2011. június 30.

Bulizni: pasival vagy anélkül?

Talán kissé furcsa cím. De aktuális. Mert felmerült, hogy menjünk Siófokra. Többen. Társaság. Akkor hívom Á-t. Ez egyértelmű. Szeretek vele lenni, tök jól elvan mindenkivel, és őt is mindenki szereti. Aztán jön a csavar. Csak Á. lenne pasi. Én meg kapkodom a fejem. És Anna barátja? Vele mi van? Nem jön. Valamiért nem. Vagyis csak csajok lennénk. Ami egyenlő azzal, hogy ha bulizni megyünk, akkor pasizás. Főleg nyáron. Főleg Siófokon. Én meg pasival megyek pasizni a barátnőim közé, akik pasizni fognak? Hülye egy kör.
Akkor inkább nem hívom. Megyek egyedül. Hiszen néha külön is kell lenni, nem igaz? Meg ki tudja ő mit csinál/csinált amikor a haverjaival van. Szóval a program pasizás. Ami persze nem mindenkinek jelenti ugyanazt. HIszen Anna is a barátja nélkül lesz, de azért van barátja. Akit szeret. És akkor nyilván nem csalja meg. Kár hogy nem tudok mértéket tartani. Bár ha nem iszom... akkor megvan az önkontroll. Ha meg elengedem magam...akkor fogalmam sem lesz, hogy mit fogok tenni. Vagy éppen mit nem.
Biztos ami biztos, nem iszok. Minek?
Pasizás. Tánc. Taperolás. Igazából már a gondolattól is hányingerem van. Érzem az alkoholszagot a levegőben, a felforrósodott, izzadt testeket, amint nekem nyomódnak, a lehelletet a nyakamon. Fúj. Nem akarom.

Mert nekem ez nem kell. Nekem Á. kell. Az ő Adidas illata, csókja, és a kedves mosolya. Nem okoz örömöt vadidegenekkel összebújni, csak a poén kedvéért. Nem. Most nem. Daninál pont hogy az efféle alkalmat kerestem, de az akkor volt. Vele. Szabadulni akartam. Az érzéstől. Most meg éppen fodítva. Még jobban belegabalyodni.


Beszéltem erről anyával is. Az első mondata az volt, hogy ne legyek hülye, hogy egy ilyen srácot kockára tennék valami akárkiért. Felvilágosítottam, hogy ez fel sem merült. (Akkora már nem.) Pont hogy arról beszélek, hogy nekem ez a felszínes egyestés valami nem kell. És hogy ez mekkora előrelépés a régi önmagamhoz képest. Hogy tudom mit szeretnék. Vagyis kit. És ezért tennék/teszek is.

Szóval a válasz: Igen, pasival. Méghozzá a lehető legjobbal. :)

2011. június 29.

UPDATE: Nagy sokára, de sikerült eljutnom odáig, hogy bepötyögjem az epres túrótorta receptjét. (Már pár napja megcsináltam, de a hülye öcsém mentés nélkül bezárta az egészet, így az egész munkám ment a süllyesztőbe. Na én ezt nem viselem el, úgyhogy megfogadtam, hogy én ezt meg nem csinálom újra. Aztán most itt van, tessék. Nem mondtam, hogy következetes vagyok.) Akit érdekel, bár az eperszezon elmúlt,  ide kattintva tudja megnézni  :)

Ha nem törődünk a testünkkel, hol fogunk élni?

Elegem van a melegből. Nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de én nem vagyok kifejezetten napimádó, barnulni sem szeretek, és a legkellemesebb időnek a vihar előtti beborult hűvös-szellős estéket tartom. Lehűl a levegő, az orrunkat megtölti az esőillat. Szóval nincsen se döglesztő meleg, se pára, se fülledtség. (Amikor kutyasétáltatás közben egy utálkozó fintorral az égre emelem a tekintetem, és felsóhajtok, hogy de rohadt meleg van, Á. mindig csak fejcsóválva vigyorog, hogy télen meg állandóan azon panaszkodtam, hogy mikor lesz végre nyár. Erre az én válaszom csak annyi, hogy de nem fülledtséget kértem, hanem jó időt. Na igen. Semmi sem lehet tökéletes.)

Szavak. Ami jelentenek valamit. Most, ebben a pillanatban. De ki tudja mikor változik meg gyökeresen a mondanivalójuk?
Mert nézzünk egy friss példát. A napokból. Miközben azon igyekeztem, hogy megfelelően (és a lehető legjobban) hajtsam végre a feladatot, odajött az edzést vezető hölgy, hogy "Emelkedjünk ki derékig, mint a vízilabdakapusok. Tudod milyen az, nem?". Igen. A kiemelkedést leginkább csak képről, de a kapust tudom. Egészen közelről és pontosan le tudnám írni, mind kívülről, mind belülről.  A saját érzéseimmel egyetemben, amik már-már szintén ijesztően pontosak. De örülök. Sőt, boldog vagyok. Mert hiányzik ha nincs velem, és imádok minden pillanatot amikor együtt vagyunk. Egészen bizsergető érzés hozzáérni, pedig csak a karját fogom meg. Igazi szörnyeteggé tudok változni ha hosszú ideig nem kommunikálunk (bár ez mostanság már nem jellemző hál istennek. Aprópó, valaki szólt neki, vagy mi? :) ), ellenben kenyérre lehet kenni miután értekeztünk. 
Szóval igen. Csak mosolyogni tudok. Magamon.


De említhetünk régebbi eseteket is. Ha valaki nekem 13 évesen azt mondja, hogy egyszer étkezési problémáim lesznek, szerintem képen röhögöm. Vagy elküldöm a francba. A sütéssel ugyanígy. Itt elküldés mínusz, de magamban belül hitetlenkedő fejcsóválás, és jaj de rohadtul nem ismer ez engem, nézzen már rám című szöveg. Vagy a tetkók. Mert régen nem szerettem, nem vonzott túlságosan ez az örökre dolog. Most meg tessék. A hátamat egy hivatásos angyal is megirigyelhetné. 


Szóval én már semmit sem merek kijelenteni. Nem lesz gyerekem? Ki tudja. Lehet, hogy olyan anyai ösztönök ébrednek bennem, hogy meg sem állok egy kisebb focicsapatig. Plusz talán még emlékeztek, hogy 1-1,5 évvel ezelőttig mennyire férjellenes is voltam. Hogy na nekem aztán soha. Max valami pasi, de azt is gyakran cserélve. Már el bírom képzelni.  :)

2011. június 28.

Barna linzer négyzetesen


A gombhoz kabátot tipikus esete. 

Mert nézelődtem különösebb cél nélkül (mint mindig), és megláttam ezeket a linzereket. Négyzet formában. Hát ott nyomban elaléltem, hogy ez milyen baromi jól néz ki, és éreztem az ingert, hogy nekem is muszáj ilyent csinálnom. Mennyivel tutibb már négyzetesen enni!* Így a forma biztos: a kivitelezéshez meg egy egyszerű linzer recept. (És hogy mitől barna? Nem fantázianév, ez az olajos maggal készült linzertészta hivatalos neve.)

* Fogtam a kis vonalzóm és a derelyevágót, hogy kiméregetem. Sajnos már csak javában a csinálás közben jöttem rá, hogy a képen látott egyedek minden bizonnyal kiszúróval készültek. Ekkor már az idegbaj szélén álltam, mert nem, sajnos nem olyan egyszerű egyformákat csinálni, mint ahogyan tűnik. DE én nem adom fel :)


Hozzávalók: 1 dl darált dió
            2 dl liszt + 1 evőkanál
            picit kevesebb, mint 1 dl cukor
            1 mokkáskanál sütőpor
            csipet só
            9 dkg vaj
            1 kisebb tojás
            2 mokkáskanál reszelt gyömbér
            6 evőkanál piros lekvár
            porcukor

A diót, lisztet, cukrot, sót, gyömbért és sütőport összekeverjük, és elmorzsoljuk a vajjal. (Ne lepődjünk meg, egy elég nedves masszát kapunk.) A tojás segítségével gyúrjunk belőle tésztát, h nagyon nem akarna összeállni, tegyünk hozzá némi lisztet. Hűtőben fagyasszuk ki, körülbelül 2-3 óra alatt. Persze a több sem árt.

