" Egyetlen fuldokló sem tudja, melyik az a csepp, amelyiktől ő hal meg." /Szerelmünk lapjai/
Ma beléptünk az advetni ünnepkörbe. Én tűzhettem fel a csillagocskát az első szarvas agancsára. Istenem. 23 nap és itt a karácsony. 20 nap és szünet. 16 nap és elkezdődik a Telekis Napok. Hogy megy az idő... Alig várom.
Valaminek változnia kellett volna? Anya legalábbis úgy viselkedik. Hogy ő az adventtel megtisztul. Nekem ezek ugyanúgy hétköznapok mint eddig. Szenvedek, mint rendesen. Sőt, mintha a téllel együtt megszállt volna valami átlagnál is vacakabb hangulat. Néha jó lenne csak egyszerűen kifeküdni, mint a képen a lány, és bámulni a plafont. Nem találom a helyem. Mintha sehol se lenne jó. Tökéletességre törekszem, de... nem vagyok az. Távolról sem. Ennek ellenére mindig azzal szembesülök, hogy nem tudatosan, de a lelkem mélyén mindig azon igyekszem, hogy mások még véletlenül se találjanak rajtam hibát. Hogy mindig a "jó" profilból lássanak. Szó szerint. Valószínűleg ezért van az a hülyeségem is, hogy utálok fiútársaságban/ból WCre menni. Mint Dani előtt. De ezt most senki ne úgy képzelje, hogy ott van bennt valaki és nézi, hanem, hogy kinnt tudják, hogy én ott bennt mit csinálok. Fusztrál. Mintha valami bűnös, nem természetes dolog lenne.
Az egyik fő problémám hogy mostanában rettenetesen unatkozok a suliban. De nagyon durván. Hihetetlen nagy önuralomra van szükségem sokszor, hogy ne jöjjek haza. És komolyan, a nap végén büszkeséggel tölt el, hogy meg tudtam állni. Egy erőpróba magammal szemben.
Magam...na ez is egy jó téma. Most éppen a nem vagyok jóban magammal korszakomat élem. Hányok ha csak eszembe jut. A testem. Tükröt meg látni sem akarok. Undorító. Legszívesebben fognék egy kést, és lemetszeném a kiálló részeket. Meg a combomat. Jobb az laposan. Nem bírom elfogadni, hogy miért vékony mindnki, én meg miért vagyok egy tehén. Meg miért eszem így. Pedig most változtattam. Ha nem lenne gyomrom, nem lehetne ennem. Vagy vékonybelem. Akkor ehetnék, csak felszívni nem tudnám. Inkább azt kéne kipreparálni. Gyűlölöm ahogyan kinézek. A fejemet sokszor azért szeretem. Sőt, néha még el is tudom fogadni magam mindenestül. Vagy csak mondom? Miért nem lehetek egy testetlen lélek? Csak halkan: Hogy fog engem így bárki is szeretni/elfogadni, ha én magamt ennyire nem tudom? Állítólag ott kezdődik minden.
Zsuzsi szerint furcsa vagyok mostanában. Hát ja, ezt én is észrevettem. Képmutatásnak hívja, hogy nem mondom meg szemtől szembe másoknak amit itt leírok. Mikor mondtam neki, hogy csak Dani az egyetlen, közölte, hogy az lényegtelen. Szerintem ez nem az. Minek bántanám? Elvagyunk. Meg az is gáz szerinte, hogy én büszke vagyok a rossz tulajdonságaimra. Én úgy vagyok vele, hogy nem érdekel. Nem akarok változtatni rajta. Szeretek ilyen lenni. Egyedi-Hamisítatlan Panka.
(Zárójelben hozzátenném, hogy a leírtak csak úgy jöttek. Senki ne ítélkezzen, ez van bennem. De ettől még nem vagyok se depressziós, se boldogtalan. Csak rossz napjaim vannak mostanában. Kivéve az énes részt. Az sajnos általános. Lehet gondolni, hogy persze hülye kis picsa, nincs jobb dolga, mint sajnáltatni magát. Ez nem igaz. Szeretek, és törődök is a közzel. De mindenkit bánt valami. Engem ez. Ha háború vagy éhezés lenne, természetesen azon keseregnék. De hálistennek nincs. Kopkopkop.)
(Mellesleg, a felszínes emberek nem irogatnak. Ebben biztos vagyok. Aki meg ír, annak van problémája. Is.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése