2011. február 28.

"Szerintem a szerelem egy olyan kis izé, amit senki se látott, de valaki már érzett"

Elsőre talán furcsa, de szerintem ez nagyon jó együttes. Jók a szövegeik, nem rock, de van mondanivalójuk. Meg dallamuk.
Ez a szám meg különösen kedvenc, mert mindig megmosolyogtat, ahányszor csak hallom.
"Itt állok, nem várok, légy nyugodt-bajt nem csinálok..."


A tegnapi kijelentésem, hogy mi Danival barátok vagyunk, talán egy kicsit elhamarkodott volt. Mert még ezt az elméletben egyszerű tortaodaadást is sikerült elbonyolítanom, azzal, hogy a telefonom otthon hagytam. És így be kellett mennem a próbaterembe. Mivel ő diszkréten elnézett mellettem, nekem sem volt pofám odamosolyogni, hogy de rég láttalak! Hihetetlen. És én még mindig csak azt tudom mondani, hogy szeretem. Mert egy jó ember. És tudom, hogy a fiú-lány barátság nem működik az esetek 97 %-ában, mert az egyik fél előbb vagy utóbb, de mindig többet akar a másiktól.
De akkoris. Mi miért nem próbálunk meg egy társasába járni, mint 2 barát? Beszélgetni, együtt nevetni.


Nem tudom. Úgy tűnik el kéne tanulnom Lilitől ezt a sírós szakítást, mert ezzel valahogyan mindig úgy jön ki mindenből, hogy még a pasi sajnálja. Kis mákos. Én nem tudok sírni. Meg én csúnya is vagyok ha sírok, úgyhogy nem hinném, hogy bárki is megsajnálna. Sokkal inkább undorodva elfordulna, egy hátratartott zsebkendővel, hogy fújjam ki az orrom.
Így meg nem nagyon lehet másokat meghatni.

2011. február 27.

Hál istennek Ádám jelentkezett a tortáért, mert már paráztam, hogy kire kell majd rásóznom. Aranyos volt, de kicsit furcsállottam amit mondott. Hogy lehet hogy ott lesz Dani is, és majd igyekszik visszafogni. Én ezt nem értem. Rohadtul nem. Valami baja van velem? Haragszik? Már találkoztunk, és teljesen normális volt. És nem azért, mert részeg volt. Legalábbis remélem reggelente nem iszik. Hanem mert barátok vagyunk. Legalábbis én azt gondolom. Ő is túllépett, én is. (koppkoppkopp) Jó, nem azt mondom, helyes, és az is lehet, hogy csókolóznék vele ha arról lenne szó, de semmi komoly.Ugyanis iszonyúan fészekrakó típus. Amolyan asírighűségesvagyokapáromhoz. Én meg nem. Vagy még nem találtam meg azt akit igazán szeretek.

A dalt meg azért, mert nagyon tetszik. Ez egy igazi jó szám.

Feketeerdő-torta

Íme a legújabb üdvöske a torta kategóriában. Látványos, és erősen a habos-babos kategóriába tartozik, hiába próbálja enyhíteni a savanykás meggy a tejszínhabtömeget. A receptet a Süssünk! című gigászban találtam, de jó pár módosítást kellett rajta eszközölnöm. Kellett? Ki tudja. Mindenesetre megcsináltam.



Hozzávalók: 3 tojás
                       8 dkg cukor
                      6 dkg liszt
                      5 dkg vaj
                      8 dkg étcsokoládé


Elkészítjük a piskótát: A sárgát és fehérjét szétválasztjuk. A sárgájához hozzákeverjük a cukrot, majd vízfürdőben fehér krémet keverünk belőle. Miután levettük a tűzről, adjuk hozzá a lisztet, és az olvasztott csokis-vajat.
A tojásfehérjéből egy csipet sóval verjünk kemény habot, majd óvatosan forgassuk bele a csokis masszába.
Melegítsük elő a sütőt 160 fokra. Vajazzuk ki, egy 18 centis kapcsos tortaforma alját, és öntsük bele a masszát. Kb. 15-18 perc alatt elkészül. Közben ne nyitogassuk az ajtaját, mert összeesik a piskótánk.
Miután kivettük, hagyjuk kihűlni, mielőtt levesszük róla a formát.

Elkészítjük a meggyzselét: Egy 360 g töltőtömegű meggybefőtt levét leöntjük, és kiválasztunk 8 szép szemet. A maradéknak is csak a háromnegyedére lesz szükségünk, nyugodtan lehet csipegetni belőle. :) Egy teflonedényben felfőzzük 2 evőkanál cukorral és 1/2 teáskanál fahéjjal. Ha már erősen forr, hozzákeverünk 1 evőkanál keményítőt, vagy 3/4 evőkanál lisztet. Folyamatosan kevergessük, mert könnyen leragad. Ha már zselés az állaga, vegyük le a tűzről, és hűtsük langyosra.

Verjünk kemény habbá 3,5 dl habtejszínt 1 evőkanál cukorral.

A piskótánkat vágjuk 3 felé. Az alsó lapra kenjük rá a meggyzselét. A középső lapra kerüljön a tejszín fele. A felső lapot és a külsejét is vastagon vonjuk be. Annyit hagyjunk, hogy habzsákkal még tudjunk 8 pöttyöt nyomni, amire a meggyszemeket ültetjük.

A szélét, és a közepét díszíthetjük csokiforgáccsal: 8 dkg étcsokoládét a reszelő uborkagyalulós részén lereszelünk. Annyira nem cél, hogy szép forgácsokat kapjunk, mert az oldalára való felrakás közben sajnos úgy is összetörnek.

                                                                                  8 szeletes torta

2011. február 26.

Megyek az utcán, és azt látom, hogy mindenki vékony. Pálcikalábakon, apró ruhákban siet a dolgára. Nem merek végignézni magamon. De így is tudom mi az igazság. Behunyom a szemem, hátha álmodom. De nem. Ez a valóság.
Ilyen hangulatban értem a házunkhoz. Ám mikor felpillantok, egy fényló tűzcsóva szeli át az eget.
 Egy hullócsillag. Ez az első igazi. Mert az is szép amikor apával augusztusban kimegyünk a kertbe, és csendben üldögélve figyeljük a hullócsillagesőt, de ez más. Azért ért véget az élete, hogy felviduljak.
Rögtön az jutott eszembe, hogy ilyenkor kívánni kell. 2 másodperc alatt vagy 5 lehetőség átfutott az agyamon. De az utolsó, a 6. volt az igazi.

2011. február 25.

Bírom ezeket a napokat. Bizonyos dolgok elszomorítanak, de mindig történik valami, ami jókedvre derít.
Kezdem a vidámmal. Végre megkaptuk a cserepartnereket. Én konkrétan már rég lemondtam róla, gondoltam majd hozzák magukkal mikor jönnek. Erre tessék! Lám-lám, csak ennyi a titok, el kell feledkezni róla, és megtörténik.
Egy fiút kaptam, Thijsnek hívják. Sajnos nem tudom hogyan kell kiejteni, de igyekszem megtudni, mielőtt megérkeznek. Már beszéltem vele, nagyon kedves. Mikor megkaptam elkezdtem kicsit félni, hogy miről fogunk beszélgetni, de már nem félek. Megoldjuk. Csak azt remélem, hogy a három itt töltött napon nem nekünk kell kitalálni, hogy déltől estig mit csinálunk. Mert valljuk be, Fehérvárt egy délelőtt alatt bőven meg lehet járni. Nincsenek nagy bandahelyek, csak néhány kávézó. Ha ez a helyzet, akkor vagy muszáj minden este bulizni menni, vagy fel kell járni Pestre.
De örülök, hogy fiút kaptam. Ráadásul ő jó fej. És azt mondta, hogy nagyon közel lakik ahhoz a lányhoz, akinél Szöszi lesz. Na ez az, aminek nagyon örültem :)
Amúgy meg hiszem, hogy egy lánnyal sokkal problémásabb lenne. Ha esetleg olyan lány lenne.

A kis színjátszó-dráma szakkör pedig úgy tűnik, hogy véget ért, ugyanis Mazsola-Peti állást kapott valami színházban. Aminek örülök. Tiszta szívből. De ahogyan mondta, ezek után semmire sem lesz ideje. Ez is fáj. Mert szerettem. Vártam a pénteket, hogy egy kicsit más legyen. Egy kicsit minden más.
De a legjobban mégis az fáj, hogy... Nem tudom. Olyan érzés, mintha elárultak volna. De mitől? mert nem ő mondta ki? Mert Zsuzsitól tudom, aki meg Geritől hallotta?

2011. február 24.

Just the way you are...

Az igazi boldogság nem más, mint megtalálni a lelki békét. Amikor nem vágysz semmire, elégedett vagy és nincs harag a szívedben.

2011. február 23.

A tegnapi és azelőtti hóesésről már csak a sár és fű között fehérlő apró foltok árulkodnak. Szomorú. Ellenben Mínusz úrfi erőteljesen képviselteti magát. Szél úrfival karöltve. És én azt nagyon nem szeretem. Fázni., még a napsütésben is.
Hol vannak az előző heti 10 fokok?

