2011. január 31.

Meglepődtem Zsuzsi mennyit írt. Egészen pontosan leesett az állam. :) Tekerem, tekerem, és még mindig van!!!  De igazad van. Én most élem a gyerekkoromat. És igen, apa az Isten. Csak egyre emberibb Isten. Ami nem zavar, tekintve, hogy nem szeretem az istenes Isteneket.
És valahogyan mostanában nincs kedvem írni. Meg nincs is nagyon miről. Fáradt vagyok, csak megyek a napokkal, és kapkodom a fejem, hogy jé, már szerda van? Vissza kéne térnem a földre. Az is szokatlan (magamtól), hogy tanulok. De úgy komolyan. Most is tök rossz a lelkiismeretem, mert tudom, hogy a bioszt még nem nyaltam be eléggé. Vagyis nagyon erősen tanulásra szorulna. Konkrétan még végig se olvastam. XD
A nap kellemes csalódása apa.
Ugyanis a hétvégén voltunk egy deszkásboltban, ahol gyorsan megkérdeztem, hogy mikorra várható papucscipő. Ugyanis a mostani nem hiszem, hogy sokáig bírja már. Közölték, hogy nem lesz, mert nem viszik. Magyarországra nem hoznak be ilyeneket. Rendeljek külföldről. Uff. Jó hír. Itthon anyának eszébe jutott, hogy apa megy ugyebár Nizzába, és akkor mindjárt vehetne is. Belelkesültem. Apa egy pillanat alatt szétcsapta a remény utolsó szikráit is, hogy neki nem lesz ideje ilyesmire, mert reggel 5-kor indul tanfolyamra, későn hazaér, vacsora, és alszik. Nem fog a városban kóricálni. Nem is mondtam semmit, csak legyintettem. Erre mit lehet mondani? Nem lesz papucscipőm, ennyi.
Aztán ma felhívott, hogy lenne egy gyors kérdése. Majd felsorolt 4 féle Vans papucscipőt, hogy melyiket szeretném. Csak néztem. Végül kiválasztottam valami festékfoltosat.
Nagyon rendes. És igazi meglepetés volt. Mert teljesen lemondtam az egészről, eszembe sem jutott. Mert úgyis lesz valami. Mindig megoldódik minden. Vagy így, vagy úgy.
Úgyhogy köszönöm apa. :)

Ellenben az ellenpólus is képviseltette magát: Szöszi kórházba került. Ki gondolta volna! Hiszen délelőtt még milyen vidáman beszélgettünk. Jó, rosszul volt, de mondtam neki esti mesét. Vagyis a törianyagot esti mese-hangvétellel.
Szöszi, gyógyulj meg nagyon hamar. Nagyon rossz nélküled az iskolában.

Féltékeny lennék? A lányokra, akik helyesnek találják Ricsit? Nevetséges. De ezt a diagnózist kaptam ma Zsuzsitól. Helyes, de nem tetszik. Tény, hogy úgy érzem, jár nekem valami, ráadásul nála van még valami ami az enyém. A lelkem egy darabja.

...de azért egész helyes. Csókolózni biztos jó lehet vele.

Narancsos-grillázsos muffin

Hogy pontosan mi is ihlette? Szöszi. :)  (Mert gondoltam bemegyek hozzá, és viszek egy adag C-vitamin bombát. Na sebaj, majd bepótoljuk. :))  Meg a süthetnék. Mert ez elég gyakran rám jön. Most is csak annyit vettem észre, hogy már ott van a kezemben egy félig kifilézett narancs, és nyakig úszok lötyiben. Ez pedig egy jel. A testem megmondja, hogy mire van igénye. Most éppen erre. A grillázs meg csak jött, mert pont találtam otthon egy zacskóval. De passzol. :)

Hozzávalók: 2 narancs kifilézve
                      15 dkg mogyorógrillázs apróra törve
                      15 dkg liszt
                      1 csipet só
                      fél zacskó sütőpor
                      1 vaníliáscukor
                      7 dkg cukor
                      1 tojás
                      5 dkg vaj

A narancsot a kifolyt lével együtt egy tálba rakjuk. Hozzáadjuk az apróra tört grillázst, a lisztet, és a puha vajat. A vajat jól eldolgozzuk benne. Belekeverjük a cukrokat, sót, sütőport, majd a tojást.
Kivajazunk/Papírkapszlikat helyezünk egy muffintepsibe, és a mélyedéseket félig töltjük tésztával.
180 fokra előmelegített sütőben sütjük, tűpróbáig. Könnyen lehet látni ha kész, a teteje egy picit barnás lesz. Nem kell nekik sok idő, kicsit több, mint 10 perc.
                                                                                                                 14 muffin lesz.                    

2011. január 30.

....nekünk van miért harcolnunk.

Pest nekem a szabadság. Ha itt vagyok nem érzek kötöttséget, vagy felelősséget. Csak vagyok. Mint Marci hevesen. De ez jó. Nem kell mindig teljesíteni. Vagy olyan tökéletesnek lenni. A tökéletesség  tökéletlenségben rejlik.


És felfedeztem ezt a számot. Annyi az érdekesség vele kapcsolatban, hogy a szőke gitáros srác régen nagyon tetszett. Ricsi. Na igen, róla többen is tudnánk mesélni. Hát...talán volt is valami köztünk, de elcsesztem. És ő is benne van az anorexiámban. Én ezt biztosan érzem. Az, hogy nem kaphattam meg. Ami többek között Győrben kezdődött, és torkollott a nemevésbe legelőször. Illetve előtte nyáron.

Nem azt mondom, hogy most nem aranyos, de már semmi sem olyan, mint régen.
Egyrészt iszonyú messze lakunk-ami mondjuk régen volt a probléma, másrészt meg piszkosul felfuttatta magát. Elérte amit akart. Megtalálta ki ő valójában.
Én meg? Keresem.
És próbálok leszokni a futkosunk a fiúk utánról.
De nagyon szívesen találkoznék vele. És az a jó, ha ilyenkor nem számít az ember semmire. Mert ő is változott, én meg még jobban. Jó, nem vagyok ellene alapból semminek, még mindig. :)
Csak meg kéne tanulnom, hogy az ilyenek után nem várjon az ember semmit.
Bááár... :) Serrel már egész szépen csinálom.

2011. január 29.

All I want is to smash around, and i don't really care about!

A legújabb kedvenc. Olyan kis könnyed. És Zsuzsi:ez egy igazi dög! :)


"IFIn", bár már nem tudom hogy mi is az pontosan, a szeretetről beszélgettünk. Arról, hogy hogyan szeretnek minket mások. Én alapvetően 3féle szeretet tudnék felsorolni magam körül. A legelső ami eszembe jutott, az apa volt. Mert az ő szerete nagyon fontos számomra. De küzdenem kell érte. És nem tud elfogadni olyannak amilyen vagyok. Mást szeretne. Amilyen nem vagyok. Amilyen ő. Maximalista. Sikeres. Utálja a tetkóimat, a piercingeket. Az angyalszárnyra is csak annyi volt a reakciója, hogy ugye ezt nem gondolom komolyan, és nem csúfítom el a testem. pedig nekem ez számít. Mert ha más vagyok, legyen igazán más. Önmagam. Persze nem ezektől leszek az, de tetszenek mit csináljak. Úgy érzem valahogyan kifejeznek.
De persze nem ez a lényeg. Hanem hogy szeretem. És igyekszem kompromisszumra jutni.

Mert mi is a szeretet? Amikor meghallgatod a másikat annak ellenére, hogy téged a legkevésbé sem izgat amiről beszél. Vica verza.

A második kategóriába anyát és az IGAZI barátaimat tudnám sorolni. Ez az elfogadó szeretet. Amikor közlöm, hogy mit szeretnék, ők elmondják a véleményüket, de ezt csak a legritkább esetben követem. (Sajnos?) Aztán megcsinálom amit kitaláltam. És ők nem viselkednek ellenségesen, hanem elfogadnak olyannak amilyen vagyok.

A harmadik Bodza. Ő az én gyerekem. Ezen nincs mit szépíteni. Ő az aki szeret engem. Feltétel nélkül. Akinek mindig szüksége van rám. Akinek én vagyok a minden. És ez fantasztikus érzés.

És azzal is szembesültem, hogy Zsuzsi és Lili a legjobb barátnők. Én nem. Nem tudok legjobb barátnő lenni. Mindenkinek csak a valahányadik vagyok. Mert Szöszinek is ott vannak az Enikőék, Tenyeres. De ez van. Such is life.
Én Egy barátnő vagyok.




2011. január 28.

Egy lógós péntek és Piroska

Tegnap elvándoroltam a Fürgediákba, hogy akkor pontosan mit is kell csinálnom az APEH-tól kapott papírral. 2 olyan hülye picsa ült a pult mögött, hogy majd hanyatt estem. Ahogyan azok beszéltek velem...mintha hülye lennék. De könyörgöm, nem azért megyek be, mert nem tudom? Egyszer valaki elmagyarázhatná már nekik.

Tegnap előtt meg este hajmosás után a fejemre akartam csavarni a törölközőt, mint turbánt, ezért előrelendítettem a fejem, de közben léptem is egyet, úgyhogy teljes erővel belecsaptam a fürdőkád peremébe. Azt hittem egyszercsak szétreped, és kifolyik az agyam. Szerencsére nem. Mentem sírva anyához, hogy nem akarok meghalni. Ő csak nevetett, hogy dehogy fogok, és a fejemre nyomott egy zacskó fagyasztott szilvát. Butaság, de tényleg féltem. Attól, hogy itt kell hagynom mindent. Hogy elvesznek tőlem mindent. Hogy nem fogom látni azokat akiket szeretek.

Nos, eddig még nem haláloztam el, úgyhogy nincs gáz.
És voltam a SOTE nyíltnapon. Hááát....ez a nekem való hely. Több, mint 60% gyakorlat, és TANKONYHA!!!!! Olyan,mint a filmeken. Istenem, legszívesebben odaöltöznék. Csak sajnos nagyon sokan voltak. Ami túljelentkezésre utal. DE nem érdekel. Ösze kell szednem magam, és sikerülni fog.
De talán a legjobb az volt az egészben, hogy Szandival lehettem. Imádom azt a csajt. Rengeteg közös élményünk van, talán olyan mélyek, ami másnak nincsenek. És egy ilyen barátságot nem hagyok veszni hagyni. És Szandi, tényleg örülnék, ha lejönnél hozzám. A legőszintébben. Örülnék? Elvárom. :)
És ahogyan látom, nem csak én kínlódom ezzel az illeszkedjünk vissza a társadalomba című problémával. Mert ahogyan meg is állapítottam, kiöregedtünk az anorexiából. Igen, ez a legjobb szó. Most jön a back to the present.
De ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. Mert kiben bízzon az ember, ha önmagában nem tud? Mert a saját érzékszerve hamis??

2011. január 26.

Mézes krémes

Elégedett vagyok. Azt hiszem megtanultam mézes krémest sütni. És a tökéletes receptet, ami anyukám kolléganőjétől származik, egy megsárgult papírra gyöngybetűkkel felvésve. Tiszta nosztalgia.




Hozzávalók: 3 dkg zsír
                      16 dkg cukor
                      1 tojás
                      3 evőkanál méz
Ezeket pici lángon egyenletes, sima masszává keverjük.


                 45 dkg liszt
                 1 teáskanál szódabikarbóna
Összegyúrjuk a folyékony masszával, de vigyázzunk, mert elég forró tud lenni. És plusz só nem kell bele, mert a szódabikarbónában van elég.
A folytatásra 2 lehetőség van. Vagy az "eredeti" verziót követve 4 lapot sütünk, és úgy rétegezzük, hogy lap, krém, lap, lekvár, lap, krém, lap, csoki. Nekem ez nem szokott sikerülni, mert a legelső lapot túlsütöm, és akkor jövök rá, hogy hoppá, talán jobban kéne figyelni.
A nekem kedvesebb típus, amikor három lapot készítünk, egy lapot nyugodtan el is tehetünk, inkább még tészta formájában, mert ha ennyi tésztából nyújtunk 3 lapot, nem lesz elég a krém. Ráadásul így van lehetőségünk egyszer slendriánnak lenni. :) Ha 3 lappal dolgozunk, mint a képen, akkor az a szerencsés, ha minden egyes krémréteg tetejére kenünk lekvárt. Én a magam részéről nagyon szeretem a baracklekvárt (naná, hiszen anyacsinálta isteni házi), ráadásul így erősen csökkenteni tudtam a cukor mennyiségét, mert ugye a lekvártól így is édes lesz. Persze olvastam erről a verzióról nagyon csúnyán ledegradáló véleményt, egy profi cukrásztól. de inkább nem mondom meg a véleményem.