Lisztezett munkalapon nyújtsuk vékonyra (ha vastagra nyújtjuk nem fog megpuhulni a lekvártól. De azonnal viszonylag puha. Ellenben ha túl vékonyra csináljuk, akkor eláztatja a lekvár. Ezt add össze!), majd szúrjunk ki belőle formákat. Természetesen a négyzetesdi csak az én hülyeségem, ugyanilyen finom (és szép!) lesz más alakban is. Előmelegített 170 fokos sütőben rövid alatt megsül, mert csak az a cél, hogy világosbarnás árnyalatot kapjon.

Hagyjuk kihűlni, majd kettőt-kettőt ragasszunk össze a lekvárral. Tegyük jól záródó műanyag dobozba, hogy megpuhuljon. Másnap együk csak, akkorra éri el a megfelelő állagot. És csak javasolni tudom, hogy tálalásnál szórjuk meg csak porcukorral. Mert ha utánaműanyag dobozba tesszük...hát beleolvad. És eltűnik a szép díszítő jellege.
                                         30 db négyzet
                                                                             

2011. június 26.

Rocky Road Cake

...az amcsiknál. Vagy S'mores. Mondjuk annál vághatóbb. Nálunk egyszerűen csokiszalámi néven fut. De lényeg a lényeg: tömör csokis kekszmassza, benne mindennel amit szeretsz. (És amit beleteszel.) Vagy amit az az illető szeret, akinek csinálod.

Története ennek is van, mint mindennek. Vagyis inkább okok. Hogy miért ilyen.
Ok1: Életem legelismerőbb sms-ét kaptam a S'mores megkóstolása után. Vagyis a milyenség vonala nagyjából adott volt.
Ok2: Amilyen szkeptikus volt az elején a fondanttal kapcsolatban, annál lelkesebb fogyasztó most.
Ok3: A cukrászdai "kurzus" (én csak így hívom magamban :) kapcsán apánál laktam (milyen jó is volt hüpp-hüpp), akinek a hiperszuper konyhájában a robotgép valamilyen rejtélyes okból kifolyólag még mindig hiánycikk. És anélkül...hát én nem sok megyek. Mert persze, meg lehet venni a piskótát a boltban is, de a krém? Jó, csak mondom a hülyeségeket, csomó mindenhez nem kell. De úgy vagyok vele, hogy ha sütök, akkor én csináljak mindent. Az utolsó morzsájáig.
Ok4: Á. odavan azért a FUCK YEA-s trollface-ért. Szóval amint megtudtam, hogy még a tolltartójába is nyomtatott egyet, eldöntöttem, hogy mindegy mit kap, ez a kis szar rajta lesz. De még szintén anno, mikor Lili tortáján filóztam, átküldött egy linket, tortákról. És volt benne egy olyan. Akkor és ott, egy világ omlott össze bennem, pedig gondolhattam volna, hiszen nem az én fejemből pattant ki a spanyolviasz sem. Kellett pár nap, de túlléptem rajta. Mert oké, azon volt egy. Ezen meg lesz majd több.
+1 : Ez inkább már csak előny, de az sem volt utolsó, hogy a hazaszállításnál csak becsomagoltam néhány zacskóba, és bevágtam a sporttáskám aljába. (Mindez idő alatt ő a kapcsos formában lapult.) Itthon le a zacskót, be a hűtőbe, gyors állapotfelmérés: sértetlen. Aztán a legvégén fényképezés közben véletlenül bele is könyököltem. Persze nem durván, de egy krémmel töltött darab ööö kissé lelapult volna. És még mindig semmi :D Szóval szent és sérthetetlen.





Hozzávalók: 33 dkg vaj
            30 dkg cukor
            3 evőkanál kakaó
            15 dkg minimum 60 %os étcsoki
            45 dkg keksz apróbb-nagyobb darabokra törve
            45 dkg akármi (pl. pillecukor, mazsola, kókuszreszelék, mogyoró, dió, mandula, csoki, karamell, aszalt gyümölcs)

A vajat megolvasztjuk, majd belekeverjük a cukrot, kakaót és csokit. Hagyjuk langyosra hűlni.
A kekszet törjük össze. Én elkezdtem kézzel, de már 13 deka után úgy éreztem, hogy felrobbanok, úgyhogy beletettem egy zacsiba, és néhányszor átgyalogoltam rajta. Jó, kellett pár helyen utótörés, de alapjába éve, egész jó lett. És meg volt 20 másodperc alatt az egész művelet.
Tegyük egy óriási tálba/lábosba a kekszet, és a mindenfélét. A mindenfélét célszerű apró darabokra vágni, mert nem túl klassz, amikor a fél szeletedet egyetlen darab pillecukor tölti ki. (Én használtam: 10 dkg mazsolát, 10 dkg csokiba mártott mogyorót, 15 dkg vajkaramellát, 8 dkg csokibevonatú gabonagolyót, és 2 marék félbevágott meggyet.) Öntsük rá a csokis-vajas keveréket, keverjük el jól, hogy mindenhova jusson-ez fogja összeragasztani- majd tegyük át, egy kivajazott 25 centis tortaformába, és nyomkodjuk le a tetejét, hogy belül is biztosan kitöltse, ne maradjanak lyukak. Hűtsük hűtőben 3 óráig minimum. (Recept a Channel4 Foodról.)

Nem akartam tölteni, vagy ilyesmi, mert ki tudja mennyire tudnám szépen szétvágni, satöbbi, úgyhogy a tetejére kentem csoki glaze-t, ezt pedig beburkoltam fondanttal. 2x, mert az első rendkívül ronda lett, köszönhetően a kiálló kekszdaraboknak. A második legalább már képes volt elfedni a dudorokat. De sebaj, Á. úgyis szereti. :)
A tetejére meg rajzolgattam. Kis naivan azt hittem, hogy majd indigóval fel tudom skiccelni a fondantra, de nem. Kézzel meg nem vállaltam be a hét fejet. Négy bőven elég volt. (A végén már ott tartottam, hogy na jól van, ez olyan ocsmány lett, hogy kivágom a kukába. Át nem viszem. Nem, nem és nem. Kimentem egy időre, fényképeztem, aztán mikor befejeztem már nem találtam annyira szörnyűnek. :)

Bon anniversaire mon petit. ♥ 

2011. június 23.

Fáradt, de nem csüggedt! Csak szimplán kiábrándult.

 17 év után rájöttem, hogy fogalmam sincsen mit akarok kezdeni magammal. Ez megtörténhet? Mint egy rossz álomban. Csak sajnos nem tudok felébredni.
Imádom a cukrászatot. Az összes kis velejáró pepecselést, aggódást, munkafolyamatot. Az egészet, úgy ahogy van. De ez a gyári mókuskerék...azt hiszem nem az én műfajom. Az ember azt hinné, hogy arról szól, hogy cuki kis fodros köténykében biggyesztgeti fel a marcipánrózsákat a tortákra. Hát nem. Hatalmas tepsi sütemények, bográcsnyi/üstnyi(!) krémek készülnek el minden 10. percben. Ezeket cipelni, keverni...hát emberes feladat. A 3. tepsi süti krémjének a keverésekor már alig éreztem a vállam. Zakatolt az agyam, hogy oké, ezt még kibírod, gyerünk, már csak egy fordítás van hátra. Mert ez nem az a házi méretű edényke, amit habverővel lehet kevergetni. Nheeem, ez nagy habverővel sem kivitelezhető, úgyhogy megtanultam a "kezes" módszert. Hasznos. Na, az én kezem majdnem könyékig eltűnik a sárgakrémben.
A másik iszonyú nagy problémám, hogy nem tudok egyenletesen kenni. Mindig púpos marad a közepe, a szélét meg elvékonyítom. HIhetetlen.Muszáj lesz beszereznem egy görbekést, és szerintem éjt-nappalá téve ezt fogom gyakorolni. A hőn áhított egyenest. Szóval reszkessetek, lesz itt bőven krémes cucc, csak tegyek szert eszközre.
Úgyhogy ez a nap kudarc a kudarc hátán. Erős túlzással. De hogy öröm nem volt túl sok benne, az bizonyos. Szóval most itt állok tanácstalanul. Mert ez az életem. Máshoz nem értek. Ismét erős túlzás. De nem tudom, hogy akarom-e ezt. Bekerülni ebbe a nagyüzemi mókuskerékbe, szalagszerűen gyártani a dolgokat.
Bár anya azt mondja, hogy nem minden hely ennyire hajtós. Talán tényleg van olyan, aki csak magának csinálja. Mármint saját eladásra, azt jóccakát. Mert ez (az én értelmezésem szerint) nagy cukrászda. Kiterjedt viszonteladókkal, kezdve a Tescoval, egészen a legkisebb boltokig. Persze ebből van a forgalom. Meg a fenntartás. DE máshogy ez nem működik?