És azt hiszem itt az ideje, hogy írjak a tegnapról. Anya kérdezte, hogy fogok e csinálni képet. Vagy mikor írok végre róla. Mire én azt válaszoltam, hogy nem hiszem hogy fogok, ez az én magánügyem. Erre nagyon bizalmasan rám nézett, és elkezdte mondogatni, hogy na ugye megbántam. De ez nem igaz.
Tény, voltak rosszabb pillanataim. Mondjuk az egész tegnapi nap. Végig azon gondolkodtam, hogy biztosan akarom-e. Fekete frankón elbizonytalanított a fehér tetoválás gondolatával. Amivel, hozzáteszem, nem értek egyet. Nagy pirospont, ha ez volt a cél. A tábla legközepébe talált.
És azt is tudtam, hogy ez lenne a leg... hogyismondjam, legbátrabb vagy tiszteletreméltóbb tett, ha lemondanék róla. Befizettem, elbuktam, de ennyi.
Végül alkut kötöttem magammal, hogy elmegyek, megnézem, és ha tetszik, és megjön a kedvem, akkor szeretném.
Ott szenvedtem egész délután a szalonban egy szál melltartóban, amit a szentlélek tartott a cicimen. Mert ugye be nem lehetett kapcsolni, mivel pont ott dolgoztak. Még a vállamon sem lehetett. Brr. Elég kiszolgáltatott érzés így 2 pasi előtt. Főleg mikor leesik, és közlik veled, hogy ne zavartasd magad, senki nem néz oda, de ne mocorogjak, mert nem bírják felpakolni a mintát. Te meg mint egy hülye debil ott állsz előredöntött vállakkal, csupasz cicivel, és majd meghalsz úgy koncentrálsz, hogy ne húzd vissza a melltartót. Közben ők meg járkálnak. Vagy éppen jót szórakoznak azon, hogy mennyire asszimetrikus vagyok. És, hogy kéne egy kis gyógytorna.
Szóval ott ültem a székben, és tanultam a bioszt. Csak sajnos nem tudta elvonni a figyelmem arról, hogy éppen szétszabdalják a hátam. Mert olyan érzés. Mintha ezer és ezer vágást ejtenének. Néha volt olyan érzésem, hogy szólok, hogy na jó, én ezt most nem bírom már tovább, de leküzdöttem. Sőt, amikor már majdnem megvolt a fele, eszembe jutott, hogy reggel nézegettem a hátam, hogy milyen szép. Most meg ott van rajta az a tintapaca. És elkezdett szúrni a szívem. Felrémlett bennem a bal vállamon lévő anyajegy, amit úgy szeretek. És megkérdeztem, hogy benne van-e. Hál istennek nincs. Ez visszaadta az optimizmusom.
Ami még most is tart. Sőt, ami a legjobb érzés, hogy akárhányszor nézem meg, egyre jobban és jobban tetszik. Ami nem baj. Tekintve hogy egy életre szól.

Kókuszos-banános keksz

A kókusz a személyes kedvencem. Nagyon szeretem. Ennek ellenére, mikor Sri Lankán megkóstoltuk a kókusztejet, hát, kiábrándító volt. Semmi konkrét íz, csak fehéres édes víz. Nem az amiből egy kortynál is többet akarnék inni. A kókuszhús dettó. Nyálkás enyhén kókuszízű dzsuva.
Viszont a kókuszreszelék nagy favorit. :)



Hozzávalók: 2 zöld banán
                      5 evőkanál kókuszreszelék
                      csipet só
                      fél evőkanál xilit
                      9 dkg főtt tönkölybúza
                     10 dkg tönkölyliszt
                     1 evőkanál olívaolaj


A banánt és kókuszreszeléket jól összekeverjük, ezzel pépesítve az eddig darabos banánainkat. Hozzáadjuk a sót, a xilitet, a főtt tönkölybúzát, az olívaolajat és lisztet és egy kissé ragacsos masszává keverjük. Simán kanállal, nem kell robotgép.
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Sütőpapíros tepsibe nedves kézzel diónyi darabokat szétlapítunk majdnem ujjnyi vastag körökké, és szép kis kekszeket formázunk belőlük.
Körülbelül 10 perc alatt aranybarnára sülnek.

                                    20 db kekszünk lesz a végére. Ha egyet sem eszünk meg útközben.

2011. február 22.

Van valami megnyugtató abban, amikor az ember tekintete kitéved az ablakon egy unalmas óra között, és nem a borús szürke ég látványával kell még tovább fokoznia az amúgy sem rózsás hangulatát, hanem a szállingózó hópelyhek békés táncával. Nekem ez a tél. Amikor kilépsz az iskolakapun, és kavarog a hó. Amikor ráesik a kabátodujjadra az ezerféle hópehely, és te meg is tudod őket csodálni. Amikor sétálsz az utcán, és kivakítja a szemed a nagy fehérség. Amikor sétálsz a fekete kutyáddal, és mikor felemeli a fejét, azt látod, hogy tiszta fehér az egész szakálla. Mint a Télapónak.
Szóval én szeretem ezt a mesebeli fehér világot. Kicsit úgy vagyok vele, hogy tegye amit akar, essen amíg jólesik, mert egy évben egyszer van tél. Nem értem mit panaszkodik mindenki, hogy jaj tavaszt akar, meg meleget. Én is. De ha egyszer tél van?
Miért nem tudunk megelégedni azzal ami van?
Jó, a tavaszt is imádom. Amikor csiripelnek a madarak, és a napsütés átjárja a tested, még a hidegebb reggeleken is. Amikor elkezdenek virágozni a fák, és zöldelleni a fű. Amikor ki lehet menni az utcára egy szál pulcsiban. Amikor jönnek a meleg esőcseppek, és utána minden nedves. Amikor iskola után le tudsz ülni egy parkban a barátaiddal, nem kell azonnal hazarohanni, hogy be ne fagyjon a segged. Amikor lehet kertészkedni, és egy jó nagyot szellőztetni a lakásban.
Imádom a tavaszt. :)

2011. február 21.

Már gondolkozom egy ideje, hogy kéne új kutyasétáltatási útvonalat választanom, vagy szereznem egy társat, akinek a kutyáját lehetőleg Bodza is elviseli. Túl kiszámítható vagyok. Minden este ugyanazon a részen megyek, ugyanabban az időben. Egy gombóckával a gyomromban. Mert valljuk be, nem a legkivilágítottabb és leglakottabb-jártabb része a városnak. De pont ezért jó, szegény Bodzi legalább nem a kipufogógázt szívja. Én azonban a fejembe vettem, hogy a városban vannak gonosz fériemberek, akik fiatal védtelen lányokra vadásznak, hogy prostit csináljanak belőle. És már 3.szorra láttam azon a részen-utcán egy autót, benne 2 pasival. És beparáztam. Hogy úristen ezek biztos engem akarnak elrabolni, csak keresik a megfelelő alkalmat. A múltkor 5 percig álldogáltam, mert nem akartak elindulni, én meg féltem elmenni az autó mellett, mert hátha berántanak.. Szarakodtak, 3 szor ki és bepakoltak, én meg már tiszta ideg voltam, mert majd befagyott a seggem. Mert 5 perc nem sok ha a szerelmeddel töltöd, de ha utálod amit csinálsz, több órának tűnik.
És oké, tényleg paranoiás vagyok. Ez nem normális. De annyi filmet láttam a témában, és a kiselőadás miatt olyan szinten utánaolvastam, hogy nagyon profi vagyok. Túl profi. Észreveszem a legkisebb jeleket is.

Bagel

A legelső találkozásom a bagellel, a Neveletlen Hercegnő egyik kötetében volt, ahol Lilly állandóan ezt akart enni, de nem  volt kapható. Pedig Borisz még egy nagyon távoli boltba is elugrott megnézni.
Akkoriban azt hittem, ez egy édesség. Mint a híres nevezetes amerikai fánk. Vagyis... én összekapcsoltam a kettőt. De nem, ez sós. Mutatós, és igazán finom.
Úgyhogy jöjjön a híres pékáru, egyenesen Amerikából:




Hozzávalók: 7 dl liszt
                       2 teáskanál só
                      2 dl meleg víz+fél kocka élesztő+ cukor
                      2 tojás
                      1 evőkanál olaj


Az élesztőt a langyos vízben felfuttatjuk egy teáskanál cukorral.
Ezután egy habverővel belekeverjük a tojásokat az olajat és 2 dl lisztet is. Ebből egy viszonylag sűrű folyadékunk lesz, amit apránként összedolgozunk a többi liszttel. A cél, hogy egy ruganyos masszát kapjunk, úgyhogy ha esetleg ragadna, tegyünk hozzá még bátran lisztet.
Kelesszük, míg a kétszeresére nő. Erre a legtutibb módszer az, ha van valami dolgunk, és ott kell hagynunk, mert akkor nem esünk abba a hibába, hogy félúton elkezdjük, mert nem bírunk magunkkal.
Itt dönthetjük el, hogy kicsi vagy nagy bageleket szeretnénk. Ennyi lisztből 11 apró zsömle, vagy 6 nagy jön ki. Ennek megfelelően osszuk el a tésztát.
A gombóckáinkból nyújtsunk 2 ujj vastag kígyócskát, majd a 2 végét jó erősen dolgozzuk egybe, nehogy a későbbiekben szétjöjjön. A lényeg, hogy a közepén legyen egy viszonylag nagy kör, mivel ez a későbbiekben úgyis csak összemegy.
Tegyünk fel forrni vizet 2 teáskanál cukorral, egy közepes méretű edénykébe. Ha már lobogva forr, tegyük bele a bageleket. De mindenképpen vegyük figyelembe, hogy olyan alakjuk lesz, amilyenen belerakjuk a vízbe. Ez a típusú vízben főzés a posírozás. Egy időben körülbelül 3 bagelt tegyünk a vízbe, és főzzük 1 percig, közben egyszer átfordítva. Az a jó, ha barnás színt kap.
Ezután a lecsöpögtetett bageleket tegyük sütőpapíros tepsire, kenjük meg a tetejüket egy felvert tojással. Ebbe nyugodtan tehetünk magvakat, vagy bármit ami jólesik. Najó, inkább magvakat.
Melegítsük elő a sütőt 220 fokra, és süssük kb. 15 percig, míg szép aranybarnára pirulnak.

A recept a homecooking oldalról származik, szóval autentikus. Olyan kis Panka-gógli fordítás.                    
                     

2011. február 20.

Tofus-tökmagos quinoa keksz

Ismét egy sós, ezúttal a tofu örömére, amihez nagyon hosszú idő után sikerült újra hozzájutnom. Hála apának. :)
Nem utolsó sorban rohamos tempóban pusztítgatom ezeket a falatokat, úgyhogy hasonló tempóban kell csinálnom az utánpótlást.



