránk. Hogy hol tartunk. Legszívesebben remegve elbújnék egy sarokba, és a hajam mögé bújva ismételgetném, hogy dehát csak nem olyan régen kezdtük el. Ja, kereken 6 éve, lehetne mondani.
Tudom. Pontosan tudom. Nem volt rövid idő. Sőt. Én vagyok a legboldogabb, hogy vége lesz. Már nagyon elegem van az összes hülyeségből. Azt hiszem belefáradtam. De az érettségi... már a neve is félelmetes.
ÉRETTségi. De én nem vagyok érett. A legkevésbé sem. Sokszor érzem, hogy olyan vagyok, mint egy 8 éves. Kiszámíthatatlan, hisztis. Úgy is meg lehet oldani?
Ráadásul nem elég, hogy ott van mindenkinek a tudatában, kezd az az érzésem lenni, hogy másról már nem is tudunk beszélni. Akármi jön fel témaként, mindig ide lyukadunk ki. Hogy ki, miből, hogyan, mennyit, pontok, duplázás és hasonlók. Ilyenkor tudnám még az addig sikítok, amíg abba nem hagyják módszert alkalmazni. Hiszen azért még van egy teljes félévünk. Mármint az élesig. Lehet, hogy a homokbadugomafejem nem a legjobb stratégia, de ér rá majd akkor stresszelni? Lesz alkalom bőven.
Addig inkább élvezzük a gyerekkort. Az ártatlanságot. Ami nekem holnap kegyetlenül véget ér. Fúj. Egyenlőre el sem tudom képzelni.
Van kerek 10 órám, hogy hozzászokjak.
Nem para. Mi ugyanígy voltunk tavaly kb... számíts a tömeghisztériára, de mindenki túl fogja élni, ha akarja, ha nem :) el sem hinnéd, mennyi minden ragad rád 4 év alatt..
VálaszTörlésVannak olyan tanárok akik túlreagálják, őket le kell szarni, egy egészséges elkötelezettség kell, hogy komolyan vedd, de bankett után már csak röhögni fogtok rajta ;)
És itt is boldogat !