És persze, kedvesek is, de...azért egy teher vagyok. Ez egyértelmű. És ez is ad egyfajta alaphangulatot. Sokszor úgy érzem, azt tekinti feladatnak az egyik hölgy, hogy meggyőzzön, hogy nem akarom ezt csinálni.
 Meg szeretem tudni, hogy mi a feladatom. Illetve ha van. Amiért én felelek. Ami itt nyilván szóba sem jön. (Persze hivatásos cukrászként ez a probléma megoldódna, mert nyilván lenne feladatom, méghozzá jó nagy kupac.)

És Problem two: a monotóniatűrésem. Na, olyan nekem nincs. Hogy a p*csába lesz nekem valaha munkahelyem, ha sehol sem vagyok képes 8 órát eltölteni? Vagy ha igen, azt is csak egyszer-egyszer, és utána egy idegbajos zombiként távozom.

Szóval dilemma dilemma hátán. Azért útközben elhatároztam, hogy hazaérve előveszem azt a bioszkönyvet...

2011. június 22.

Baileys torta



Lilike tortája. Javasoltam, hogy válasszon alkoholt, ami az alapízét fogja adni, és szerencsére könnyűt kaptam. (Bevallom bennem volt az aggodalom, hogy kapok egy olyan választ, hogy Ballantines vagy Teguila. A másik oldalon meg reménykedtem, hogy az is lehet, hogy azt mondja, hogy én válasszak, és akkor szépen megcsinálom Baileysből. Hiszen úgy is szereti. Aztán tovább elmélkedtem. A Baileys annyira átlagos. Ha azzal dolgozok, olyan mintha megijednék a kihívástól. Ami nem igaz. Ugye?) Tehát Lili, megelőztél egy idegőrlő csatát magammal. Köszi :)

A torta (18 cm) alapja egy 4 tojásos sima piskóta, Ezt vágtam 3 felé, és töltöttem meg egy Baileys-es főzött krémmel, majd megszórtam vajkaramell-darabkákkal. A külsején a borítás tejszínhab, az oldalán mogyorókrokant, a tetején csokidíszek és ribizlis kekszgolyók. Mindent én gyártottam, mert az úgy vicces.


Baileys krém: 1 dl tej
                         1 púpos evőkanál liszt
                         3 dkg porcukor
                         1 evőkanál Baileys
                         kb. 0,5 dl habtejszín

A tejet elkeverjük a liszttel és cukorral, majd sűrű masszát főzünk belőle. Ekkor hozzáadjuk a a likőrt, és hagyjuk kihűlni. A tejszínt kemény habbá verjük, majd robotgép! segítségével homogénné tesszük a Baileys-es péppel.

/A krémet el lehet készíteni vajas sűrítéssel is, mint a mogyorós szívecskénél, de nekem valahogy ide jobban passzolt, ez a könnyű tejszínhabos vonal./

2011. június 21.

Ha nevetsz, a világ mindig visszamosolyog rád!

Több mindenre is rá kellett jönnöm a napokban. Az egyik az, hogy képtelen vagyok kimutatni az érzelmeimet. Normálisan. Mert persze, az alapok megvannak. Vidámság, harag, bánat. Na de a cizelláltság? Az előbb felsoroltakra egy állat is képes. Attól válik az ember emberré, hogy nem csak fekete és fehér marad, hanem megjelennek a színek. Ezek szerint én leragadtam eggyel alacsonyabb szinten.

A másik, hogy egyre  többször van az az érzésem, hogy kimaradok a baráti találkozókból. A történésekből. A legkülönféle véletlen módokon szerzek tudomást egyről-egyről, és ilyenkor csendesen konstatálom magamban, hogy na igen, erre sem hívtak. És persze egyből az jut eszembe, hogy ők miért nem tették. Az fel sem merül az agyamban, hogy kicsicsillag, talán nem állandóan a tortáiddal, és a különféle sportokkal kéne töltened az időd, hanem mondjuk az emberi kapcsolataid ápolni. Nem. Egyszerűbb másokban keresni a hibát. Pedig nagyon is jól tudom, hogy elkezdtem szép lassan, de visszahúzódni a kis csigaházamba. Elvagyok magammal, a saját kereteim között, a megszokott napirenddel. Ami nem rossz. Főleg, ha hozzám hasonlóan nem bírod ha felborítják. (Látjátok micsoda önkritikám van? Kezdek félni, ez már egyáltalán nem Pankás...) Bár...mindig kettőn áll a vásár. Mert valljuk be, nem is arról volt szó, hogy állandóan hívtak, én meg mindig visszautasítottam. Egyszerűen senkinek eszébe sem jutok. Az például nagyon tetszett, amikor Zsuzsi közli velem, hogy mennyire eltűntem a szemük elől. Eltűntem? Ööö, keresett bárki bármikor? Nem. De ennyi. Eleinte zavart. Most már ott tartok, hogy nem tud izgatni.

És egy kicsit egészen más téma (hogy ne állandóan a nyavalygásaimmal traktáljak minden erre tévedő szerencsétlent) : megvolt az első napom a cukrászdában. (Igen, ezt sem tudják a legtöbben - milyen meglepő -, kaptam egy fantasztikus lehetőséget, aminek keretében egy hétig bepillanthatok, egy IGAZI cukrászda kulisszái mögé. Sőt, részt is vehetek benne. :) Az első benyomások rendkívül pozitívak. Ez (szerintem) nagyban múlik az embereken. Sőt, leginkább rajtuk. És itt mindenki nagyon kedves. Halál rendesen elmagyaráznak mindent, és bármilyen hülye kérdést teszek is fel, mindenre megpróbálnak válaszolni. Mondtam is a Sz-nek aki elkísért a buszig, hogy köszönöm, hogy ilyen jó fejek. Vigyorgott, hogy első nap mindenkivel azok, de tudnak nagyon undokok is lenni. Itt nyeltem egy nagyot, és magamban reménykedve arra gondoltam, hogy ugye én nem adtam erre okot. Majd kiderül.
Mivel semmi váltás ruhát nem vittem (pedig még gondoltam is rá reggel), Sz. adott kölcsön nadrágot-topot-kötényt, A. pedig papucsot. Mind fehér. Ez ugyanis az előírás. Úgyhogy ma este bevásároltunk az Auchanben. (Meg se néztem mit veszek le, csak fehér legyen. Meg M-es.) Első lépésben megkaptam a golyózást. Kókuszgolyó. Majdnem mint otthon, csak itt piskótaszélekből. De logikus, minek csinálnák kekszből, ha úgyis csomó maradékuk van? Így meg ráadásul tartósabb is a cucc. Kicsit féltem, mert baromira nem tudok egyforma méretet csinálni, de azért nagyjából sikerült. Meg hál istennek nem is nézték olyan szigorúan. Ezek után pakoltunk egy picit, mignont díszíthettem,majd a lapkenést is kipróbálhattam, illetve a töltést. Szuper jó. Csak érződik a nagyüzemiség. Az alapanyagokban, és a munkatempóban is. Meg furcsa, hogy nem elkezdesz valamit, és befejezed, hanem egy részét te csinálod, a másikat meg más. De ezek szerint ez a szakma. Az elején ezzel szembesülni kissé olyan volt, mint egy arconcsapás. Mert a lelki szemeim előtt párhuzamosan láttam, ahogyan én otthon elszórakozgatok egy-egy kis művemmel. Szinte nevetségesnek hatott. De nekem az szimpatikusabb.
És volt egy buta elszólásom, amit utólag bánok. Mert nem úgy szántam ahogyan hangzott. A kérdés, vagy inkább felajánlás annyi volt, hogy nyugodtan egyek bármit. De közben A. éppen egy tortát vágott körbe, mire én mosolyogva azt mondtam, hogy nem szoktam maradékot enni. Aztán az arcokból ítélve leesett, hogy ők ezt úgy értették. Ahogyan mondtam. Mondták, hogy nyugodtan egyek készet. Én meg nem győztem helyesbíteni, hogy nem úgy gondoltam, hogy a maradék részével van a baj, hanem azzal, hogy nem szoktam hozzávalókat enni. Hanem inkább feldolgozom őket valami más módon. Remélem sikerült kijavítanom a hibát, és nem gondolják, hogy valami sznob kis picsa vagyok. Remélem.
A másik majdnem leültem fordulat az volt, amikor E. az orrom alá dugott egy hatalmas edényt, hogy tudom-e mi ez. Aztán kóstoljam meg. Már ott volt a nyelvem hegyén, hogy nem vagyok éhes/nem kérek, köszönöm, de ezek szerint az arcomra is kiült, mert megelőzött, közölte, hogy a cukrász szakmában muszáj kóstolni. Megadóan beledugtam az ujjam, és kóstoltam. Még jó fejet is vágtam hozzá. Aztán ezt eljátszottuk még vagy 4 x. És rájöttem, hogy nem halok bele. Még csak nem is okoz lelkiismeretfurdalást. Szóval a képzeletbeli ellenőrzőmbe beírtam egy ÓRIÁSI pirospontot a fejlődés rublikába. Túlléptem az egyik mumusomon. Még ha csak ideiglenesen is. 