Hozzávalók: 5 púpos evőkanál puffasztott quinoa
                      1 újhagyma
                      10 dkg füstölt tofu
                      1 kávéskanál himalaya só
                      1/4 kásvéskanél fehérbors
                      1 evőkanál olívaolaj
                      1 evőkanál víz
                      2 evőkanál tönkölybúzaliszt

A quinoát beáztatjuk vízbe 2 percre. Az újhagymát karikákra vágjuk, a tofut apró kockákra. Összekeverjük a quinoát, a natúr hagymát, tofut, sót, borsot, és amennyire csak lehet összedolgozzuk. A tofut nyugodtan túrószerűre. Ezután hozzáadjuk az olívaolajat, vizet és tönkölylisztet.
Lapos köröket formázunk a 2 diónyi gombócokból, és előmelegített 180 fokos sütőben kb 17 percig sütjük.
                                                                                                               13 keksz lesz.
Vajon hány méteres körzetet képes belengeni egy meki? Ezen az érdekfeszítő kérdésen gondolkoztam, miközben Bodzácskával jöttem haza. Mert vagy 4 utcával odébb jártam már, mikor megéreztem azt az összetéveszthetetlen hamburgerillatot. Nem mondanám, hogy utálom, inkább elgondolkoztat. Eszembe juttatja, hogy mennyire szerettem kisebb koromban, és persze az ominózus győri esetet, ami egyben a legutolsó hamburgeremet jelentette. Kicsit fáj.
Persze a szél csodákra képes. Van, hogy az egész várost a frissen sült kalács, vagy a Jó reggelt Kalózok! müzli illata lengi be - hála a Cerbonának, de sajnos az sem ritka, hogy megfulladunk a trágyaszagtól. Na igen, ilyen egy hely ez a Fehérvár.

A hangulatomat asszem hűen tükrözi ez a dal. Nem szomorú, de valami elkezdni nyomni a lelked, miközben hallgatod. De talán pont ettől szeretem. Jó néha a felszínes valóság után ilyennel is találkozni.
Mert az élet egy szerep. Mindenki egy színész, ki amatőrebb, ki profibb. Játsszuk az általunk, vagy mások által kijelölt szerepeket. És néha becsúsznak a bakik. Van, hogy véget ér egy szerep, van, hogy csak eltűnik egy időre.
És ki a rendező? Maga a sors. Vagy Isten, a vallásosabb szemléletűeknek.

2011. február 19.

Soha ne akarj az lenni, aki nem vagy.

Olyan jót tollasoztunk, hogy egészen elfáradtam. Rég éreztem ilyesfélét.
De a legmeglepőbb mégis az volt, hogy Ser felhívott. Nem tudom mi inspirálhatta, de nagyon jól esett. A fészbúkos képeit látva már kevésbé éreztem jól magam, sokkal inkább hülyén. Azon tűnődtem, hogy mi a francnak akar ez tőlem bármit. Akármit. Komolyat, játékot, ha ilyenekkel lóg. Szőke, és alapból leribancoznám. Iszik mint a ..., satöbbi. Én meg nagyon nem ebbe a kategóriába esem. A lehető legellenkezőbbe.
Úgyhogy nem értem. Nyilván nem is fogom. De egy kicsit zavar. Szintén nem tudom miért.
Nem vagyok az a szerelmes típus. Nem esem egyik szerelemből a másikba. XD Szeretnék inkább élni. Szabadon, mint a madár. De elhiszem, ha megtalálom azt, akit igazán szeretek, senki más nem fog kelleni. És nem lesz hiányérzetem. Vagy az, hogy gúzsba kötnek.
Addig is élem az én kis világom. Amit nagyon szeretek.
És természetesen próbálok kiigazodni másokon. Mert a kis világom nem csak belőlem áll.

Quiona-banán keksz

A quinoa (kinoa) szerintem minden bioboltban megtalálható. Én puffasztott változaton kívül még nem találkoztam vele, de jópofa dolog müzliként enni, vagy akár sütiben.



Hozzávalók:2 dkg lenmagpehely
                     8 evőkanál puffasztott quiona
                     2 közepes méretű zöld banán
                     2 teáskanál xilit
                     1 csipet himalaya só
                     1/4  kávéskanál frissen reszelt gyömbér
                     20 dkg tönkölybúzaliszt
                     2 evőkanál olívaolaj

A quinoát 2 percig ázni hagyjuk egy tálkányi vízben. Ha kicsit megszívta magát, kanállal szépen kimeregetjük. Nem kell kifacsarni, annyi vizet nem tud felvenni.
A banánnál itt is leszögezném, hogy nagyon fontos a ZÖLD banán, mert az érett már nagyon nem lúgos. Jó, nem valószínű, hogy teljesen zöld banánhoz jutunk, mert azt még a szupermarketek sem merik kitenni, de igyekezzünk a legzöldebbet választani. Vagdossuk apró darabokra, majd nyomkodjuk szét egy villával.
Keverjük hozzá a többi hozzávalót is, és meg fogjuk látni, hogy egy viszonylag ragacsos masszánk lett. Vizes kézzel csináljunk belőle golyókat, és tegyük egy sütőpapíros tepsibe. Nekem körülbelül 2 golyónként kellett újra vizeznem.
180 fokra előmelegített sütőben süssük, kb. 10 percig.
 A sütik leszedegetésével meg nem baj ha várunk, mert higgyük el, sokkal könnyebben lejön a papírról egészben, ha már nem olyan meleg.
                                                                                                   22 db sütink lesz.

2011. február 18.

"Cselgombóc vagy cselnudli akarsz lenni?"

Nagyon örülök, hogy túlléptem a lustaságomon, és elmentem IFIre. Ezek mindig olyan kellemesek. És sok időt vesznek el. Nem is igazán a téma, de a társaság megfog. Szeretek velük lenni, mert kimozdítanak a búskomorságomból. 
De a színjátszó hiányzik. Mazsola-Peti, a hülye szövegei, meg hogy valamire koncentráljak.
Le vagyok lassulva a környezetemhez képest. Jó, az is lehet, hogy nem 3 verekedő disznóhoz kéne méregetnem az aktivitási szintemet, de valami nem stimmel. Kicsit olyan érzés, mintha már az agyam helyén is takony lenne. De! A náthám kezd megszűnni. A probléma csak az, hogy ahogyan anya is mindig elmondja, nem túl valószínű, hogy elmúlik, inkább átmegy valahova. Majd hétfőn kiderül, megmondják az "Annamarinak". Tök jó érzés, hogy az asszisztens tudja a nevem. Pedig még viszonylag friss a csaj. Egyszer mondtuk el neki, azóta amint belépek az ajtón, azonnal írja be a nevem a gépbe.
Mekkora igazságtalanság, hogy végre-végre, nagy sokára ráveszem magam, hogy ellátogatok orvoshoz, és nincs már ott senki!!!!! Basszus, egész héten televolt a rendelő még a rendelési idő vége után egy órával is, erre ma meg fél órával később, már nincsen senki. És "a doktornő elment. Gyere vissza hétfőn."
Én hülye. Egyszer, ismétlem egyszer!!!!! nem akarok hiányozni töriről, mert jajj de rossz lesz pótolni, meg minek idegesítsem  Kovácsot még ezzel is, és különben is úgyis annyian lesznek még fél 12kor is, bőven elég ha 4. óra után megyek. Erre doki sehol, az ellenőrzőmben meg egy frankó törihármas.
És nem azért mert nem tanultam. Egyáltalán nem. Mert már a normális jegyzetelés sem igazán megy, a tanulás meg végképp. Egyik fülemen be, a másikon ki.

A legvégére meg hadd gratuláljak magamnak. Péntek este van, én itt ülök a gép előtt, és majd szétreped a fejem, úgy fáj. Semmi buli, barátok, tök egyedül.
Ez vagyok én. A nembulizós, nemivós, egészségesen élő Panka. Aki mereszti a seggét egy vibráló monitort bámulva.

Hagymás tönkölykeksz

A tegnapi édes mintájára, sósan. mert be kell hogy valljam, hiányzik egy jó kis pogi, vagy valami saját kenyér, úgyhogy van, hogy savasítom magam. Önuralomból még kell fejlődnöm. :)




Hozzávalók: fél póréhagyma
                      főtten 6 dkg tönkölybúza
                      1 teáskanál friss kakukkfű
                      1 kávéskanál só
                      5 dkg lenmagpehely
                      2 evőkanál olívaolaj
                      5 dkg tönkölybúzaliszt
                      2 evőkanál víz

Kezdjük azzal, hogy tisztázzuk, mi is az a póréhagyma. Lehet, hogy másoknak ez evidens, nekem nem az. A póréhagyma a hagymák közül a hosszú és vastag változat. Ami azt jelenti, hogy az általam írt póréhagymadarab egy jó 17 cm-es darab. Ezt vágjuk fel karikákra, és egy pici olívaolajon fonnyasszuk meg. A hozzávalókat keverjük össze, és másfél dió nagyságú gombóckákat csináljunk belőle.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy sütőpapíros tepsibe tegyük őket, és nyomkodjuk szép kör alakúra, ujjnyi vastagra.
Körülbelül 14 perc alatt készre is sül.
                                                                                                           8 db kekszet kapunk.

2011. február 17.

Meggyes tönkölykeksz

A hétvégén elhatároztam, hogy megpróbálok átállni egy lúgos étrendre. Tudom, tudom, állandóan tervezem, hogy majd így eszem, meg úgy eszem, aztán egyiket se tartom be. De ilyen vagyok, én ezzel foglalom el magam. És ez most más, mint a többi. Úgy észreveszem magamon. Nem keseredek el ha nem működik minden rögtön az elején, idő kell az átálláshoz. Még én is csak próbálgatom, hogy miket lehet kihozni egy ilyen ritkás étrendből. Mert valljuk be, a legtöbb dolog amit szeretek, az mind savas. És nem csak az édességről beszélek. A gyümölcsről, a joghurtról, a túróról, a zabpehelyről, kávéról, kakaóról, és még sorolhatnám. Akit érdekel a teljes lista, nézze meg itt. Nem mondom, hogy csak a lúgos listából élek, a tejet nem bírnám ki. Úgyhogy annyit engedélyeztem magamnak, hogy néhány nagyon nélkülözhetetlen terméket beiktatok. Mint a tej. Vagy köles.
Ez a keksz az édesség címszóra készült. Mert az éltet.