Szóval ezt a tésztamennyiséget 4 felé osztjuk, és egyenként egyforma méretű lapokat sütünk egy tepsi hátulján. Lehet sütőpapírt használni, de igazából nem fontos. Figyeljünk, hogy nagyon hamar megsülnek a lapok, ráadásul a mézeslapot túlsütni sem szabad, mert akkor nem puhul majd meg a krémtől. Személyesen ilyet még nem tapasztaltam, de nem kockáztatok, a rossznak ítélt lapokat azonnal vágom a kukába. És ez nem sznobság. Minek rontsam el a jót?
    
              3 dl tej
              4 evőkanál búzadara
Ebből egyszerűen tejbegrízt főzünk, igen, cukor nélkül. És kihűtjük. Nagyon. Mert ha nem, nagyon kellemetlen tud lenni a szétfolyó krém.
Ha teljesen kihűlt:
              17 dkg puha vajat
              15 dkg porcukorral
        kikeverünk, és a tejbegrízzel is homogénre dolgozzuk. Tényleg ügyeljünk a teljes eldolgozásra, mert elég gusztustalan tud lenni, amikor hatalmas vajdarabkákra harap rá az ember.


A legnagyobb(ra sikeredett) lapra rákenjük a fele fehér krémet, majd néhány kanál baracklekvárt egyenletesen eloszlatunk rajta. A legjobb a híg, és természetesen házi. Ugyanezt megismételjük a következő lapon is. A legtetejére 
               15 dkg étcsokoládét 
               3 evőkanál olajjal
 vízfürdőben felolvasztunk, és elsimítjuk a süti tetején.


Csak 1 éjszakai állás-puhulás után szeleteljük, mert ha előbb nekiesünk, az egész munkánk tönkremegy. Higgyétek el, nincs csúnyább egy rakat repedezett-törött lapnál. Az sem elhanyagolandó, hogy hűvösön pihentessük, de a mostanság kint lévő időjárás már túlmegy ezen a kategórián. A süti gyakorlatilag megfagy. :) Úgyhogy a legtutibb a kamra. Esetleg hűtő. De nálunk sosincs benne ennyi hely.

2011. január 25.

A tudás anyja az ismétlés

Gyakran eszembe jut ez a szám. Annyira elgondolkoztató. És kicsit szomorú is. Szeretem. Olyan, mint én.

Egy ember. Akinek lelke van. Aki nem szereti megmutatni ki ő valójában. Aki szeret álcák mögé bújni. Aki szeretne tökéletesnek látszani. Aki nem mutatja ki ha fáj. Akit nagyon is lehet bántani, hiába nem tűnik úgy. Aki fél, hogy elveszti a barátait. Aki keresi önmagát. Aki próbálja megtalálni a neki szánt utat.


Újra nekiestem a mézes krémesnek. Nem hagyott nyugodni a kudarc. Teljesen új recept, új lelkesedés, és egy csipetnyi bizonyításvágy. Egyenlőre a kamrában várakozik, de remélem jó lesz. Lécci-lécci nem akarom felírni a bundáskenyér mellé. Mert az az étel, nekem nem megy. Mindig vacak. Mintha nem lenne benne tojás. Pedig volt, hogy még tejet se tettem bele. Úgyhogy anya megállapította, hogy ez az amit nem tudok csinálni.

És a csereprogram ügyben is lett egy változás. Méghozzá elég lényeges változás, mert nem egy, hanem 2 gyerek fog jönni. Egy holland és egy olasz. Így nem tudnak kiközösíteni. :)
De kettőt etetünk, szállásolunk, és viszünk családi napra, meg ahova éppen megyünk. Mókás lesz.

2011. január 24.

Fos a köbön

Az a katasztrofális krémes. Nem volt szívem rátenni azt a finom tejcsokit.
Nem tudom mi van velem. Talán a reggeli nem elkésés, az időjárás eltéliesedése, vagy a spanyolóra hiánya okozza, de nem vagyok önmagam. Nekiálltam, hogy oké sütök mézes krémest. Nézegetem a legelső lapot, hogy ennek nem ilyen laposnak kéne lennie. Megnézem újra az összetevőket, és észreveszem, hogy kihagytam a  szódabikarbónát. Mérgemben felvagdaltam kis lapocskákra, hogy úgyis jó lesz még valamire.
Persze a következőkbe már gyorsan belegyúrtam, gondoltam nem számít, hogy előbb vagy utóbb, az a lényeg, hogy azzal együtt sül.
Majd nekiestem a krémnek. Rakom-rakom a lisztet, kicsit furcsálltam is magamban, hogy mi a francnak kell ilyen rengeteg liszt ennyi tejbe. Összekeverem, elég sűrű. A biztonság kedvéért megnéztem a receptet, hogy biztos ennyit ír e, de emlékeztem a 6 púpos kanálra. Na igen, csak nem evő, hanem teáskanál szerepelt eredetileg.
Szóval nagyon gáz amit csinálok. Nem is emlékszem mikor rontottam el valamit ennyire. Bevallom, többször eszembe jutott, hogy na most kéne abbahagynom az egészet, mert úgyse lesz semmi jó az egészből. Igazam lett. Még úgy is hogy jóval kevesebb cukrot tettem a krémbe, mint amit a recept írt, piszkosul édes. Mondhatni gejl. És az egész eredménye csak annyi lett, hogy jól belakmároztam belőle. Hát, remélem nem kapok mérgezést. Vagy cukorbetegséget.
Mert én hiszek abban, hogy hibázni csak az tud, aki próbálkozik.
Hiába határozom el, hogy oké, holnaptól csak a csoki marad, mint édesség, áthágom. Nem tudok alkalmazkodni. Néha az az érzésem, hogy az anorexia alatt annyi mindent megvontam magamtól, hogy az agyam most túl laza. Hiba. Öreg hiba. Holnaptól, csak én, és a zabjaim. tervezett étrend, satöbbi. Kíváncsi leszek. :)

Hülyeség, de mikor így leszólok valamit, rossz érzésem támad. Hiszen,...neki is lelke van. Én alkottam. Én rontottam el. Nem érdemli meg, hogy bántsam. Én vagyok a hibás, teljes mértékben.

2011. január 23.

Kókuszcsillag marcipántöltelékkel

Szerintem a kókusz nagyon illik a linzertésztába. Nem tolakodó, de ad egyfajta kellemes ízhatást, és nem utolsó sorban jól illik szinte mindenhez. Itt a marcipánnal alkot isteni párost, érdemes megkóstolni. Ráadásul a marcipán édes is, jóval kevesebb cukorral is finom, mint az átlag linzertészta.

(Csak nem forrón, mert piszkosul éget.)





Hozzávalók:30 dkg finomliszt
                    8 dkg kókuszreszelék
                    9 dkg porcukor
                    1 csipet só
                    1 vaníliáscukor
                    20 dkg margarin
                   1 tojás
A száraz hozzávalókat összekeverjük, elmorzsoljuk a margarint. A tojás segítségével tésztát gyúrunk belőle, majd hűtőbe tesszük fél órára.
15 dkg marcipánt kinyújtunk kb. 1 mm vastagra, és egy kisebb méretű csillagkiszúróval kivagdossuk.
A tésztát 4 mm-esre nyújtjuk, és egy kicsit nagyobb csillagkiszúróval azt is kifabrikáljuk. Ehhez az akcióhoz nem árt egy szett, amiben 5 különböző méretű csillagocska van. Azt hiszem eredetileg mézeskalács-karácsonyfa készítésére van.
Minden tésztacsillag közepébe icipici baracklekvárt kenünk (az a jó ha folyós), ráteszünk egy marcipáncsillagot, a tetejére egy másik tésztacsillagot-természetesen a lekváros fele legyen a marcipán felé, és jól összenyomkodjuk a széleit.
Előmelegített 170 fokos sütőben rövid idő alatt megsülnek, pont mint a legényfogó. Az a jó, ha éppen csak rózsaszín.


Ha valaki talál egy 4 helyen lyukas repülő zsebkendőt a Budai úton, akkor az az enyém. Legyen kedves adja vissza.
És van egy mulatságos történetem is. :) Bodzácskáról nem szokásos módon levettem délután a hámját, mert kidörzsölte szegény bőrét. És persze sétakor mindig csak felkapom a pórázt, aztán rohanás. És fent maradt a hám. Felszóltam kaputelefonon Marcinak, hogy legyen kedves, és dobja le. Kézbe veszem Bodzikát, kisétálok a kapu elé, látom, hallom a szúnyogháló csapódását (ami vicces, mert a negyediken lakunk), Marcika kihajol. Voltam olyan hülye, hogy mondtam neki, hogy kicsit az út felé dobja, mert nem volt túl sok kedvem bemászni érte a tüskebokorba. És arra dobta. De pont ott van egy óriási platán, hát, természetesen megakadt az ágán. nem tudom hogy lehetett ilyen béna. Esküszöm, ha mondom neki, hogy dobja a fára, akkor sem akadt volna fent. Ráadásul elkezdett nevetni. Nevetni? Fulladozni. Azt hittem kiesik. Anyánál ez verte ki a biztosítékot. Hogy még bent is hallotta. Nálam nem igazán, alig akartam elhinni, pedig láthattam a saját szememmel, nem esett le semmi.  Anya tiszta ideg volt, hogy hogy lehet valaki ilyen balfasz, ha meg erre még pluszban be is dobja valakinek az üvegablakát, nagyon boldog lesz. Ugyanis Marcika első körben a gördeszkás védőfelszerelésével ment le, hogy majd ledobja.
Végül a másodikon lakó srác segített levenni, mert hozzájuk elég közel volt az az ág. XD
Azért legalább nevettem egy jót.

Tökmagos kenyér


Az első "igazi" kenyerem. Egy bioboltban gyakorlatilag minden hozzávaló megvásárolható hozzá, úgyhogy a furcsa hangzású hozzávalók hallatán nem kell kétségbe esni. És hogy miért csináltam? Szöszi mindig hozza ezeket a tök jól kinéző barna kenyereket a suliba, és érett bennem a gondolat, hogy tulajdonképpen miért is eszem én a zacskósat, ha teljesen egyszerűen tudok sütni olyant, amiben tudom hogy mi van? Teljesen egészséges, környezetbarát, házi. Magamtól magamnak. Mert nálunk rajtam kívül más nem eszi ezeket a fekete finomságokat. :)
A recept ötletetét A Kovács és fia Sütöde oldalán találtam, de jó pár módosítás közbejött, majdnem minden alapanyagnál.
A sikér fontos alapanyag, nem érdemes kihagyni csak amiatt, mert olyan hivatalos pékséges hangzása van. Ha játszunk, játsszunk komolyan. A sikér kulcs a tészta puhasága, és magassága eléréséhez, formázhatóvá teszi a tésztát. A víz hatására nyúlós anyagot képez, ami bent tartja a keletkező levegőt, ezáltal pedig a kenyér felfújódik.


Hozzávalók: 15 dkg graham búzaliszt
                   15 dkg magtöretes rozskenyérliszt
                   1 csomag szárított instant élesztő
                   1 evőkanál sikér
                   10 dkg tönkölykorpa
                   2,5 evőkanál tökmag
                   1 evőkanál zabpehely
                   1 teáskanál só
                   1 evőkanál cukor
                   3 dl langyos víz
                   1 evőkanál olívaolaj


A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd hozzáadjuk a vizet és olajat. Mivel nekünk nincsen kenyérsütőgépünk (én nem érzem soha a hiányát), a robotgép dagasztókarával összedolgoztam. Ezután kézzel nekiesünk, és gyurmázzuk egy kicsit, hogy jó, csomómentes legyen. Keresünk egy kisebb és egy nagyobb edényt. A kisebbe beletesszük a tésztánkat, a nagyobba forró vizet engedünk, és beletesszük a kisebb edényt. Jól letakarjuk konyharuhával, lehetőleg minél jobban fedje a nagy edény egészét, és egy óráig kelni hagyjuk. Ha letelt az idő, átgyúrjuk, a vizet megint megmelegítjük, és ismét egy óráig kelesztjük.
Nem feltétlenül szükséges formában sütni, én most egy pástétomformát kibéleltem sütőpapírral, és abba tettem. A tészta kb. a felét töltötte ki. A sütő aljába egy tepsiben vizet helyezünk el. Egy kevés tejjel lekenjük a  kenyerünk tetejét, majd hideg sütőben 160 fokon fél óráig sütjük. Akkor jó, ha a széle "kong" mikor megütögetjük, illetve a tű tisztán jön ki.

2011. január 22.

Nem hiszem, hogy nagyon láttátok volna ezt a videót, én most bukkantam rá, teljesen véletlenül. De...mintha magamat látnám. És ez valamilyen szinten borzasztó.
Annyira laposak a hétvégéim, hogy már engem is megijeszt. Nincs semmi. Na jó, ez nem igaz,de főként tespedés. És nem szeretek punnyadni. Alig várom már, hogy lehessen valamit csinálni a kertben. És ebbe beleértem az udvarit, és Velencét is. Jajj, Velence... alig várom, hogy kinyíljanak a szépséges kis virágok. Meg arra is kíváncsi lennék, hogy a levendulák túlélték-e a telet. Vagy az eprek. És hogy lesz-e barackunk az idén. Meg mogyorónk. Szóval van érdeklődés rendesen, de a legtöbb kérdésre a választ csak nyáron kapom meg. Tudok várni. Na jó, muszáj. :)

És végre felavattam a Marcinak vett faégető készletet. Többek között az ujjamat is. :) Nagyon jól működik, teljesen korrekt. Ennyiért ki se néztem volna, hogy jó is. Hogy mennyire tartós, az meg elválik.

Érzem amit érzek, csak... nem tudom mi az. De nyomja a szívem. Apa, te is hiányzol. Meg az élet is. És az elégedettség. Most megint a nem szimpatizálok magammal státuszomban vagyok. Vagy inkább úgy fogalmazok, hogy most vagyok átlagban. Ha jónak érzem magam, az a ritkább.

És azt hiszem ma jöhettek haza a sítáborosok, mert közszemlére kerültek a fényképek. Valahogyan rögtön megértettem miért nem jutott eszembe menni.

2011. január 21.

Hiába próbálom magam hitegetni, hogy teljesen közömbös vagyok, ez nem igaz. Mert mikor meglátom picit megmozdul, talán nem a gyomrom,hanem a szívem. És csak annyi jut eszembe, hogy ahh... annyira csókolóznék vele. Helyes. És miért ilyen nehezek ezek a párkapcsolati ügyek? Vagy pont ez a szép az egészben?

Hozzátenném, hogy semmitsem várok. Már...kiöregedtem belőle. Csak minden egyes alkalommal szembesülök magammal. És ez nem könnyű.
Azt kell, hogy mondjam, hasznos volt az Educatio. Bár mint azt többen is megállapítottuk, 1 óra bőven elég lett volna. Sőt, Zsuzsin kívül mindenkinek. Neki a 3 is kevés volt. Mi a végén már járni alig tudtunk, úgy fájt a hátunk. Nekem biztos. És így, hogy tudtam/om mit akarok, nem olyan izgalmas. Dietetika. Pesten. Nekem Pécs túl messze van. De azért megjelölöm. Másodiknak. Ha meg nem lenne elég a BSC képzés, max. bevállalok egy mesterképzést még a végére, de nem hinném. (Sri Lankán nem kell.) És akkor leszek dietetikus cukrász. Jól hangzik, nem?
Egy kicsit szomorú -jellembeli hiányosság-, hogy mindennek a mélyébe nézek. Most is, járkálunk a standok között, és azon agyalok, hogy jézusom, mennyi pénzt elverhettek erre a rengeteg szóróanyagra. Hogy a fákról ne is beszéljünk. És minek? Jó, néhány nem árt az érdeklődőknek, de sokan ezt is úgy kommentálják, hogy de sok tüzelős. Miért nem tudok megelégedni a boldog felszínességgel???

Szöget ütött a fejembe, hogy már Zsuzsi is elkezdte mondani, hogy ez a Sri Lanka-dilim nem normális. Hogy mi van ha elvisz apa máshova, és az tetszik meg. Miért hiszi azt mindenki, hogy azért csinálom ezt, mert ott voltam???? Mert apa is állandóan ezt mondja. De én tudom, hogy nem. Érzem. Megfogott. Pont azért, mert olyan más. És az sem biztos, hogy ott maradnék. Vagyis örökre. Mert az biztos, hogy a diploma után odaköltözöm. Nagyon-nagyon szeretnék. Tapasztalni, főzni, élni. De ki tudja, hogy nem unom-e meg egy év után? Vagy három után? Mert magamat ismerve nem lepne meg. Akkor tovább megyek. Kenyába, Indiába, ahova sikerül. Vagy vissza ide. És ha letelepedhetnékem támad, akkor meg visszamegyek, és lehet hogy ott élem le az öregkorom. Ki tudja, hiszen annyira távol van még...

Zsuzsi meg teljesen beizgatott a meg vagyunk hívva a Vados Anna- Bella Marci szülinapra kijelentésével, úgyhogy kutyasétáltatás közben megalkottam a tortát. A tortát. Mert valami fantasztikus. Csak és kizárólag Annának. (Aztán eszembe jutott, hogy hoppá, nem is tudom, hogy mikor lesz, gyorsan megnéztem fészbúkon. Március 4. MÁRCIUS 4.!!!! XD Ez vicc. Minek szól ilyenkor? Csak izgulok. :)

Zsuzsi, köszönöm szépen a Pestről hazautat. Bután hangozhat, de elképzelni sem tudok jobbat, mint a kedvenc zenéimmel a fülemben a válladon pihenni a gyenge januári napsütésben.
Szöszi... annyira nem szeretném, hogy megbántódj azokon amiket mondok! Nem gonoszkodásból teszem, csak kijön. Mert előbb beszélek, mint gondolkodom. Vagy azután sem gondolkodom. Nagyon-nagyon szeretlek, úgyhogy semmit ne vegyél komolyan. Légy szíves.

2011. január 20.

It maybe quite simple, but now that's done

Láttam/tuk Vicát beszélgetni Colossal. :P Ahogy ránézett...Szöszi elmésen megállapította, hogy olyan a színe a fejének, mint a cékla. És valóban. Nézett fel a srácra (a szó mindkét értelmében), és olvadozott. Én még ilyent nem láttam. De tényleg. Az a csodálat ami az arcán ült, leírhatatlan. Nem létezett számára senki más, csak a fiú. A külvilág megszűnt, a zajok elhalkultak. Valahogy így tudnám leírni az érzést. Persze fogalmam sincs, hogy pontosan mit érezhetett, de kívülről ennyit sikerült leszűrnöm. És ez szép. Szép dolog szerelmesnek lenni. És megtalálni a Nagy Őt.
De elég hosszú az élet, hogy megtaláljuk a nekünk szánt társat?

Anyát meg sajnálom. Már jó ideje állandóan az osztálya foglalkoztatja, mert van egy kisfiú, akit nagyon csúnyán vernek. Otthon. Az apukája. És anya nem tud mit csinálni. Mert mindenki védi a férfit. Nem tudni, hogy félnek tőle, vagy más van a háttérben, de valószínűleg az első. Rettegnek, mert egy állat. És anyát megviseli maga a tény, hogy nem tud segíteni. Próbálkozik, de egyedül kevés a probléma megoldásához.

Észrevettétek, hogy jó ideje nincsenek rosszabb pillanataim? :) Nekem ma jutott eszembe. Nem történik semmi különös, de nem is baj. Nem kell mindig a hajtás. Jó néha leülni, és lenni. Nem gondolkodni, nem agyalni, hogy mit kéne éppen csinálnom most. Nem.
Kár, hogy a mai világ ennyire rohan. Bár sokszor meg ez is túl lassúnak tűnik. Nézőpont kérdése.
Megkaptam a bizonyítványom!!! Hál istennek Kovács nem szívatott meg minket azzal, hogy a sítáborosok miatt nem fogja fél osztálynak odaadni. Mert az eredeti terv ez volt, csak szerintem eljutott a fülébe a nemtetszésünk. És hogy a távolabbról érdeklődők se maradjanak ki a jóból, íme:
Nem a legjobb, nem a legsikeresebb, de ez van. Biológiából négyest, matekból és irodalomból ötöst szeretnék, egyenlőre ennyi az elképzelés. A legmeglepőbb az ének volt. Amikor Lovrekné közölte, hogy "és az Annamari megkapta a hármast". Mire én felkaptam a fejem-éppen éneket másoltam :)- hogy tessék? Nem a kettesért feleltem? Halál nyugodtan válaszolja, hogy a 2 ötös és 2 egyes az hármas, még testvérek között is. Csak néztem. Aztán megköszöntem. De olyan tényleg őszintén.
Anya is csodálkozott, hogy akkor miért nem tudta megadni a 2 egyes 1 ötösre a kettest, és megállapította (ismét), hogy túlreagálta.


 És sajnálattal vettem észre, hogy az angyalszárnyas ötletem nem mindenkinek tetszik. Vagyis... rajtam kívül senkinek. De én szeretném.  Anya azzal érvel, hogy Feketének igaza lesz, és felnőttkoromban nyakig felöltözve-hosszú hajjal fogok járkálni. Mert szégyellem. Meg hogy mi értelme van annak, ha a hátamon van, mert akkor soha sem látom, csak mások szörnyülködnek rajta. Nekem akkor is tetszik. És miért jobb az, ha látom? Meg hogy múljak el 18. mert mi lesz jobb, ha elmúltam? Semmi. Nem leszek okosabb, mint most.
Zsuzsi kérdezte, hogy minek. Mondtam, hogy azért, hogy repülni tudjak. Mire ő, hogy de te most is tudsz. Én: De nincsen szárnyam. Ő: De becsukott szárnyakkal nem tudsz majd!
Úgyhogy megy a dilemma. De érzem, hogy érik a gondolat.
Bementem a szalonba, hogy mégis mettől meddig. Én simán azt hittem, hogy bemegyek, és kijövök 2 szárnnyal. Nagyon nem. 4 alkalom lenne, adagonként 20-ért. Oppá. Én úgy 60 körül saccoltam, ez kicsit meglepett. Biztos lehet ebből levenni, hiszen nem kell nekem olyan óriási, mint a lánynak. Egy picit lehet kisebb.  Mondjuk majdnem a fele. És az elkészülés gyakorlatilag 2 hónap, mert az alkalmak között másfél-2 hetes szüneteket kell tartani, amíg legyógyul. Hát, még nyár elé kéne időzíteni. Mert hogy nézne az ki, ha negyed, meg fél szárnyakkal rohangásznék? :)
 
Sétálok az utcán, összehúzom a kabátom. De az arcomba maró széllel nem tudok szembeszállni, úgy bánt ahogyan akar.

Twix


Nem olyan szép, mint az bolti, vagy Csokiparányé, de finom. Határozottan. És ha vettem volna a fáradtságot, hogy összecsokizzam... na várjunk csak, végül is miért ne? Már úgyis elöl van minden, csak újra kell mosogatni. Próba cseresznye. Hátha attól twixebb lesz.

Nem, tévedtem. De rontani nem ront rajta.Bár ha ajánlhatom akkor inkább tejcsokival csíkozzunk, mert az úgy autentikusabbnak hat.



Hozzávalók: Fél liter cukrozatlan sűrített tej (kávétejszín néven fut-Maresi)
                    10 evőkanál kristálycukor
A sűrített tejet átöntjük egy befőttesüvegbe, hozzáadjuk a cukrot, jól összerázzuk, majd elkezdjük főzni, kb. 4 óráig. Akkor jó, ha már olyan a színe, mint a képen lévőnek. És fontos! Ne azt várjuk, hogy besűrűsödjön, mint a cukrozott sűrített tej, csak a színe változik meg, és persze az illata.
Természetesen ha valakinek úgy hozza a jó sorsa, hogy hozzájut 4 tubus cukrozott sűrített tejhez, eszébe ne jusson kávétejszínt venni, használja azt bátran. Az a verzió besűrűsödik, és akkor jó, ha krémes-pudingszerű állagot kapunk.
De azért tegyük hozzá, kávétejszínnel a dolog majdnem feleannyiból kijön, mert egy ilyen üveg az Auchanben 430 Ft. Potom ár ennyi jóért.


A tésztához: ( Csokiparány receptje)
                         1,5 dl vaj
                         fél dl barnacukor
                         1 teáskanál vanilliaesszencia
                         1 csipet só
                         3 dl finomliszt
                         2 evőkanál tejföl
                         1 tojássárga

A vajat a cukorral kikeverjük, majd hozzáadjuk a sót, vaníliát, lisztet, tojássárgáját. Összekeverjük és tejföllel megfelelő állagúvá varázsoljuk.
Előmelegített sütőben sütjük, 180 fokon. Sütőpapíros tepsibe egyenletesen belenyomkodjuk, és 20 perc alatt készre sütjük. Nem kell aggódni a túlsütés miatt, mert pont az a jó, ha kicsit ropogósabb. Persze ne égessük oda.

A sűrített tejünk ekkora remélhetőleg már elkészül. Öntsük egy teflonedénybe és keverjünk el benn egy zacskó vaníliás pudingport. A sznobabbak természetesen választhatnak karamellest is, de anélkül is nagyon jó íze lett. :) Lassú tűzön sűrítsük be, majd kenjük a kihűlt kekszlapunk tetejére, és tegyük a hűtőbe.
Ha tudunk, várjunk másnapig (tapasztalatból tudom, hogy aki itt tart, annak már este van, aludva meg nem olyan nehéz a várakozás), de ha nem megy, 2 óra múlva már szeletelhető vízbe mártott késsel.

A tetejére 15 dkg tejcsokit megolvasztunk 2 evőkanál olajjal, és bevonjuk vele a csokijainkat.
Ha marad a tetejére húzzunk vele csíkokat, de lehetőleg nálam ügyesebben. :)
                        
                        


2011. január 19.

Nem volt szép dolog amit Makárynak mondtam, de kijött belőlem. Ne haragudj Lili. Olyan aranyos volt, Zsuzsi mondta, hogy 1 óráig beszélgettetek, mire ő, hogy hát egész jól ment, és így összehúzta magát. Jajistenem. Utálom hallgatni ahogyan Lili azt tervezgeti, hogy kidobja-nedobja. Basszus Dobja ki. Ha ezen gondolkodik az már rég rossz. Mondtam is Zsuzsinak, hogy nem érdemli meg a srácot. Aztán elhallgattam, mert eszembe jutott, hogy én is viselkedtem már csúnyán, és akkor lehet, hogy hasonlókat gondoltak. Rá is kérdeztem, és nem jártam messze az igazságtól. Zsuzsi úgy nyilatkozott, hogy a másodiknál tudta, hogy bukós lesz, a harmadikban bízott. Ez betett. Ha nyíltat játszunk rákérdeztem, szerinte én nem érdemeltem meg Danit? Az elsőnél igen, hangzott a felelet. :S És a többinél? puhatolóztam tovább. Akkor már egyáltalán nem. Hát szépen vagyunk. Az igazság az, hogy imádom kikérni mások véleményét. Aztán meg roppant módon bosszant ha nem azt válaszolják amit vártam. És általában sosem azt válaszolják.

Várom már a tavaszt. A meleget. Vagyis inkább a napocskát, a meleget nem szeretem. Annyira jó érzés, mikor néha a nagy télben beütnek ezek a fényes órák. Egyszerűen nem lehet szomorkodni. Muszáj mosolyogni. Állok az utcán, arcomat a fény felé fordítom, a szemem becsukom. És csak annyit gondolok, hogy igen.
Ezért érdemes élni.

Kiribath



Ha hasonlítani akarnám, olyan mint a mi rizskochunk. Vagyis nem a miénk, de olyan. Ez az az étel, amit Sri Lankán mindenki fogyaszt. A szegény, a gazdag, az összes szállodában megtalálható volt a reggeliben, és mindenhol hasonló volt. Hol barnább, hol fehérebb, hol krémesebb, hol szárazabb, de ismerősek. És mindenhol oda volt mellé készítve a 4 féle ízesítő szósz, brutálcsípős ízekben. Az elején jókislány voltam, mindenhol mindegyiket megkóstoltam, aztán kialakult bennem, hogy na ez a száraz fajta nekem túl erős, ezt a curryszagút nem szeretem, és már látásból tudtam, hogy mi az amiből szedni kell. Mert finom. Hihetetlen milyen szószokat tudnak kitalálni. De mikor a 4. nap után a fürdőben azt vettem észre, hogy az arcomon lévő pattanások az óvintézkedéseim ellenére is vészesen sokasodnak, leálltam. Sokan állítják, hogy az étkezés nem látszik meg a bőrön. Na, ez nálam nem igaz. Ha fűszereset eszek - pláne huzamosan -  nagyon csúnyán kipattog a fejem. Rosszabb, mint menstruáció előtt. Mikor erre ráeszméltem, nem kellett magam sokáig győzködni, fojtattam tovább a kiribathok evését, lekvárral.
Az eredeti Sri Lankai


Hozzávalók: 6 evőkanál rizs
                   5,5 dl víz
                   1 teáskanál só
                   2 dl kókusztej ( Sri Lankán mindenhez kókusztejet használnak. Ami nem meglepő, ha azt nézzük, hogy 20 forintért utánunk dobnak egy kókuszt, abból meg minimum fél liter tej kinyerhető. Ráadásul a kókusztej megbízhatóbb minőségű is mint a tehéntej, tekintve, hogy a tehenek az út melletti szemétkupacokból táplálkoznak. De mivel Magyarországon nem ez a helyzet, és a kókusztej meglehetősen drága-450 forint 2 dl- magam szoktam csinálni. Nem vacakolok, 2 dl tejbe jöhet 4-5 evőkanál kókuszreszelék, jól felforraljuk, kicsit állni hagyjuk, majd egy szűrőn keresztül beleöntöm az ételbe. A szűrő felfogja a kókuszreszeléket, amit érdemes kinyomkodni, mert alaposan meg tudják szívni magukat. És természetesen nem olyan mint az autentikus, de... majd Sri Lankán!)
                   fél teáskanál őrölt kardamom

A rizst feltesszük főni a vízben, sózzuk, majd ha elfőtte a levét, hozzáadjuk a kókusztejet és kardamomot. Kivajazott tepsibe simítjuk, majd 180 fokon addig sütjük, míg magába nem szívta az összes folyadékot. Vigyázzunk, ne süssük túl, nem baj ha krémes még egy picit.

2011. január 18.

Kételyek

Angolórán szóba került (egész órán erről beszéltünk) az előrehozott érettségi. Kiderült, hogy tulajdonképpen hárman maradnánk. Kicsit váratlanul ért a hír, ledöbbentem. És azonmód elkezdtem agyalni, hogy tulajdonképpen nem kéne-e nekem is megcsinálni. Aztán viszonylag hamar rájöttem, hogy ez lehetetlen, és hülyeségeken gondolkodok. Nem tudom megcsinálni. Meg...kedvem sincsen sok. Sok? Semmi. 2 teljes könyvet benyalni, meg folyamatosan aggódni? Hát nem, köszönöm szépen. Elég nekem a nyelvvizsga. Miért baj az, ha haladok az élettel? Nem sürgetem, nem próbálom megelőzni. Ebben nem. Majd úgyis eljön. Hiszen muszáj angolból leérettségiznem. Ha nem most, egy év múlva. Akkor úgy sincsen kibúvó...
A suli... szenvedés. De tényleg. Nem jöttem el, de nagy volt a kísértés. Szeretek bennt lenni, de az órák túl sokan vannak, és túl hosszúak. Most is írogatok, ahelyett, hogy tanulnék. Pedig lenne mit. És ha ezt én felismerem...ott nagy a baj.