Van ennél szebb?

2011. június 19.

Csokitorta ribizlicurddel és rózsákkal, esküvőre

Láthattátok, hogy mostanában nem igazán volt új bejegyzés, vagy ha volt is, valami igazán egyszerű, pikk-pakk elkészíthető étel. Pedig nem a strandon lazultam (a hátam miatt sajnos nem is tudnék, amúgy meg nem is az én műfajom), hanem dolgoztam. Persze nem a kertet ástam, hanem tortáztam. Reggeltől estig. Szó szerint. Egy-egy biciklizésnyi kiruccanás lett a napi kimenőadag, ami valljuk be, nem túl sok. De élveztem. Röpke 3 nap alatt 4 torta repült ki a kezeim közül. A leopárdmintás sminktorta, Baileys-torta, Epres túrótorta és ez.

A díszítés mutatja leginkább az alkalmat: mert ez bizony egy esküvőre lett megálmodva. Hogy virággal fogom díszíteni, azt azonnal tudtam, de a milyenségét elég hosszadalmas volt kitalálni. Sok virágüzlet, sok szenvedés. De azt hiszem megérte, ráadásul jó döntés is volt, mert apa állítása szerint a menyasszonyi csokor ugyanilyen apró növénykékből állt, csak egy árnyalattal fehérebben.
A krémje tömör csokis gyönyör, naná, mit is várunk a 70 és 85%-os étcsoki mixtől? De a tésztája is megérdemel egy ódát, egyszerűen fantasztikus. Engem teljesen levett a lábamról. És a ribizlicurd itt is jól teljesített...


Tésztához:    10 dkg puha vaj
                       20 dkg cukor
                       2 tojás
                       2,5 dl tej
                       1 evőkanál balzsamecet
                       30 dkg liszt
                       3 evőkanál kakaó
                       1 teáskanál szódabikarbóna
                       10 dkg tejcsokoládé

A vajat és a cukrot habosra keverjük. Ezután a hozzávalókat a leírás sorrendjében belekeverjük. A csokit vízfürdőben megolvasztjuk, csak azután adjuk a tésztához. Vajazzunk ki egy 26 cm-es kapcsos tortaformát, majd simítsuk el benne a tésztát.
180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük. A lényeg, hogy a közepe szilárd legyen. Ha nagyon pirulna, használjunk alufóliát.



Ribizlicurd (a neve ismerős lehet a lemon curd kifejezésből, ami egy tojásos-vajas citromkrém az angolszász területről. Ez is arra a mintára készült, csak túl sok ribizlit akartam beleadagolni, így keményítővel kellett rásegítenem a sűrűsödésre.)
                  
                         kb. 30 dkg ribizli
                         3 tojás
                         25 dkg porcukor
                         11 dkg vaj
                         kb. 4 púpos evőkanál keményítő
Vízgőz fölött a tojásokat összekeverjük a cukorral, majd a vajat is hozzáadjuk, és megvárjuk míg szépen elolvad. Tegyük bele a ribizlit, botmixerrel dolgozzuk apróra, majd főzzük tovább vízfürdőben. A keményítő adagolása gyümölcsfüggő, én apránként szórtam hozzá, míg be nem sűrűsödött. Fontos, hogy a beleszórt mennyiséget azonnal keverjük el, mert különben csomós marad.
(Ekkora mennyiség nekem 2 tortába elég volt: lsd. Leopárdmintás sminktorta.)



Chocolate Glaze: kb. 3/4 dl tejszín
                              10 dkg  85%-os étcsoki
                              2 evőkanál vaj

A tejszínt melegítsük forráspontig, majd tegyük bele az étcsokit. Kevergessük, míg el nem olvad, szükség esetén melegítsük újra. Ha teljesen homogén lett, kevergessük, hogy ne legyen teljesen forró, majd adjuk hozzá a vajat, és keverjük addig, míg el nem olvad. Rögtön használjuk fel, mert különben megszilárdul.


Összeállítás: A tortát félbevágjuk, megtöltjük ribizlicurd felével. (Lehet 3 felé is vágni, és akkor az egész mennyiséget rákenni.) A külsejét bevonjuk a még meleg glaze-zel, és díszítjük.


2011. június 18.

Leopárdmintás sminktorta

Az én jövőre Telekis unokatesómnak. Csak mert imád öltözködni. Meg sminkelni. És persze a leopárdmintát. (Hiszen az ooolyan jó).



 Az alsó tészta egy 8 tojásos csokis piskóta, benne 3-féle csokimousse krémmel. Az ízeket a különböző ízesítésű étcsokik adták.

 A felső torta egy 4 tojásos csokis piskóta, belül egy réteg mascarponekrém ribizliszemekkel és 2 réteg ribizlicurd.



A külső borítás fekete és narancssárga fondant ( a narancssárga érdekessége, hogy sáfránnyal színeztem, de sajnos nem lett elég intenzív, úgyhogy kellett bele festék is) körülbelül 60 dkg, illetve különböző piperecuccok, és pink szalag (1 méter).


2011. június 16.

Tahini

Ha azt mondom humusz, mindenki ugyanarra a dologra asszociál: föld. Még akkor is ha "képzeld, olyant ettem" körítéssel tálalom. 50-ből egy embernek még eszébe jut, hogy az amivel a Zohan kenegette  a haját, meg fogat mosott?
Ez legalább közel jár. Hiszen mindkettő arab. Mert a hummus becses magyar neve csicseriborsó krém. Csak a humusz sokkal elitebbnek hangzik. :D
Szóval pár hete vettünk a Sparban. Egészen véletlen találkozás, be volt hajítva szegényke a túrók közé. Megsajnáltam, jött velünk haza. De nem volt ideje megszokni az új helyet, 2 nap alatt az egész átköltözött a pocakomba.
Szóval szerelem. Tiszta, igaz, és megronthatatlan. De minden szerelem lehet szebb. Mondjuk ha minden apró részletéért megdolgozunk.


Persze ennyi hablatyolás után feltehetitek a kérdést, jogosan, hogy és mi a franc köze van ennek a tahinihez?  És mi az a tahini egyáltalán?
Nos kéremszépen, a tahini a humusz egyik (fő) ízesítőanyaga. Póriasan szezámmagpaszta. Biztos források szerint Ázsia boltokban kapható. Meg is kértem apát, hogy legyen olyan kedves és vegyen, de...természetesen ez nem így működik. Pontosabban: ez így nem működik. Ha lennék olyan naiv, hogy arra várjak, hogy majd szerez, hát... nagy valószínűséggel minden szempontból megragadtam volna a 9 éves szintemen. Igaz a mondás, ami neked fontos, azért neked kell harcolnod, mert senki másnak nem az.
Így esett a nagy eset, házilag.



Hozzávalók: 10 dkg szezámmag
                       1 gerezd fokhagyma
                       1,5 kávéskanál só
                       2 evőkanál olívaolaj
                       0,7 dl víz

A szezámmagot egy száraz serpenyőben megpirítjuk, majd miután kihűlt, kávédarálóban ledaráljuk. Ajánlatos előtte átnyomatni rajta egy darab száraz kenyeret, mert nem túl gusztusos a kávés aroma. A fokhagymát áttörjük, majd hozzákeverjük a szezámmagliszthez/őrleményhez - ez darálótól függ a sóval és olívaolajjal együtt. A víz mennyisége csak hozzávetőleges, lehet folyékonyabbra, sűrűbbre.
Hűtőben tárolva, szerintem több hónapig is eláll.

                                                        Ez a mennyiség 1 babaételes üvegbe fért bele
Recept a No Saltyról.                      

2011. június 15.

Egreses-gyömbéres cseresznyelekvár

"Egy szép napos keddi délelőtt Panka elment a piacra, hogy méltó társat találjon egy nagy vödör elfogyasztásért könyörgő fekete cseresznye mellé. Az elképzeléseiben rebarbara szerepelt (tudom-tudom, az eper a hivatalos lelkitársa), ám a természet (vagy az árusok) keresztülhúzták a számításait. "Majd szombatra lesz", hangzott a válasz. Panka nyelvén már ott volt a válasz, hogy és addig mégis mit kezdjen vele?, de szerencsére most előbb gondolkodott, mint beszélt. Járkált tovább a sorok között, és főzött. Fejben, mert úgy szokott. Amit otthon csinál, az már csak a kivitelezés. Nézte a gyümölcsöket, zakatolt az agya :cseresznye-cseresznye, mivel illene össze? Mi az ami szokatlan, de mégis jó? Valami izgalmasat akart. Unta a régi ízeket amivel otthon mindig találkozott, talán ez sarkallta, és sarkallja most is a folyamatos újra. Nézte az epret, igen, gyönyörű, mézédes epret árultak. De az olyan snassz-gondolta, és ezt magában megerősítvén megrázta a fejét. Nem, az eper felejtős. Sétált tovább. Meggyel összefőzni túl hagyományos, a málna ki tudja milyen, ribizlit meg amúgy is vett. És mikor letette volna voksát a ribizli mellett, meglátott egy zacskó egrest."

Nem volt több kérdés.



Hozzávalók:    dkg magozott cseresznye
                      25 dkg egres
                      15 dkg cukor
                      1 kávéskanál frissen reszelt gyömbér
                      1 tasak Dr Oetker 3:1-ben zselésítő

Az egrest megszabadítjuk a héjától, mivel nekem még nagyon kemény volt, rövid ideig (kb. 1 perc) forró vízbe mártottam, és így könnyedén ki tudtam nyomkodni a gyümölcshúst.
Összekeverjük a cseresznyével, és összeturmixoljuk. Nem baj ha maradnak egész szemek, de a felét/háromnegyedét mindenképpen dolgozzuk el.
Reszeljük bele a gyömbért, adjuk hozzá a cukrot, és zselatin fixet.
Lassú tűzön kezdjük el melegíteni, majd a forrástól számítva még 4 percig főzzük.
Csírátlanított üvegekbe töltjük, és 5 percre fejtetőre állítjuk. Szobahőmérsékleten hagyjuk kihűlni.

                                                          1 kicsi és 1 nagy üvegnyi mennyiség

2011. június 14.

Tények

1. Az iskola véget ért. Még pénteken. Mikor kiléptem a kapun, elfogott az a gyomorszorítós furcsa érzés. Hogy vége. Persze nem örökre, de majdnem. Jövőre érettségi, én meg mintha ugyanott lennék, mint tavaly. Semmivel sem érzem magam okosabbnak. És ez valahol rettenetesen ijesztő. Rengeteg olyan kérdést dob fel, amiken hiába nem szeretek gondolkodni, mostanában sokszor eszembe jutnak.

2. Amióta blogot írok, egyre többször szembesülök azzal a problémával, hogy rohadtul nem értek rengeteg dologhoz. Mint az informatika. Vagy a rajzolás. vigasztalásul ilyenkor mindig azt gondolom, hogy na igen, ezért sütök. Meg írok. És ha azt olvasom, hogy "keverjük össze a száraz elemeket" nekem legalább nem egy tucat ceruzaelem jut eszembe.

3. Hivatalosan is a barátnő státuszba kerültem. Remélem tudom majd teljesíteni az ezzel járó kötelességeket, bár ez egyenlőre még zsákbamacska.

4. Nyár van. A hangulatát sajnos nem érzem, de a meleg nem hagy kétséget felőle. És nem szeretem a nyarat. Mert persze, jó a szabadság, kötetlenség, meg hogy nem kell suliba menni, de... ha felborul a megszokott napi rutinom, az nálam előreláthatatlan következményekkel jár. Pontosabban nagyon is előreláthatókkal. Lecsúszás. Kényszeresség. Én pedig szépen lassan megőrülök. És tudom, hogy nem tudok ellene tenni. 
Ez az, ami nem változott 13 éves korom óta. Mert valóban, Pászthy összeszedett a szarból, testileg. Csak ez a betegség nem arról szól, hogy mi van kívül. Az csak egy kivetülés. A probléma fizikai megjelenése. Az egész fejben dől el. Ami ugyanúgy rossz. Mert valljuk be, ebben sem vagyok előrébb. Semmivel. Mert az, hogy már nem töltök hónapokat kórházban, nem fejlődésnek tudható be. Kiöregedtünk a kórházazásból. Mindannyian. Akkoriban, 13-14 évesen kellett. Vagyis összejött. Nem volt más cél. De azóta változtunk. 16-17-18-as korosztály. Vagy több. Mindenki rájött, hogy mik a minimumok. A még élhető út. Kórházon kívül. Mert ugyan nem tudom, hogy mások mit éreznek, de pontosan sejtem/tudom, hogy párunknál még vannak problémák. Látom. Itt, ott, amott. Írásokból, fényképekből, beszélgetésekből. Mindenki küzd. A maga módján. A saját módszereivel. És van akinek sikerült. Legyőzte azt az 5%-ot. Azt, ami a maradék 95-öt uralta. És most éli világát, boldogságban. 
És félek, hogy nekem ez nem fog menni. Félek? Sajnos tudom. (Nem lehet így hozzáállni, mert magához vonzza a negatív energiákat. Tudom. Akkor nekem is sikerül.)  De akkor egész életemben így maradok? Az nem lesz hosszú élet.

Pedig boldog vagyok. Van egy iszonyúan okos-kedves-helyes pasim, akit imádok, és hiányzik, ha régebben beszéltünk/találkoztunk mint 1 nap. Durva, nem? Az én mércém szerint biztosan. De legalább jó jel. Vannak igazi(!) barátaim, akik szeretnek, és még a hangulatváltozásaimat is elviselik. Pedig el bírom képzelni, hogy néha még a szimpla létezésemet is utálják. Van egy fantasztikus családom. Gondolkodtam, hogy kivel kezdjem, de mindenképpen sértődés lesz a dologból. Ha nem is kimondott, de tudat alatt igen. Ha anyával kezdem apa érzi magát alsóbbrendűnek, ha apával, akkor anya érzi úgy, hogy kevésbé szeretem. Pedig ez nem így működik. Mindkettejükhöz más viszony fűz. Egészen más. De egyik sem rosszabb vagy jobb, mint a másik. Csak más. Aztán itt van az öcsém. Az én már nem kicsi öcsikém, aki ugyan már minden csak nem kicsi, de nekem mindig az marad. Egy lusta disznó, rendetlen, koszos, de azért az öcsém. És sokszor meglepően aranyos tud lenni. Máskor meg pont ugyanennyire idegesítő. De a lényeg, ő az, aki aggódik értem. Talán túlzottan is.
És mindezek mellett süthetek. Kérésre, vagy csak úgy. Annyi mindent kapok, hogy fáj belegondolni. Főleg, mikor látom a hajléktalanokat derékig a kukában, a földön 2 szatyor. Benne az összes holmijukkal. Nekem a sütőscuccaim nem férnének el ekkora helyen.
De az értékrendemmel legalább a helyén van. Szóval köszönöm. Én így vagyok ilyen. Ilyen Panka. Furcsán, tetoválva, fintorogva, szemforgatva, parázva a külsőmön, sütögetve, későn feküdve, blogozva, és már úszva is.
Talán ez a legjobb. Hogy a problémák ellenére se akarnék más lenni.

2011. június 13.

Levendulás-rózsaborsos eperlekvár

Anya vett egy fél láda epret. Hogy majd főzzek belőle lekvárt. "De ugye jut enni is?"-kérdezi tőlem. Ilyenkor csak mosolyogni tudok. Ő kérdezi???? Ő vette. Amúgy meg már ismerhetné a befőzési szokásaimat, mindenből maximum 2 üveggel.
Szóval egy izgatottan várt vendég volt. Pénteken érkezett, és szombaton már hűlt helye sem volt. A negyedéből készült ez. A többi meg elszivárgott. Nagy eperfogyasztók vagyunk, na. Főleg anya.

PS: A jövő hétre rendeltünk egy újabbat. Ezúttal egész ládát.
Ez most a rózsabors és a levendula miatt különleges. A levendula nyugtató hatású (asszem tisztító is), de egyes személyek számára talán túlságosan is, szóval nem biztos, hogy sokáig érdemes szagolgatni. A rózsaborsról annyit érdemes tudni, hogy a borsfélék családjába tartozik, ám a dolog nem ér itt véget, ugyanis hiányzik belőle egy pepperin nevezetű anyag, ami a csípős ízért felelős. Szóval nem csípős. Helyette inkább kissé édeskés, enyhe borsbeütéssel. (Szóval senki se álljon neki pl. feketeborssal, az újítás címszó alatt. Pedig a fekete szín is milyen jól megy az eperhez.)


Hozzávalók: 85 dkg eper (tisztítva, nem mintha az a pár szár annyit nyomna)
                      1 teáskanál rózsabors
                      1 dl víz
                      1 maréknyi levendula (annyi, hogy egy teatojásba beleférjen-a hoszzú szára nélkül)
                      1 zacskó Dr. Oetker 3 az 1-ben dzsemfix
                      17 dkg cukor


A levendulavirágokat (én nem szárazat használtam) leszedegetjük a szárról, és amennyit csak tudunk, beletömünk egy teatojásba. Feltesszük forrni a vizet, majd ha már bugyog, leforrázzuk a teatojást. Hagyjuk benne állni, körülbelül 3 percig.
Ezalatt a megmosott epret egy lábosba tesszük, és krumplinyomóval összetörjük. Nem baj ha marad benne néhány egészebb szem, csak rusztikussá teszi.
Keverjük bele az összezúzott rózsaborsot, a "levendulateát", dzsemfixet, cukrot, és ha egy kicsit még inkább levendulásra szeretnénk:pár szem levendulavirágzatot is, apróra szedve.
Lassú tűzön, folyamatosan kevergetve kezdjük el főzni, majd forrástól számítva még körülbelül 3 percig folytassuk.
Csírátlanított üvegekbe(1 kisebb és 1 nagyobb) töltjük, rácsavarjuk a kupakot, majd 5 percre fejtetőre fordítjuk.


2011. június 12.

Szerepcsere

"Beszéltem M-mel, és ma is megyünk PAFEra.
Persze, jól teszed. Ott alszotok?
Nem hazajövünk. Ma nem is iszunk, az autó miatt, de majd holnap! Akkor busszal megyünk.
Biztos jó buli lesz. Érezd magad jól :)
Úgy fogom. Úristen, már ennyi az idő? Még fel sem öltöztem.

/5 perc múlva/
Kölcsönadod ezt a pulcsit?
/teljes megrökönyödés/ Háát, ez egy elég jó pulcsi.
Tudom. Kölcsönadod?
Büdös és füstös lesz, nem?
Jaaaj, mert te nem szoktál benne ilyen helyekre járkálni.
Nem, nem szoktam.
/durcás fej/
És ha adok helyette másikat?
Na jó. Melyiket?
Az együtteses?
Azt utálom.
Pedig azt hittem asszimilálódni akarsz.
Akkor is utálom.
És mit szólsz a Nike-ishoz?
Mutasd meg.
/pulcsi előszed, pulcsi felvesz/
Nem az igazi. Valami melegebbet.
És a Decathlonos?
Hadd nézzem.   ...   Hát, végülis jó lesz.   /elmegy/


/Indulás előtt/
Mit javasolsz milyen cipőt vegyek, hogy  passzoljak a helyhez?
Melyik acélbetkóst kéred?
Téééényleg!      ....        Á, a francba, nem megy a farmeremhez.  Amúgy azt írta a horoszkópunk, hogy ma estére flört várható, szóval mindenképpen menjünk el otthonról.
Vicces lesz, ha egy pasival jössz haza.
Dehogy, M-el fogok.
De az autóba simán befér akár 2 pasi is.
Hát majd meglátjuk."


Ez a beszélgetés tegnap este zajlott le. Anya, és közöttem. Éppen lekvárt főztem.
És nem én vagyok a vastagbetűs.


Fekete mondja mindig, hogy anyát nem tették nővé. Apa nem hordozta a tenyerén, nem volt a királynője. Úgyhogy megmaradt lánynak. 
Ami tök jó. Mert imádom. Fiatalos, jófej és laza. Mindent meg tudunk beszélni.
Csak akkor is. Mintha én lennék az ő anyukája. Ő fesztiválozni készülődik, én a konyhában alkotok. Jól érzi magát, koncertekre jár, én az uszodában rovom a köröket, azon klimaxolva, hogy jól nézzek ki.
Hol itt az igazság? Vagy az értelem? A természet rendje?

(És ez azt jelenti, hogy engem meg valaki már nővé tett, csak éppen nem vettem észre? Vagy a nővé érés, nem feltétlenül egyenesen arányos az ilyesféle viselkedéssel?)

2011. június 10.

Végül rájöttem. Hiába nem váltom meg a világot, de a romok tetején, valamit akkor is csinálok.

Nem vagyok az a húdeszociális és megértő valaki. Ha szakítasz/kidob a szerelmed, garantáltan nem az én vállamon fogod kisírni a bánatod. A legtöbb amit tehetek, de azt kérés nélkül is :), hogy a legbunkóbb formámat hozom, ha véletlenül összefutnék vele. Ha problémáid vannak, meghallgatom ugyan, de nem az én agyamból fognak a világmegváltó tanácsok kiröppenni. Nem vagyok híve a lelkizős/mondjuk el egymásnak a másikról a problémáinkat estéknek, De nem hinném, hogy ezzel bárkinek valami újat mondtam volna. Talán ha halkan hozzáteszem: sajnos. De akkor ti nagy szemeket meresztenétek rám, én meg vigyorogva legyintenék, hogy csak vicceltem. Szóval nincs új a nap alatt. Maximum az, hogy fejlődök. Nem nagyon, de egy kicsit. Kívülről nem észrevehető, de én látom. Vagyis érzem. Képes vagyok "felfogni", hogy van igazságtalanság. És e fölött szemet hunyni. Hiszen miről is beszélünk? Mindössze egy dolgozat. Ugyanazok a megoldások, nekem kihúzva, neki pipálva. Nekem négyes, neki ötös. Az én jegyemen nem oszt, nem szoroz. Az övén igen. És azt is tudom, hogy az enyém a jó. A kihúzott. Mert az valóban hibás. De nem szólok. Minek? Fontos neki. Tanult. És jobb dolgozatot írt, mint én. Megérdemli. Régen kiakadtam volna. Mindegy kiről van szó. Most nem. Akárkiről lett is volna szó. 
Vagy a másik kedvencem, amikor valaki mindenből az utolsó héten akarja megszerezni a jobb jegyet. Ír csomó szar dolgozatot (mondhatni lerontja a vége felé), aztán természetesen ő javítani akar. Ebből is, abból is, mindenből. Meg a jobb jegyet. Nem gondolnám, hogy így működik a világ. És a lelkem mélyén nagyon idegesít. De erre sem szólok semmit.*

Mert tudom, hogy az egész egy baromi gyerekes hülyeség. Részemről.