Ez egy lúgosító étrendnek a tökéletes része lehet. Az én tudásom alapján. Mert a sötétben tapogatózom. Csak a saját ötleteim-próbálkozásaim láthatjátok majd a továbbiakban is. Persze, ha valaki nagyon akar, nyilván találhat recepteket erre a témára, de én szeretek felfedezni. :)



Hozzávalók: 5 dkg lenmagpehely
                      8 dkg főtt tönkölybúza
                      3 maréknyi apróra vágott, és kinyomkodott meggy (természetesen nem a cukros befőtt)
                      fél citrom héja
                      2 dkg xilit
                      3/4 teáskanál fahéj
                      1 csipet himalaya só
                      8 dkg tönkölybúzaliszt
                      2 evőkanál olívaolaj

A hozzávalókat összekeverjük, csak szimplán kézzel, és dió méretű, vagy egy icipicit nagyobb golyócskákat gyúrunk belőle. Ha túl száraz lenne a massza, akkor tegyünk hozzá 2-3 teáskanál vizet. De óvatosan adagoljuk, mert ha megcsúszik, akkor a nedvességét javíthatjuk.
180 fokra előmelegített sütőbe, sütőpapíros tepsiben szétnyomkodjuk ujjnyi vastagra. Igyekezzünk a kör formát tartani, a szélét is alakítgassuk, mert később szétesik.
Sütés közben jó sokáig nem látunk változást, de úgy 5-6 perc körül fordítsuk meg a kekszeket, hogy a másik oldaluk is megsülhessen, ne pedig égjen. Úgy a legjobb, ha egy picit még puha amikor kivesszük.
                                                        
                                                                20 db kekszünk lesz.

Nonszensz

"Mindent felzabálsz, sohasincs itthon semmi finom nasi, csak azok a szarok, amiket te csinálsz."
Ez egy kicsit szíven ütött. És elvonultam folytatni a lúgoskekszem a konyhába...

Kaptam egy fekete pontot. Harmadik óta nem volt, és ma Kovács adott egyet, mert nem készültem irodalomfeleletre. Sokkal biztatóbb, mint egy egyes. Tényleg, nem is tudom, miért nem vágott be  rögtön egy akkorát, hogy kilóg a naplóból. Azért örülök.
És nagyon rossz, de észreveszem magamon újabban , hogy megint csomót gépezek. Így esténként. Ülök a gép előtt, és chatelek. Egyrészről utálom, mert csak elbassza az időm, másrészről meg...utálom. Maradjunk ennyiben.
és érik bennem a gondolat, hogy úristen de nagyon gyorsan legyen már jó idő, mert én el akarok menni. Tele van az agyam az itthoni hülyeségekkel.
A Krisztivel napolgatott vitánk is foglalkoztat, de inkább izgalommal tölt el, mintsem félelemmel. Hülyeség, de nagyon meg bírnám nézni ahogy eldurran az agya, és nekem esik. Olyan régóta várok erre a percre, hogy nagyon. Hetedik óta. Na, majd honlap ugrik a majom a vízbe.
Vicával kapcsolatban, meg teljesen igazad van Szöszi. Kis porcica. :) Teljesen jóindulatú másokkal, és nem azért viselkedik hülyén, mert akarja. Hanem mert ilyen a természete. És azért valljuk be, fejlődött hetedik óta.
Nem az a jó barát, aki valamikor fontos volt, és már csak a szokás tart össze. Nem. Az csak szimpla megszokás. És én ezt felismerem magamnál. Sokszor eszembe jut, hogy nem is tudom miért erőltetem.
Gondolom több embernek eszébe jut, hogy jézusom, rólam beszél? :) Nem húzom az idegeket, Diáról. Imádtuk egymást,hatodikban-hetedikben. Testi-lelki jó barátnők voltunk, annyi közös emlékkel, hogy napokig el lehetne rajta nosztalgiázni. De másfele fordult az utunk. És már nem találkoznak.
Bármennyire is erőltetjük. A találkozók egyre rövidebbek, mindig csak ígérgetjük, hogy na majd következőnek. Aztán több hónap múlva lesz csak következő.
Az a jó barát, akinek fontos vagy. Aki tesz azért, hogy a kapcsolat fennmaradjon. Ápolja.
De ehhez is 2 fő kell.

2011. február 16.

Ananászos puszedli chilis csokimázzal

A pénteki keksz továbbfejlesztett változata. Normális kekszeket akartam, mint a datolyás, de ez lett. Kis puffancsok. De szerintem finomabb, mint az előző. De sokkal másabb is, úgyhogy nem ér összehasonlítgatni. A csokit azért tettem rá, mert erősen elcsodálkoztam az első adag sütőből előkerülése után, hogy milyen magasra nőttek. A csodálkozás ezután átment ötletelésbe, hogy miként lehetne valamivel külsőleg is izgalmasabbá tenni ezeket a kis puszikákat. Csiliscsoki híján étcsoki csiliporral.
Bár személy szerint nekem a natúr verzió jobban ízlik. Sokkal. Úgyhogy mindenképpen kóstoljuk meg, mielőtt összecsokizzuk, hátha más is így érez. :)


Hozzávalók:22 dkg ananász összepürésítve
                     1 tojás
                     csipet só
                     37 dkg liszt+2 púpos evőkanál+a golyózgatáshoz
                     fél zacskó sütőpor
                     2 csomag vaníliáscukor
                     8 dkg demerara barnacukor
                    1 narancs reszelt héja
                    8 dkg margarin

Összekeverjük az ananászt, tojást, cukrokat, narancshéjat. Hozzáadjuk a lisztet apránként, a sütőport is. A margarint belevagdossuk, majd elmorzsoljuk a keverékkel.
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Sütőpapíros tepsibe diónál nagyobb golyócskákat lapítunk szét, közben bátran lisztezzük a kezünket. De figyeljünk! Ne legyen leragadva a papírhoz, mert utána nehéz lesz leszedni. Rövid ideig sütjük, a színe legyen szép matt, de azért ne nyersen szedegessük ki.


                      1 teáskanál chilipor
                      10 dkg étcsokoládé
                      fél evőkanál étolaj


Vízfürdőben összemelegítjük a 3 elemet, úgy, hogy teljesen homogén legyen.
Rámaszatoljuk a puszedlik tetejére, mintha teljesen spontán csak megdermedt volna lefolyás közben.
  
                                                                                     Nagyjából 30 db puszedli lesz.

Bodza pacsizik :)

2011. február 15.

1, Általánosítva: Ez egy rendkívül rossz nap volt.
2, Cizelláltan( Jajj, Pászthynak mindig az volt a fő problémája, hogy nem gondolok elé cizelláltan, vagyis általánosítok. Értsd. mindenki.) : Írtam egy talán jegyben annyira nem is rossz, de lelkiekben annál megviselőbb matematikadolgozatot. Egész nap csak vánszorogtam, mint a mosott szar, az orrom megállás nélkül folyik, a hasam fáj, és semmire sem érzem magam alkalmasnak.

És ahogy telik az idő, Isten és én változunk. Vagyis a kapcsolatunk. Meg a hozzáállásom. Annyit vagyok már ilyen vallásos körökben, hogy meg sem lepődöm, hogy áldjon istennel köszönnek.

Szeretnék felelősségteljesebb lenni. Tudni, hogy mit miért csinálok. Mert jelenleg csak sejtegetem. De nem vallom be.
És ha valamit elhatározok, végig is csinálni. És nem csak azt, ami nekem fontos.

Egy utolsó kívánság: kérlekszépen történjen valami... Annyira rossz, hogy csak telnek a napok, nem történik semmi, csak felocsúdom péntekente, hogy jé, már péntek van. De hétvégén sincs változás. Ami még szomorúbb. Szeretnék apához menni. De ez a hülye Machbethelés nem enged.

2011. február 14.

A beígért egész napos szerelmetes zenék hál istennek elmaradtak, így nem kellett hányásban úsznia az iskolának. Sőt, igazából a Valentin-napnak semmilyen jelét nem tudtam felfedezni.
Kicsit meglepett, pl. Anna reakciója. Mi az hogy ezt megjegyezte? Nagyon-nagyon sok embernek adnék, de egyrészt ennyi sikerült, másrészt meg meg kell húzni a határt valahol. Nem vagyok/unk közellátó.
Ráadásul elvileg mentem volna a hajléktalanokhoz is. Sajnos a biosz eléggé ott kísértett. Na, igen, arra többet is lehetett volna tanulni a hétvégén. Ennyi tanulással nem tudok ötöst írni. Pedig az lenne a cél. Biosz az, amiből hasítanom kéne. Úgyhogy nem kockáztattam. Lemondtam. De nem jó szívvel. Rossz érzés, hogy idén télen még csak a saját kis önös céljaimat teljesítgettem, semmi közhasznút. És ez nem jó. Nem lehetek ennyire önző. Az elesettekkel szemben nem. De mégse visz rá a lélek, hogy lépjek is. Persze, mondom én mindenkinek, hogy nagyszerű tervezgetni, meg gondolkodni, de úgyis az a kérdés, hogy mi az eredmény. Hogy mit tudsz felmutatni.
Mint a nyelvvizsga. Befizettem. Félek. Most álltam oda a rajtvonalra. Innen már nincs visszaút. Meg KELL csinálnom.
Nincs erőm a ragasztós hátuljú csekket odanyomni a jelentkezési lapra.
Nem megy.
Nem tudok szembenézni magammal, ha nem megyek át. Vagyis ennyire azért nem durva a helyzet, de nagyon szégyellném magam. A szüleim ennyi pénzt beleáldoztak, és nem sikerül.
Csak és kizárólag önhibából.

Citromos-mákos cupcake és Valentin-nap


Az az igazság, hogy mindig is baromságnak tartottam a Valentin napot. A koordinátorom mondta nekem, hogy ezt a napot az édességboltosoknak és virágárusoknak találták ki. Lehet, hogy az irigység szól belőlem, mert még igazi pasim se nagyon volt, nemhogy olyan, akivel ezen a napon együtt lettünk volna. Nem vagyok a híve a "húzzuk az együttlétet a szülinapomig, hátha kapok tőle valami jó ajándékot" típusú játszmáknak. De az is lehet, hogy az itthoni nevelés hatása. A lényeg: nem érzek semmi különöset.

Szóval az én Valentin-napom annyi, hogy megajándékoztam a szeretett embereimet egy ilyennel. A muffin alapreceptje Az ínycsiklandó muffinok című könyvből, kis csereberével.


Hozzávalók: 4 dl liszt
                      2 evőkanál mák
                      csipet só
                      1 dl demerara barnacukor
                      1 teáskanál sütőpor
                      1 dl tej
                      1 dl olaj
                      2 tojás
                      1,5 dl natúr joghurt
                      1 citrom reszelt héja
                      1 teáskanál fahéj

A száraz hozzávalókat összevegyítem, majd egyesével a nedveseket is homogénné keverem vele.
12 papírkapszlit rakok egy muffintepsibe, és egyenletesen elosztom benne a masszát.
Kb. 15 percig sütöm, előmelegített 200 fokos sütőben.

Ha már kihűltek, a közepükből egy ragasztóstiftnyi lyukat kivágok, de úgy, hogy az alján maradjon tészta. Ebbe habzsákkal beletöltöm a krémet.
A krém: fél liter tejszínt ( tartósság szempontjából a legjobb a Hulala, de ha nem sikerül ilyet szerezni, használjunk habfixálót) 4 evőkanál cukorral és egy fél citrom levével habbá verek. Mondok egy vicceset, beleszórtam ezt mind egy edénybe (2 részletben csináltam), megnyomtam a robotgép gombját, és 2 másodperc múlva már ott volt a kemény hab. Nem viccelek. Persze folytattam a verést, de semmivel sem lett keményebb. Ki érti ezeket a mai tejszíneket?

A szívecske díszhez egy ostyalapból kivágtam sütikiszúróval a mintákat, de!!!!! Mindenképpen spricceljünk rá vizet, mert ha szárazon csináljuk, nagyon csúnyán töredezik.
Ezután  3 dkg étcsokit melegítettem fel vízfürdőben, és először az egyik, majd másik oldalát csokiztam össze. A 2 oldal között persze hűtőszünetet tartottak egy darab alufólián.


2011. február 13.

Azt hiszem az elkeseredettségemben szembesültem azzal, hogy milyen egy gettóban élünk. Akárhová nézek, cigicsikkek, macskakakik, papírzsepik, és töméntelen mennyiségű szemét. A szél nejlonzacskókat hord. Elkeserítő. Rosszabb, mint a 8. kerület. Egy hihetetlenül nagy takarításra, és átnevelésre lenne szüksége ennek a hülye országnak, hogy valahova is jusson. Vagy hogy egyáltalán megmaradjon.
Elegem van a télből. A rossz időből. Napsütésre vágyom, hatalmas mennyiségben. Kell valami, ami kimozdít ebből a búsulásból. És szerintem nem csak nekem.
Még nem is írtam, pedig többször eszembe jutott: nagyon-nagyon jól esett a tegnapi kingáék-féle IFI. Annyira másabb itt mindenki, mint a Melinda-félén, hogy hűűű. Persze egyik sem rosszabb a másiknál, csak különbözőbb.
És Bodzával is olyan kedvesen viselkedett Mindenki! Tényleg számít, mert a részem. A bébikém. :)
Ma is, sétáltunk, és megijedt a vasút környékén a vonatoktól. Erre én felemeltem, és ott mutogattam neki, hogy nézd, az ott csak egy buta vonat, nem kell tőle félni. Nézd, már el is megy. látod? Integessünk neki." mint valami idióta nagynéni egy kisbabával. Fel is véstem, hogy eszembe ne jusson többet így viselkedni.
És megijesztettünk egy kiskölköt is. Mentünk mögötte, és Bodza egy icipicit közelebb merészkedett. A gyerek valamiért hátrafordult, és akkorát visított! XD Majd szívrohamot kaptam. Hál istennek az apja rögtön őt szidta le, nem engem.

És a mai nap legjobb eseménye: Bodza megtanult pacsit adni!

2011. február 12.

"A szabadság addig terjed, amíg nem sérted meg másokét."

Egy számomra fontos embertől hallottam ezt legelőször. És azóta többször is. Még mindig hallom ahogyan elmagyarázza, a körmei kopognak a faasztalon, szinte csikorogva rajzolgatja a köröket, amik ez esetben a szabadság terjedelmét jelzik.
Kicsit fáj. Mert tudom hogy sohasem leszek képes teljes mértékben betartani. Nem olyan a természetem.


És az is bánt, hogy csomószor eszembe jut, hogy anyával olyan élhetetlenül viselkedünk. NIncs rá jobb szó, csak azt érzem, hogy istenem bárcsak lenne már jó idő, hogy mehessek Velencére. És hülyeség, de zavar, hogy nem tudnám magam ellátni ha olyanom lenne. Vagyis nem tudnék önállósodni. Rövid úton az utcára kerülnék/éhenhalnék. Ami logkius ha belegondolunk, hogy nincs keresetem (nem olyan összeg), és tanulnom kell.
DE vágyom a saját térre. Ahol magam szabályozom a dolgokat. Ahol magam szívok a saját hülyeségeim miatt. Nem mások az enyémeim miatt, és nem én a másokéi miatt. Lehet mondani, hogy lehet másokkal együttélni. Na igen, de nekem eddig nem nagyon ment a gyakorlatban. De természetesen ezért vannak kompromisszumok, hiszen nem lakhat minden ember külön házban.
A másik nevetséges meg, hogy ilyeneken nyavalygok??????? Könyörgöm, mások éheznek, leukémiások (Pl. anya a postát nézegetve meg is jegyezte, hogy annyi probléma van a világon, ezeknek is kell küldenünk pénzt. Ilyenkor meg annyira közel érzem magamhoz. Meg mikor nevetgél, jókedvű, és nem egy engem piszkáló hisztis banya.)
Szóval annyi BAJ van, és mivel a nagy jódolgomban egyik sem érint, nem tudom felfogni. Vagyis azt hiszem, de a lelkem mélyén nem tudom milyen igazából szenvedni. Félni.
Szerencsés vagyok.

2011. február 11.

Nem vagyok tökéletes. De nekem ez így jó. Magamnak megfelelek.
Nincsenek felszínes kapcsolataim. Néhány embert kimondottan utálok, párat szeretek, de a legtöbbel egyáltalán nincsen kapcsolatom.
Őszinte vagyok, és pont emiatt, mindenki tudja mire számíthat tőlem. Nem árulok zsákbamacskát.
Arra áldozok időt, akitől kapok valamit az odafigyelésemért cserébe. Nem pazarlom a szívem.
Mert VAN lelkem.

A hideg pedig kitisztította a fejem. Sétáltam a szemerkélő esőben, és gondolkodtam.
Egész idő alatt az én hibáim voltak terítéken, meg az, hogy miért ítélem meg és viselkedek úgy krisztivel ahogy.
De Zsuzsiról egy szó sem esett. Olyan tökéletes volna? Vagy pont hogy olyan semmilyen? Se fekete se fehér? Mindig a békés középút?
Nem rossz az, ha az embernek van véleménye.

2011. február 10.

Túrós-kókuszos süti

Ez a recept már nem tudom mióta van a kipróbálósok között. Talán még a kórházban vágtam ki. Már azt sem tudom, hogy milyen újságból, mert alaposan körbevágtam az írást. :) De egy biztos, most jött el az ideje. Vagyis annak, amit én csináltam, mert nem akarattal, de volt hozzávaló amit feleztem, a másikat meg  már elfelejtettem, illetve a finomliszt elfogyott, így a saját kis készletemből kellett pótolni. De nagyon finom lett. Szerencsére.
Csak az a kár, hogy mikor már kész volt, sajnos úgy éreztem, hogy nem árt neki 5 perc. és ahogyan tettem vissza a sülni, kiesett a kezemből, és beleborult a sütőbe. Sajnos már tudtam mit kell tenni, mert nem ez volt az első alkalom.


Hozzávalók: 5 dkg finomliszt
                      3 evőkanál daráltkeksz
                      8 dkg graham búzaliszt
                      1 tojás
                      7 dkg vaj
                     10 dkg kristálycukor
                     fél zacskó sütőpor
                     1 evőkanál tejföl

A tésztához a vajat habosra keverjük a tojással és cukorral. Hozzáadjuk a liszteket, kekszdarálmányt, és tejfölt. Ne lepődjünk meg, egy viszonylag híg masszát kapunk. Ezt öntsük egy sütőpapíros kistepsibe.

                    40 dkg krémes tehéntúró
                    2 tojás
                    12 dkg cukor
                    1 vaníliáscukor
                    1 citrom reszelt héja

A krémhez a hozzávalókat összekeverjük és a tésztára egyenletesen rákenjük. ne ijedjünk meg attól, hogy kissé folyós.

                    10 dkg kókuszreszelék
                    5 dkg puha vaj
                    5 dkg cukor

A szóráshoz az anyagokat elmorzsoljuk, és rászórjuk a tésztára.

Előmelegített 180 fokos sütőben 20-25 percig sütjük, de ha nagyon pirulna a teteje, takarjuk be mindenképpen alufóliával. Akkor van készen, ha a túróréteg megszilárdult, és a közepe sem folyós.

" Én kitiltom a szerelmet ebből a házból! "

Egyik bajból esem a másikba. Eddig a dobostorta miatt paráztam, most jön az Eszterházy. Hihetetlen. Engem az adrenalin éltet? De ebben az akcióban nem is vagyok hibás. Mert a tanárnő kérdezte meg, hogy nem sütnék-e neki. Én csak adtam a javaslatot. :) Szóval úgy tűnik március 10-én buli lesz bioszspecen.
A városkánkat meg megszállta a köd. Nem elég, hogy hideg van, még az utca túloldalát sem lehet rendesen látni. Zavaró. És félelmetes. Azt hiszem az egyetlen rosszabb a sötétnél, az a köd. Mert oké, hogy sötétben félsz, de az sötét. A horrorfilmekben mindig a ködből előtűnő emberalakok ölik meg a szereplőket. És ez főként akkor rossz, amikor egy amúgy is rossz-hírű környéken sétáltatsz kutyát. Egy mező mellett, ahol alig lakik pár ember. Ergó ha leütnek, az életben nem talál meg senki. Biztató kilátás.
Legyen már tavasz!!!! Kérlek-kérlek, nagyon szeretnék már Velencére menni. Meg kertet gondozni, lenge ruhában járni, fürödni a napsütésben (és izzadságban), és BOLDOGnak lenni! Szerintem a testemnek már túl sok volt a télből, ezért kezdek egy kicsit befordulni. Vagy a Floxet hiánya okozza. Ki tudja. Én nem fogom újra szedni. Tiszta vagyok, és Önmagam.