*De lehet, hogy pont ezzel teszek rosszat. Mert nem mondom ki, és csak gyűlik-gyűlik a lelkemben. Íme a második lehetséges variáció a mostani fantörpikus hangulataimra.
Ami biztos: Robbanás közeleg. A kérdés csak az, hogy mikor. És hol.

2011. június 9.

Sok pici egy szép dobozban...



Mostanában nem olyan, mint régen. Összejöttek a dolgok? Talán az év vége. Az idő mintha kifolyna a kezemből, ha meg odajutok, hogy süssek, az szinte folyamatosan elvitelre készül. Most ez. Az olasztanárnő a jövő évét a náágy Ámerikában tölti, és ezzel búcsúznak tőle. 
Egy doboz bonbon. Szerintem jó ajándék. Ha az ember nem szeretne valami maradandót adni, akkor a legjobb választás. Hiszen mennyivel finomabb mint egy tábla csoki, a bolti desszerteket pedig fényévekkel megelőzi. Hiszen ebből igazán nincs kispórolva semmi. 70%os étcsoki, törökmogyoró, mascarpone és aszalt ribizli. Színtiszta alapanyagok.

Az egyik a Tejcsokis Mogyorós, aminek a receptjét már leírtam itt. Kiemelném, hogy nagyon csínján bánjunk a tejszínnel, mert ha megszalad, akkor nem fog összeállni gombóccá. Illetve ha valaki darabra készíti, akkor nekem fejenként (gombóconként) 3-4 mogyoróra volt szükség a díszítéshez.

A másik egy Aszalt ribizlis mascarponekrémmel töltött ét és fehércsoki bevonatú darab.

         Hozzávalók 8 farabhoz: 4 dkg fehércsoki + 1/2 teáskanál olaj
                                                          3 dkg minimum 70 %-os étcsoki+ pár cseppnyi olaj
                                                           1 evőkanál mascarpone
                                                           1,5-2 evőkanál aszalt ribizli
                                                           1/2 teáskanál porcukor


1.  A fehércsokit vízfürdőben megolvasztjuk, az olajjal viszonylag kenhető állagúvá keverjük, majd kikenjük vele a bonbonforma alját. Nyomkodjuk ki az esetlegesen ottmaradt légbuborékokat, majd töröljük le a forma szélére(belül, ami az oldala lesz) kenődött darabokat. Ez nagyon fontos, hiszen ott majd sötétcsoki lesz, és nem túl esztétikus látvány fehér pöttyökkel. Tegyük mélyhűtőbe, körülbelül 10 percre.
2.  Ezalatt olvasszuk meg az étcsokit is. Tapasztalatom szerint ehhez alig, szinte nem is kell olaj, mivel normálisan folyékonyra olvad-ahogyan azt az ember egy csokitól várná. Ha a fehércsoki megszilárdult, kenjük be a forma oldalát az étcsokival. Nem fog elfogyni az összes, mivel kell még a lezáráshoz is. Ismét költöztessük 10 percre a fagyasztóba.
3.  A mascarponét, ribizlit és porcukrot keverjük össze, majd töltsük a meg vele a bonbonok belsejét. Ne teljesen a peremig, mert a lezáráshoz is kell hely. Újabb 10 perc fagyasztás.
4.  Ilyenkor már nem kell újramelegíteni a csokit, mert tökéletesen folyékony (bent szoktam hagyni a vízfürdőben, és az melegen tartja), csak kenjük a töltelék tetejére, és simítsuk el.  Egy 5 perces mélyhűtőtúra még nem árt, de a nekem pl. a töltelék annyira hideg volt, hogy kenés közben ráfagyasztotta a csokit. Szóval gyorsan dolgozzunk!


2011. június 8.

Ha minden kötél szakad, valami akkor is segít. Valahogy úgy is lesz. Tudom. Szeretném hinni.

Ahogyan olvasgatok másokat, egyre inkább kezd eluralkodni rajtam az az érzés, hogy nem csinálok semmit. Vagy amit csinálok, azt is alig. Mármint minőségileg.
Most ez telhetetlenség? Ugye nem? Csak őszinteség. Mert mindenki megtalálja azt, amit szeret csinálni. Ami kifejezi őt. Ez az igény bennem is megvan (természetesen), és talán már maga a cél is. Vagyis az eszköz. Eszköz arra, hogy úgy érezzem, teljes az életem. Mert adok valamit másoknak. A világnak. És az ettől jobbá válik. Természetesen :)

De talán az a jobb, ha nem is figyeltek rám. Mármint az efféle "ki is vagyok és nem találom a helyem a világban" című hülyeségeimre. Mert mostanában elég rendszeresen, átlag havonta egyszer bekattan a dolog. Talán valami utóPM-es? Ki tudja. (Utána néztem a vicc kedvéért, mert azt hittem, hogy én találtam ki a szót, de nem, Tényleg Van ilyen! Csak post-MS-nek hívják. Akkor a probléma kipipálva. Legalább már van mire fogni :)   Szóval ezeket a nyavalygásaimat jobb nem komolyan venni. Elég ha én kínzom magam rajtuk.

2011. június 6.

Néhány gyöngyszem a napokból


Marcikára tegnap rájött a ...nem is tudom, piszkálhatnék. Egész este rajtam lógott, és a hülyeségeivel traktált. De van 1-2 olyan aranyos elszólása, hogy muszáj megosztanom veletek. Íme, ahogyan egy 12 éves lüke kölyök látja a világot.

" Öcsém törölközőben beront a szobába, és mikor odafordulok, pont lecsúszik. Elkezdek nevetni, mire kiakad. Igazi pasi, mit hisz, hogy mit nézek meg rögtön? :)

M:-Honnan tudod, hogy milyen?
É:-Egy fél pillanattal ezelőtt láttam. Hiába takargatod.
M:-De lehet, hogy azóta más. Serdülök, bármelyik pillanatban megváltozhat. Mi van ha nőtt 2 centit?"


"M: -Panka te csókolóztál már az Ákossal?
É:-Igen (szinte belepirulok mikor kimondom)
M:-Mikor?
É:-Most pénteken.
M:-Leittátok magatokat, vagy mi?
É:-Nem, képzeld nem. 
M:-És milyen alkalomból? Szülinapod volt? Vagy elvesztett egy fogadást?"


2011. június 5.

Nyaljunk a rajztanárnőnek nap

Na jó, ez elég csúnya cím. Miután leírtam, kissé el is szégyelltem magam. Most persze kérdezhetitek, hogy akkor miért még mindig ez a cím :D de tegnap ezt válaszoltam apának, arra a kérdésre, hogy mit fogok ma csinálni. Szóval szemétség ilyent mondani, mert a, egész évben nem jártam rajzórára=nem produkáltam semmit,  b, ezeket a hiányzásokat sohasem! írta be,   és c, már 2 hete megígértem neki, hogy elkészítem az alább (a minitorták alatt) látható kis mintát.

De előbb a torták:)  Vagyis tortácskák, mert a körök átmérője 5 cm. Falatnyi kis darabok. A cél ... nem is tudom mi volt a cél. Nem volt cél. Szórakozni akartam. Alkotni. És kivételesen nem belső értékeket, hanem külcsínt. És mint azt egyszer már mondtam, a bevonást sem árt gyakorolnom. A nagy bevetésre :P  És be kell, hogy valljam, egyre jobban szeretek vele dolgozni. Mármint fondanttal.  Izgalommal tölt el, amikor kézbe veszem, és a kőkemény, alig formázható masszából egy perc alatt gyönyörű masszát készítek. Aztán kinyújtom, bevonok, majd elkezdek díszíteni. Önfeledten. Mint egy kisgyerek.