Citromos nápolyi

A nápolyi elég előkelő helyen áll a családunk kedvencei listáján. Még az első helyet is megkockáztatnám. Persze a csokiparány után. Ha azt nézem, hogy ez az amit mindenki szeret. Az egyéni kedvenceket inkább hagyjuk.
És bevallom, parányt még nem próbáltam készíteni, egyszer eljön az az idő is. Addig is érjük be ezzel a full citromos változattal. :)




Hozzávalók: 12 dkg margarin
                      10 dkg cukor
                      2 citrom héja és az egyiknek a leve
                      1 tojás
                      1 vaníliáscukor
                      9 dkg daráltkeksz
                      2 ostyalap

A margarint megolvasztjuk, belekeverjük a cukrokat,a citromhéjat és levet, a tojást, és legvégül a darált kekszet. Akkor jó ha kevergetés közben elválik a lábos aljától.
Az ostyalapokat félbevágjuk, majd a felületet egyenletes megtöltjük a krémmel.



2011. február 9.

Egy kicsit cinkes a négerek elismeréseiről írni, amikor beírod a gógliba, hogy híres négerek, és egyből azt adja ki a krurc.hu vagy mi, hogy a négerek hány meg hány bűntettet követtek el. Kezdve a 99 éves nagymama megerőszakolásától a családjuk megölésén át a fehér lányok iránti féltékenységből sósavval lemaratásáig bezárólag. Brutális. Főleg az utolsó. Képekkel.
De megoldottam, előkaptam a tarsolyomból Jackót. :) Végül is ő is borned to be a negro.
A lábam nem hogy javulna, egyre rosszabb. Az orromból már vérecskék is jönnek, úgyhogy ma megállapítottam Marcinak, hogy az orromon menstruálok. XD Már nagyon fáj, annyit fújtam.
De a lábam után a legrosszabb, hogy tükörbe néztem. És megláttam ami benne van. Úristen. Nem tudom mennyit hízhattam, de sokat. Nem is akarom tudni. Azt hiszem ezután a csokiknak, nápolyinak lőttek. Most, hogy jön a nyár... Vissza kéne menni normálba. Akkora a seggem, mint egy ház. Brutális.
Most tényleg van motivációm a normális szervezett étrendre.

Dobostorta

Íme a művem!!!! :) Nagyon örülök, hogy végre kész. Tiszta hülyeség mennyit paráztam, de... megérte! :)
A méret nem látszik a képen, de elárulom: egy 16 cm átmérőjű tortáról van szó, ami inkább már csak a tortácska kategóriába esik. De milyen tortácska! :)
Az alaprecept csokiparánytól, néhol növelve, néhol csökkentve a mennyiségeken.
Az elkészítése lehetséges egyszerre, illetve időhiányban szenvedőknek, vagy hozzám hasonlóan önmegtartóztatást gyakorlóknak több napra elosztva.
És ismét csak azt tudom megállapítani: felnőttem a dobostorta készítéséhez.



Hozzávalók: 2 tojássárgája
                      10 dkg cukor
                      12 g liszt
                      1 csipet só
                      1,2 dl tej
                      7 dkg JÓ MINŐSÉGŰ étcsokoládé
                      1 evőkanál kakaópor
                      17 dkg margarin

A krémmel kezdjük a teendőket. Kézi habverővel dolgozzuk el a sárgákat a cukorral, majd keverjük bele a lisztet. Melegítsük fel a tejet, és apránként higítva keverjük simára az előzőkkel. Ha homogén a folyadékunk, öntsük vissza a tejeslábosba (logikusan akkorában illik melegíteni amibe aztán a többi is belefér), tördeljük bele a csokit és kakaóport, majd főzzük sűrűre. Ha kész, vegyük le a tűzről.
A margarint keverjük simára, ergó szerencsés, ha viszonylag puha. Sajnos én mindig későn veszem elő, úgyhogy ha más is elfelejti, keverje tovább, míg sima nem lesz. Ha jó kis kenőcsös, adjuk hozzá a meleg csokikrémet, és jól keverjük össze. Majd tegyük mélyhűtőbe 25 percre.

                     4 tojás
                     8 dkg cukor
                    8 dkg liszt
                    5 dkg olvasztott vaj

 A tésztához válasszuk szét a tojásokat, a fehérjét verjük kemény habbá a cukorral. Óvatosan, de továbbra is robotgéppel, dolgozzuk hozzá egyesével a sárgákat., azután a lisztet, és az olvasztott vajat.
Melegítsük elő a sütőt 190 fokra. Süssünk 6 korongot a következő módszerrel: Egy kapcsos tortaforma aljára tegyünk sütőpapírt. Eszünkbe ne jusson körbevágni tegyük csak szépen úgy, hogy mindenhol befedje, és nyugodtan lógjon le valamennyi. Nekem ez úgy jött ki takarékosan, hogy fogtam a tekercs sütőpapírt, aminek a széle adott méretű. Erre az én kis tortaformaaljam tök jól ráfért kétszer, a tetszőlegesen választott szélességgel. Levágtam egyszer a csíkot, majd feleztem, és meg is volt a két lapocskám. A leterített tortaaljra rácsíptetjük az oldalrészt, úgy, hogy kilógjon alul a sütőpapír. Erre olyan vastagon kenjük a tésztát, hogy ne lássuk a papírt. Ha túl vékonyan kenjük az veszélyes, mert nem fog egyben/szépen lejönni.
Kb. 10 percig sütjük egyesével a lapokat, nem kell nagyon megbarnítani.

Az összeállítás: Értelemszerűen a legmasszívabb lapot tegyük alulra, erre pakolászhatjuk a többit: logikusan krém-lap-krém-lap váltakoztatásával. Egy lapot-ami szintén legyen masszív, tegyünk félre. A torta rétegezését úgy hagyjuk abba, hogy legfelül krém legyen.
Pirítsunk meg, és vágjunk durvára 3 dkg diót. Ezzel díszítsük a torta oldalát.

                    8 dkg cukor
                    fél evőkanál citromlé
  
A dobhoz: tegyük a cukrot és citromlevet egy teflonlábosba. Kezdjük el melegíteni. Azért csinálom vízzel, mert így nincs meg a veszélye, hogy odaég, a víz szépen teszi a dolgát, és elforr mire el kell, hogy forrjon. :) Rendes gyerek ez a víz. A karamell akkor jó, ha szép narancsos-barnás színt kapott.
Készítsünk elő egy tálkában olajat. A karamellt öntsük lassan-elosztva a tortalapra, ügyeljünk, hogy mindenhova jusson. Várjunk egy keveset, majd mielőtt teljesen megszilárdul, egy kést szépen a kis kezünkkel kenjünk be jól olajjal, és vágjuk bele a határvonalakat. Nem fontos teljesen azonnal szétszedni szeletekre, de ügyeljünk rá, hogy a karamellréteg mindenhol át legyen vágva, ugyanis később már nagyon törik. Minden egyes vágás után olajozzuk újra, mert könnyen rátapad a cukor, és onnantól már egyre csak rosszabb lesz. Fontos, hogy gyorsan dolgozzunk, mert az időnk véges.

A maradék krémet töltsük csőrös habzsákba, és a lépen látható módon díszítsük/hetjük a tortát.
                                                                                       
                                                         Egy 8 szeletes tortánk lesz

2011. február 8.

Egyre csak gyarapszik ez a dobostorta. :) Már összeraktam, bedióztam az oldalát, fel is díszítettem, már "csak" a dob hiányzik. :S Na majd holnap kiderül az igazság. Idáig nem rossz. :P Tetszetős.
Csak annyi minden szakad a nyakamba. Fáradt vagyok. Már rég éreztem ezt, de igen. Most fogyott el az erőm. De nem feküdhetek el, pedig ebben a pillanatban el sem tudok képzelni szebbet, mint hogy összegömbölyödök az ágyikómban, a fejemre húzom a takarót, és alszom reggelig. De nem lehet, mert még a spanyolt szótárazom-gyakorlom (holnap doga), és angol házim is van!!!!! Kinyúlok.
Ráadásul Zsuzsival is összevesztem. De azt gondolom amit. Ha nekem nem megoldás az, hogy hát a Panka ilyen, akkor neki a folyamatos problémái sem. Ráadásul nem lehet valaki mindig ideges. És milyen az hogy minden első óráról késik? Mondjuk neki, hogy nincsen egy igazolatlanja sem????????????? Ezek azok a dolgok amiket az istennek sem bírok megérteni.
Meg szakított Kopánnyal. Nagyszerű. Az apja se veszi komolyan. Én sem. De mondjuk az lényegtelen. Mit számít, hogy mi történt? Néhány nap múlva úgyis összejönnek, és hancúroznak tovább. Mit kell itt aggódni?

Sétáltatás közben meg, gondolom a jó idő örömére, egyre több futót látok. Van hogy egy útszakaszon 4-5-öt. És rossz, mert tiszta tunyának érzem magam. Nem azt mondom hogy olyan hú de nagy kedvem van futni, de azért eszembe jut, hogy jó lenne. Már csak testmozgás céljából is. De sajnos a hipercipőm ugye ellopták a sulibaan, itt van Bodzika, aki nem tolerálja, ha nem az van amit ő akar, és valamiért a jobb térdem iszonyúan fáj. Gyakorlatilag alig bírom sokszor mozgatni. nem tudom mitől. Olyan vagyok, mint egy reumás öregasszony.

2011. február 7.

Ne utasítsd el a kritikát, hanem használd fel a változáshoz!

Elhatároztam, hogy oké, a héten kipróbálom, milyen az amikor valaki tanul. Az az érzésem, hogy amit én most csinálok, az még mindig nem az átlag kategória, de már átlagodom. De hogy mégse legyenek elvonási tüneteim, elosztottam a Nathannek készülő dobostorta elkészítését 4 napra. Tegnap megcsináltam a krémet, az most a fagyasztóban pihen. Ma a lapokat sütöm, most készül az ötödik. És igen elégedett vagyok magammal. Az első egy icipicit gyenge lett, de a többi igazi álomlap. Ez a laponként sütögetés a tuti módszer, nekem nem megy a daraboljunk sok vékony lapra egy piskótát. De az is lehet, hogy csak várnom kéne egy picit, amíg normálisan kihűl. Holnap összeállítom a tortát, az oldalát összediózom. Szerdán, meg mint a legnagyobb megmérettetés, megcsinálom a dobot. Attól félek a legjobban. Még nem sikerült soha. Jó a lapok se ennyire jól, de akkor is. Jól utánanéztem, de a biztonság kedvéért felhívok majd még egy két ismerőst. De ha valakinek van valami tuti tippje akkor mindenképpen írja le. :)
És természetesen nem olyan jó így sütni, hogy mindig abba kell hagyni, de... jobb, mint a semmi.
A végeredményre leszek nagyon kíváncsi.

Annyira jó volt, jöttem haza az iskolából, és az arcomat simogatták a napsugarak. Szó szerint! Hihetetlenül jó érzés, amikor amúgy meg igazából csak 10 fok van. Isteni. Igazi tavasz. Kár hogy február van, és 2 nap múlva megint mínuszok lesznek. Vehetem elő a meleg ruhákat, és ismét lefagy az orrom.
A Rékától kapott csokiban talált idézetecske
Szóval kedves időjárás, csak annyit kérek, hogy holnap este még legyen ilyen mai-jó idő, mert szuper lenne egyszer úgy beszélgetni Diával, hogy nem azon versenyzünk, hogy ki fagy szét előbb. Csak úgy nyugodtan. Amikor lehet sétálgatni, nem kell ugrálni minden egyes pillanatban ha Bodza megáll megszagolni valamit, hogy el ne kezdjek fázni.

Kovácsból elegem van. Hihetetlenül pikkel rám az az ember. 3 hét alatt 3x késtem el, és közli, hogy mindenki azon nyavalyog neki, hogy mennyit kések. Mondom, hogy hát már elég régóta ez a mai a harmadik. De akkor is mondják a tanárok. Ööö, Hortobágyi tanár úr? Igen, ő. Azért mert nála késtem el. De most is elkéstél. Ööö, igen, de már nagyon régóta csak most. A lényeg, hogy elkéstél. Igen. Annamari, ezt nagyon nem kéne így folytatni."
Hihetetlen. Fejlődöm, magamhoz képest. Mert Peti mondta, hogy hát ő az egész év alatt nem késett még el 3x. Nagyszerű. Én meg eddig 3 nap alatt késtem 3szor. Úgyhogy ez igenis fejlődés.
És azt sem igazán értem, miért nem játszik tisztességesen. Mármint Kovács. Ha számoljuk a hiányzásokat, akkor mindenkiét számoljuk. Ha nem, akkor senkiét. Szerintem nem lehet olyant, hogy csak az enyémet számolja. De úgy tűnik, ő ebben a hitben van.
De sajnos, nem én döntöm el hogyan legyen.

Bodzával séta közben elsétált mellettünk egy anyuka a kisfiával. A kisfiú nagy lelkesen Bodzára mutat, hogy puli! Csak nevettem, hogy hallod Bodza, egy igazi kis puli lettél.

Meg olvastam Vica blogját is. XD Van még egy udvarlója!!! Atyaisten. Hogy valami hasznát is vegyem a fészbúkos adatlapomnak megkerestem. Öööö, elég....szépszerű. :)
És elég viccesnek találtam, hogy azt mondja, hogy nem akar azon lovagolni, hogy zsuzsi nem hívta Svájcba, de azért azt csinálja. És nem akar önzőnek tűnni, de ...AZ. Vagyis nem. Igaza van, ez nem önzőség. Nem tudom mi, de nem az. Egy másik rossz tulajdonság.
Az ilyen dolgokat szó nélkül el kell fogadni. És az egészben talán az a legcsúnyább, hogy tudja, hogy Zsuzsi olvassa. Vagyis tudatosan bántja.

2011. február 6.

Tofu

 Az Ízek és Érzések magazinban olvastam egy gombás tofutokány receptet, az adta az ötletet, hogy milyen jó lehet a gomba-tofu páros. De a jó kis magyaros ételekkel elég bizalmatlan vagyok (már a név is milyen rossz: tokány... :S ), meg a hozzávalók között is voltak sztornósok, így született ez a gyönyörűség. Maga a nagybetűs fehérje. Ráadásul szerintem minden érzékenynek tökéletes, kezdve a cukorbetegtől a laktózérzékenyen a gluténérzékenyig, ugyanis nincsen benne allergén anyag. Csak nagybetűs tiszta íz.

Sokakban felmerülhet, hogy mi is pontosan a tofu? Nekem néhány napja tették fel a kérdést, és mikor nem tudtam rá válaszolni, elszégyelltem magam. nem tudom mit eszek? Úgyhogy egy kis kutatás: Kínai eredetű élelmiszer, melyet aludt szójatej, és az abból visszamaradt túróból készítenek. fehérjetartalma nagyon magas, ezért vegetáriánusoknak kiváló. 121 kcal található 10 dkg-jában, szénhidráttartalma 2,4, szóval diétás élelmiszernek is tökéletes. Gazdag kálciumban, foszforban, vasban, B1 és 2 vitaminban.

 A tofuhoz még hozzáfűznék annyit, hogy én már kipróbáltam mindhárom fajtáját ( natúr, medvehagymás, füstölt), és a füstölt az egyetlen amit ajánlanék. nem túlzottan, de azért karakteres, ellenben a másik 2 testvérével. Mivel a medvehagymás teljesen ugyanolyan mint a natúr, csak rengeteg kis kemény zöld fűszerdarabka-gondolom medvehagyma- tarkítja. Amik semmi ízt nem adnak.
Szóval a tofunál senki se számítson olyanra mint a túró, vagy a sajt, mert nincs kimondott íze. Egy bármihez könnyedén idomuló seízű  könnyen morzsolódó anyag. 

2011. február 5.

Girls just wanna have fun!

Mazsola -Peti megfejtette a tizenikszéves szenvedésemet a pasikkal. Durván 5 perc alatt. Soha nem értettem, miért nem néznek rám a korombeli srácok. Sétáltam/lok az utcán, és keresztülnéznek rajtam. Ellenben a 30x éves, esetleg még színesbőrű meg úgy megbámul, hogy én érzem magam kellemetlenül. Nem bírtam megérteni miért. Ennyire gusztustalan lennék, hogy csak a vén bunkóknak tetszem?
Peti úgy megválaszolta, hogy még a kérdést sem kellett feltennem. Kemény vagyok. Nyers. Határozott. És ez elriasztja a legtöbb embert. Vagyis pasit.
De nem bánom. Tudod mit? Nem érdekel. Nem vagyok egy pátyolgatnivaló babatípus. És? Ilyen is kell.
Legalább nem szorulok másokra.

A mai napot meg köszönöm. Szükségem volt már egy ilyenre. Maga volt a nyugalom. Barátnők, könnyed tanulás-vagyis inkább tanulászás. :)  De ez is kell.
Ráadásul ezzel egy időben apával is lehettem. Ami szintén a ritka csodák közé tartozik. De főként az, hogy ITTHON lehetünk együtt.
Egy dolog bánt, de az nagyon. Nem hiszem apa megértette, hogy a nagyon szeretném az angyalszárnyat annyit jelent, hogy már van időpontom és előleget is fizettem. Detényleg nem szeretném, hogy ne akarjon látni. Nekem ez fontos. Mindkettő. Természetesen ő mérföldekkel előrébb van mint a szárnyak, de a kettő nem összemérhető. Mint ahogyan én és Mara sem.
Nem tudom írtam-e már, de nagyon szeretem Enikőt. Eszembe jutott, hogy hátha a nagy ellenállásom van benne, hogy ha mások nem szereteik, na majd én igenis fogom, de ma rájöttem, hogy nem. Olyan jól elvoltunk, hogy magam is meglepődtem. Hulla nyugisan, én írtam, ő olvasta a tudnivalót, Zsuzsi meg sminkelt, zenét választgatott, és keményen gondolkodott. :)

Az egyetlen negatívum, hogy már megint beteg vagyok. Ismeritek azt az érzést, amikor olyan mintha koszosak lennétek? DE nem, csak a krém amit az orrodra kentél, meg alapból, hogy televan az orrod. Gusztustalan egy helyzet.
Ráadásul apa is beteg. Úgy 9 körül belázasodott, úgyhogy a korán lefekszemes elhatározásomnak lőttek, ezt azonnal tudtam. Nekiláttam teát főzni, vacsorát csinálni, mint egy anyuka. Vagy inkább feleség. :S Fúj, ez nem nekem való szerep. Én nagyon szeretem a függetlenséget.

Bírom Rumesht, ő az a Sri Lankai srác, aki a bárban szolgált ki minket amikor ott voltunk Negombóban. És mindig rám ír, amikor fennt van fészbúkon. Csak piszkosul nehéz vele beszélgetni, mert olyan hülye angolosan ír. Rövidít, nem nagyon tud angolul se nyelvtan, se szókincs terén. Úgyhogy csomó ideig kell néznem egyes mondatait, mire megfejtem, hogy mi a francot akar. Az egyik kedvencem az volt, amikor írta, hogy nothing mean. Mire leesett, hogy csak szimplán nem vágja, hogy mit jelent a nothing...

2011. február 3.

Ennyit mint most már régen bőgtem.És oké, megváltozom. Ezzel jobb leszek? Nem hiszem.
És ha őszinte akarok lenni, el sem tudom képzelni, hogy más vagyok. Én így vagyok Panka. A magam kis szeleburdiságával, telhetetlenségével, sütés-főzésével, linkségével,és különcségével.
Ez vagyok én.
Nem tudom elképzelni magam ahogyan éltanulóként tündöklök, vagy péntekenként leiszom magam, és széttáncolom az agyam valamelyik diszkóban. Ahogyan azt sem,hogy normálisan étkezem.
Nem vagyok része a csürhének.
Azzá kéne válnom?
Én, aki elkezd bőgni, azon, hogy azt hallgatja matekon, hogy a Dézsenyi mit csinál szex után?
Nem vagyok normális.

Éééén a világ közepéén, táncol a szívem mert én vagyok a fény!