Év elején volt egy ilyen korszaka, hogy megnéztünk dolgokat youtube-on, és le kellett  rajzolgatnunk. Az egyik ilyen volt ez is. Celtic Knot néven fut, ha van egy kis szabadidőd, tényleg érdemes egyszer elszórakozni vele. Nem kell hozzá más, csak papír, ceruza(elég merész rögtön alkoholos filccel kezdeni), és türelem. De saját tapasztalat: az elsőt abbahagytam mérgemben, mert nem bírtam megcsinálni, a második már lett valamilyen, és kb. a mostani az 5. már gyakorlatilag fejből ment. Csak a kezdő lökés kellett. :) Szóval nem szabad feladni, egyszer úgy is sikerül. Mint a rágófújás. Ugye Á.? :P

Tessék, hogy elkalandoztam :). Szóóóval, valamilyen hirtelen felindulásból kijelentette, hogy ha valaki ezt megcsinálja neki kalácsból, annak egész évre meg van az ötöse. Már akkor elhatároztam, hogy na majd egyszer, mert persze rajtam kívül nincs még egy idióta, aki ennyiért elvállal egy ilyen macerát. Aztán az az egyszer egészen mostanáig váratott magára. És kalácstészta helyett a legényfogó tésztájából készítettem, mert aki süt :), az tudja, hogy a kalácstészta bizonybizony megdagad. Elveszti a formáját, ami ebben az esetben egyenlő azzal, hogy a lényegét veszti el. Az én verziómmal is lett egy minimális növekedés, de szinte még jót is tett neki. Sőt. Egészen biztosan.

Az élet előttem áll, és nem látok tőle semmit.

1.

Ez tegnap este került a naplómba. Mielőtt elkészült, azt hittem
 nem publikus. Aztán megírtam, és rájöttem, hogy az. Nagyon is az.
2.


3.
4.

5.









UPDATE: Miután  néhányotoktól azt hallottam vissza, hogy rossz volt a csók", eloszlatnám a félreértéseket. Jó volt, csak nem olyan igazi első csókos. De az nem egyenlő a rosszal. (Bár való igaz, kissé félreérthetően írtam. Negatívan. De nagyon rossz kedvem volt. Úgyhogy tökre érthető.)

2011. június 4.

Feketeerdő-torta again és minden szép, ha a vége jó (?)

Feketének igaza van: képtelen vagyok egyensúlyt tartani az életemben. Mint egy rossz mérleghinta. Nem tudok a levegőben maradni. Hiába vannak szárnyaim.


 Ismét egy Feketeerdő, ismét Fofiéknak. Csak a receptben leírt piskóta helyett ezt használtam, mert  kicsit talán puhább, és emiatt jobban összeérnek az ízek. A díszítésre azért vagyok büszke, mert egyrészt leküzdöttem a mit tegyünk, ha a legutolsó simításoknál derül ki, hogy eggyel kevesebb meggyszemünk van a díszítéshez, mint kéne, és nincs utánpótlás, mert az összes többi ott csücsül a krémben a torta gyomrában című problémát (kerestem egy zacskó fagyasztott cseresznyét a mélyhűtőben, és mintha meggy volna alakzatban odabiggyesztettem), másrészt meg a hogyan díszítsünk egy szimpla nejlonzacskóval habzsák hiányában fejezetet is meglepően jól áthidaltam. Mindezt elég vacak állapotban. (Meg is fogadtam, hogy na akkor innentől buli után nincs tortázás -  pontosabban előtte meg kell csinálni. Aztán kiderült, hogy semmi köze nem volt a tegnaphoz/vagy nem sok, szimplán csak PMS.)

2011. június 2.

Barca torta - Mert pedagógusnapra ez dukál

A vasárnap elkövetkezendő jeles nap alkalmára készült ez a torta, szeretett osztályfőnökünknek. Remélem érezhető az irónia. Volt vele pár érdekes esetem, nem vagyok a kedvence. Régen a különcségem, aztán a betegségem miatti 2 év magántanulóság és hiányzások bökték a csőrét, most meg azt hiszem ismét a kezdeti probléma áll fent. De egy ilyen feladatot örömmel elvállaltam, egyrészt mert ezt a fondant-témát még erősen gyakorolnom kell, imádok tortázgatni, és talán kicsit enyhül az irántam, és a közösség iránti utálata.
A történethez az is hozzátartozik, hogy ez az első teljes egészében fondanttal borított munkám. Az előző túrókrémes epertortán csak mint díszítés szerepelt. És ahogyan le is írtam, mint gyakorlatlan tanonc, elsokalltam a porcukor mennyiségét. Pontosan emiatt, most árgus szemekkel figyeltem, hogy "jó, egy pici még mehet bele, kavarás-kavarás, áhh, megállt a kanál, úristen, már megint elrontottam... (közben átmaszatoltam kézzel), huh, mégsem, ragad,  :) de még hogy, basszus, nem bírom leszedni..." Szóval sikerült összehoznom a legsikerültebb fondantomat. Egy álom volt vele dolgozni.
Az már egy másik kérdés, hogy ilyen mostani ételfestékkel soha többet nem színezek, mert katasztrófa milyen állaga lesz. Ráadásul sötét színt, gyakorlatilag képtelen vagyok vele összehozni. Úgyhogy nincs mese, amilyen hamar csak lehet, el kell látogatni Pesten valami cukrászmekkába...



Hozzávalók: 6 tojás
                      18 dkg cukor
                      15 dkg liszt
                      csipet só
                      2,5 evőkanál kakaópor
                      2 teáskanál sütőpor


Melegítsük elő a sütőt 165 fokra.
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük. A sárgákat a cukorral fehéredésig keverjük, majd beleszórjuk a kakaós-sütőporos lisztet. Ne keverjük el, csak a tojáshab hozzáadagolásával. Egy 26 cm-es tortaforma alját vajazzuk ki, majd öntsük bele a masszát, és süssük körülbelül 25 percig.

Ha már nem forró, vegyük ki a formából, és hagyjuk teljesen kihűlni. A kész tortát vízszintesen 3 lapra vágjuk.



       A sötét csokikrémhez: 3 tojás
                                              4,5 evőkanál cukor + 1 teáskanál vaníliakivonat és 7 evőkanál porcukor
                                              4,5 dl tej
                                               7 csapott evőkanál liszt
                                               3 csapott evőkanál kakaó
                                               25 dkg vaj

A 3 tojást elkeverjük a 4,5 evőkanál cukorral, majd felöntjük a tejjel. A lisztet és kakaót belerakva ismét simára keverjük (Fontos!), majd lassú tűzön összesűrítjük és kihűtjük.
A puha vajat kikeverjük a vaníliakivonattal és porcukorral, majd legvégül a kihűlt krémmel is.



       A fehércsokis-krémhez:1 tojás
                                                 1 evőkanál cukor + 1 teáskanál vaníliakivonat és 2 evőkanál porcukor
                                                 1,5 dl tej
                                                 3 evőkanál liszt
                                                 1 tábla jó fehércsoki
                                                 6 dkg vaj

 A tojást az 1 evőkanál cukorral elkeverjük, felöntjük a tejjel, belekeverjük a lisztet. A jelszó most is a  csomómentesség. Beletördeljük apró darabokban a csokit, majd elkezdjük alacsony hőfokon sűríteni. A kihűlt krémet a vaníliakivonattal és porcukorral kikevert vajhoz keverjük.


Összeállítás: Az alsó piskótalapra rákenjük a sötét krém kb. egyharmadát. Arra jön a középső piskótalap. Erre kerül a fehércsokikrém, majd 2 nagy marék sótlan földimogyoró apróra vágva, előtte természetesen megpirítva. És végül az utolsó lap, aminek a tetejére kicsit több, az oldalára kicsit kevesebb krém jusson.

Bevonás: Kb. 400 g fondantból* készült a burkolat, különböző festékekkel meg miegymással színezve.
* Ha valakit érdekel, szóljon, és szívesen leírom, hogy pontosan hogyan csinálom. De szinte mindenhol lehet receptet, és útmutatást is találni. :)


A sötét csokikrém receptje Krickytől. (Mikor csináltam a cuccot, és anya elolvasta a címet - "Fenséges csokikrém anyukámtól, életem legjobb receptje", el volt ájulva, hogy milyen édes vagyok, hogy ilyeneket írtam róla. Cikis volt felvilágosítani, hogy nem az én blogomat nézzük, és másnak az anyukájáról írnak.)