 A szobában csend. Csak a számítógép világít, meg én, az értelemtől. A hátam mögött csámcsogás. Rosszat sejtve felpattanok, és felkapcsolom  lámpát. Hát ez a drága Bodzatündér megtanult muffint enni! Olyan szépen kioperálta a papírból, hogy még egy ember is megirigyelhette volna. Na igen, az én nevelésem. :)
Aki meg lebassza a földre a sütijét, amit ÉN csináltam neki, az meg az öcsém. A családi hierarchia.


 Fáradt vagyok. Elhatároztam, hogy ma korán fogok lefeküdni, de nem hinném, hogy összejön. Még nem is fürödtem. És hajat is kéne mosnom. De várom a holnapot. Jó kis próba, IFI, és apa hazajön. Anyci meg síel. :) Mint minden itthonról eltávozónak, neki is csináltam egy kis útravalót. Citromos nápolyi. A recept majd holnap, mert akkor tényleg nem fekszem le 11 előtt. Basszus, olyan vagyok, mint egy tyúkanyó. Ülök a család fölött. XD

Ricsi...nem válaszolt. De... nem érdekel.
Vagyis érdekel. A rohadt életbe.

Miért nem tudom végre elengedni???????
Egyáltalán bárkit el bírtam már engedni?
Remélem Danit igen... Negyedszerre már nem tudnám visszaszerezni.

Úristen, csak eszembe ne jusson.


Kakaós omlós keksz

 Ki ne szeretné a különböző Győri Édes, vagy ehhez hasonló kekszeket? Egyszerű, finom, és otthonos. Bárhol is eszed. Na erre hajazva csináltam ezt a mostanit. És hogy ne csak unalmas kör/négyzet alakú legyen, felavattam az anya által 4 éve vett formázónkat. :)
És azt is hozzátenném, hogy megosztotta a családot. Vagyis engem és anyát. :)
Nekem teljesen ízlett, pont azért mert nem volt olyan édes. Sokkal inkább kakaós.
Ellenben őt zavarta, hogy nem édes, és simán elbírt volna még pár kanál cukrot. :)
Ízlések és pofonok.
De az édesszájúak bátran használjanak 8-9 dkg porcukrot.




Hozzávalók: 15 dkg és 4 púpos evőkanál liszt
                       4,5 dkg porcukor
                       15 dkg margarin
                       1 csipet só
                       1 vaníliáscukor
                       1 teáskanálvaníliaaroma
                       1 tojás
                       3 evőkanál cukrozatlan kakaó
                       fél teáskanál sütőpor


A lisztet, sütőport. sót, cukrokat, kakaót összekeverjük. Hozzáadjuk a vaníliaaromát, a tojást, és robotgéppel összedolgozzuk. A puha margarint apró darabokban belevagdossuk, majd egy sima, kissé puha masszát csinálunk belőle, ismét a robot segítségével.
Nyújthatjuk 2 mm vastagságúra, ebből kissé ropogósabb kekszeket kapunk.
A másik, nekem szimpatikusabb verzió, ami már kevésbé kekszes ízvilágú, a 3 mm vastag tészta. Ebből kicsit puhább kekszek lesznek.
Előmelegített 170 fokos sütőben hamar, úgy 7-8 perc alatt megsülnek.
A mi keksznyújtónk
Itt is 2 lehetőségünk van, vagy kivesszük kicsit puhábban, vagy kekszesre sütjük. Ám vegyük figyelembe (mint minden sütinél), hogy ez is keményedik miközben kihűl.

2011. február 2.

Mikor vagyok boldog? Mindig és soha.

Olvasgattam Gabriella blogját... és megdöbbentem. Ismerős szavak. Anorexia, bulimia. Te is?
Szemét egy dolog. Végezni vele meg még szemetebb. Én...nem tudok.
Pedig szeretnék.

A kezemen még mindig ott van a vágás. Igen igen, kivételesen nem magamtól, Kriszti a bűnös. Mert oké, piszkáltam, meg egy picit le is öntöttem, de ezért ilyen brutálisan el kell velem bánni? Mert konkrétan kitépte a kezemből az üveget, és hadakozás közben felvágta a tenyeremet. Én visítottam, mint a kismalac, ő meg azzal a lendülettel rám borította a fél literes üveg tartalmát. Mit lehet csinálni ha ott van az ember tök vizes hajjal és gatyával? Szerencsére a pulcsim vastag, az beszívta. Csak nevettem.
2 órával később már a hajam is megszáradt, úgyhogy csak a kezemen húzódó forradás (igen-igen már forradás, durva milyen gyorsan gyógyul a bőr) emlékeztet az esetre.
De egy biztos. Krisztivel vigyázni kell. Megbököd és a következő pillanatban már csattan is az ökle az arcodba.

A cím pedig ma fogalmazódott meg bennem. A suliból hazajövet. Durva, ilyen mély gondolatok járnak a fejemben ha fáradt vagyok?
Mert mindig boldog vagyok, mert megtanultam értékelni magát az életet. A létezést. Hogy levegőt vehetek. A nevetést. A mindennapi vidámságot.
És egyben sohasem tudok boldog lenni, mert mindig elszomorítanak a világban történő dolgok. Vagy az alakom. Vagy felbosszantanak. Megbántanak. Esetleg úgy érzem, nem tudok beilleszkedni a társadalomba. A lényeg, hogy mindig van valami.

Anya ma elkezdett velem veszekedni, hogy hogy fognak felvenni az orvosira, ha ilyen szarul tanulok. Meg hogy rá kéne feküdnöm a bioszra, irodalomra és nyelvekre.
Eszembe jutott, hogy mi lenne ha elkezdenék komolyan tanulni. De csak csalódás. Mert hiába készültem az irodalomra, négyes lett csak. A bioszt is iszonyúan szerettem volna JÓRA megírni, az is csak négyes lesz. Minek reménykedjek? Annyival egyszerűbb, ha nem várok semmit, csak megkapom, és nyugtázom. Mint régen. Mint eddig.
Gyűlölök csalódni.
Ellenben ha nem várunk semmit, nem lehet csalódni.

2011. február 1.

Leballagtam átvenni az AVON-t, és a számlát nézve lesz hasznom. Most került levonásra többek között a visszaküldött áruk ára, és a rendelés mennyiségével is elégedett voltam.
Ezt azt jelenti, hogy ki tudom fizetni apának a Sri Lanka utolsó részletét. És mehetünk síelni! :) Már alig várom. Eltöltünk egy napot kettesben Eplény lejtőin, mint karácsonyi ajándék. Mondjuk lehet, hogy Marci is jön, de őt nem én fizetem. Hiszen nem vagyok aranybánya. ^^
Diával és Bodzával randalíroztam a belvárosban, közben szétfagytam. Huh, nagyon-nagyon hideg van. Ajánlom, hogy február végére kezdjen el melegedni. Konkrétan úgy, hogy márciusra már fincsi tavasz legyen. Akár egyik napról a másikra. :)
És észreveszem, hogy az eddig oly büszkén érzett egyedülállóságom kezd szertefoszlani. Folyton eszembe jut valaki. Ricsi, vagy most éppen Ser.
De eldöntöttem, nem fogok neki írni. Nem. Női büszkeségem megtartom. A legfelsőbb szinten.

Csak mi a francért nem tudom lezárni ezeket a múltbéli ügyeimet? Mindegyik olyan, mint egy hegesedő seb. Valamiért újra és újra lekapom róla a vart. És elkezd vérezni. Jó ez nekem? Nem

Úgy tűnik ez a lezáratlanság családi vonás.

"Sri Lanka" kenyér

Bevallom, a cím egy kicsit hamis. One hand, Sri Lankans don't eat bread, on the other hand, I named this Sri Lankan bread, because of the ingredients.
Szóval semmi köze Sri Lankához. Csak a hozzávalóknak. Mint a curry, kardamom, amik ugyebár tipikus Sri Lanka-i fűszerek, bár tény, csak a helyi bioboltban vettük őket. Ellenben a csípős ízesítésű levéldarabkás mogyoró full eredeti, mert Colombo mellett vettük valamilyen kisboltban. És azóta sem sikerült megennem. ^^ Baromira csípős. De így a kenyérben nem érződik.

A nosztalgia meg azonnal megszállt, amint belekevertem a curryt a tésztába. Megelevenedett előttem az ottani ebédlők mindegyike, és szinte rosszul lettem a szagtól. Ugyanis a currynek van egy nagyon jellegzetes, számomra büdös szaga. De lehet csak megutáltam annyit ettem ott. Ugyanis mindenbe tettek, piszkosul nagy mennyiségben. Főleg a rice&curry-hez járó szószokba. Blöeee.... :S
De amilyen hülye vagyok, ha elém raknának egy adaggal, tuti ennék belőle. Persze csak és kizárólag ott.

Hozzávalók: 15 dkg magos rozskenyérkeverék
                      10 dkg grahamliszt
                      4 púpos evőkanál zab
                      3 púpos evőkanál szotyi
                      3 evőkanál Sri Lanka-i mogyoró ( a lényeg, hogy legyen naggyon csípős)
                      3 dkg tönkölypehely
                      5 dkg lenmagpehely
                      1 evőkanál sikér
                      fél fekete kardamom reszelve
                      fél teáskanál currypor
                      fél teáskanál só
                      fél citrom reszelt héja
                      2 dl langyos víz+2 dkg élesztő+csipetnyi fruktóz
                      2 dl langyos víz
                      1 evőkanál olívaolaj

Az élesztőt a fruktózzal felfuttatjuk a langyos vízben.
Összekeverjük a száraz hozzávalókat, majd a már hólyagos élesztőt, az olajat, és a langyos vizet is hozzáadjuk. Dagasztókarú robotgéppel jól összedolgozzuk, majd egy nagyobb edénybe forró vizet teszünk, a tésztás edényünket beleállítjuk, és jól betakargatjuk. Kb. 1- 1,5 óráig hagyjuk kelni, míg jó sokat nem nő.
Kibélelünk egy pástétomformát sütőpapírral, a masszát belekanalazzuk, mivel kissé ragacsos. Ha már kb-ra a formában van, vizes kézzel formát is adhatunk neki.
170 fokos sütőben kb. fél óra alatt elkészül, de mikor a teteje már viszonylag kemény, és a tű is tisztán jön ki, elkészült.