Meg szoktam nézni, hogy honnan találnak rá a blogomra, és érdemes is, mert a legtöbben nem a cím alapján. Sőt, nagyon kevesen vannak, akik konkrétan beírják, és tádámm, itt vannak. Rákattintok az egyik linkre, és meglátom, hogy társ-blogger vagyok a movie ozone-on. Hogy hogyan? Életemben nem voltam itt. Azt se tudtam, hogy van. De jó érzés "fellow bloggernek" lenni. :)

Csokiszuflé


Rácuppantam erre a szuflé témára, asszem érezhető is. :)
De teljesen korrekt, finom rácuppanás, úgyhogy senki sem vethet meg érte. Ráadásul nem is tartalmaz lisztet, úgyhogy gluténérzékenyeknek tökéletes. Egyáltalán nem "nagy" mennyiség a tészta, az ember nem is érti, hogyan lett ennyi. Vagyis inkább hogy miért nem folyik..
A receptet a Mennyei Csokoládé című apró könyvecskénkben találtam, és kísérleteztem már vele régebben is, de akkor még zsenge ifjú voltam. Azóta megtanultam amit meg kellett, hogy el tudjak készíteni egy tisztességes szuflét. (Remélem senki sem komoly hangsúllyal gondolta amit írtam. :) Hiszen csak VICC!!!)
Bár...azért nőhetne picit magasabbra.






Hozzávalók: 10 dkg csokoládé (lehet tejcsoki is, igazából mindegy, étcsokival kicsit sötétebb lesz a végeredmény)
                    4 dkg cukor
                    1 evőkanál liszt/keményítő
                    1 csipet só
                    3 teáskanál vaj
                    1 dl tej és tejszín keverék
                    3 db tojás

A vajat a csokival megolvasztjuk.
A tejkeveréket feltesszük főni a benne előtte jól elkevert sűrítőanyaggal. Folyamatosan kevergessük, mert hamar besűrűsödik.
A tojássárgát a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk az olvasztott csokit, és a sűrítményünket.
A tojásfehérjét 2 csipet sóval kemény habbá verjük, majd óvatosan a csokis masszába forgatjuk.
5 1 dl-es űrtartalmú szufléformát kivajazunk, és beletöltjük a masszát. Vízfürdőben sütjük, amit úgy tudunk gyorsítani, hogy a vizesedényt már az előmelegítéskor beteszzük melegedni.
Kb. 20 perc alatt el is készül, és igen, elvileg jó egy ujjnyi vastagon kiemelkedik. Mondjuk nekem inkább a teteje púposodott. De az 3 ujj vastagon.

                                                                   
                    

2011. január 17.

We will never be!

Nem tudom miért van mindenki úgy fennakadva ezen a West Balkános eseten. Annyira nem egyedi. Már máskor is történtek csúnya dolgok, nem kéne úgy viselkedni, mintha ez lenne a világkatasztrófa. Komolyan a vörös iszapnak se volt ekkora hangja. Pedig az sokkal nagyobb hír. Legalábbis nekem. Jó, az se kellemes, hogy 3 embert csakúgy összetaposnak-mert ugyebár ez történt. És késelésről szó sincsen, állítólag csak pletyka volt.
És ma már az osztály is kis létszámban volt, elmentek a sítáborosok. Csúnya dolog ha azt mondom hál istennek? Csak az a kár, hogy a 2 leghülyébb itt maradt. Na, semmi sem lehet tökéletes. Így is jobb, mint átlagosan. Vagy most csak pont egészséges vagyok, és kibírom? Ez se rossz. :)
Marci mai aranyköpése: " -Nem férek fel a saját ágyamra, ellepik a hülyék. -Rám meg a Bodzára gondolsz? -Neeem, a párnáimra." XD
Apa meg már ott is van Nizzában. Igen, már biztosan megérkezett. Remélem jól fogja magát érezni. Meg ha eszi a nápolyit, majd rám gondol. :) Jó hogy így utazgatsz. Csak kár, hogy jó 2 hétig nem fogunk találkozni.
Szeretem az estéket. Csak a zene, és a klaviatúra hangja hallatszódik. A háttérben a malacok néha bugyborékolnak, vagy Bodzika kezd el horkolni. Marci olvas egy darabig-a Harry Pottert, most kezdte el :), majd lekapcsolja a villanyt, és alszik. Ez maga a nyugalom.Pedig nincs csend. De számomra  a csend minden, csak nem megnyugtató. Inkább félelmetes. Mindig az az érzésem támad, hogy elfelejtettem valamit, és hogy mi kell még holnapra. Hogy nem vagyok elég jó. Hogy nem tudok megfelelni.

UI. A vicc az, hogy tényleg nem tudok, mert Kovács ma közölte, hogy na jó, akkor elkezdjük írogatni a késéseimet, 9 késés egy igazolatlan.
:S 2 hét alatt 1 igazolatlan. Kihúzom így az év végéig jegyző nélkül?

Túrószuflé

Mégsem fog menni ez a tojásosdi. Basszus. Annyira megterhelő, hogy nem ehetek semmiből, amit csinálok. Ma délután bánatomban már bevágtam egy tábla csokit. És ha ez ilyen tempóban folytatódik, nem lesz jó. Megegyeztem magammal, csak a mama által hozott, barátnői által nevelt tyúkok tojásaival barátkozom. Azokat nem kínozzák. Mert borzasztó amit művelnek egyes helyeken. Bezsúfolnak újságpapírnyi helyekre 10 tyúkot is. Mert úgy több elfér. Na, ebben a fenntartásában nem fogok segíteni.



Hozzávalók: 20 dkg túró
                   1 tojás
                   1 csipet só
                   5 dkg cukor
                   2 evőkanál citromos joghurt
                   1 evőkanálnyi reszelt citromhéj

A hozzávalókat összekeverjük. Kivajazunk 3 db 1 dl-es szufléformát, majd elosztjuk benne a masszát.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra, megtöltünk egy kis tepsit vízzel, úgy, hogy a formáknak az alját (kívül) 2 ujjnyi vastagon fedje. Kb. 20 perc alatt készül el. Az első 16 percben gyakorlatilag nincsen változás, az utolsó pár percben kezd el nőni. Akkor van kész, ha a teteje megnőtt, és a széle elvált a formától.
                  

2011. január 16.

Egyszerűen kedvenc és pont. Olyan ahh. :) Amire mindig elkezdek mosolyogni, akármi van.

És gondolom mindenkinek feltűnt már mennyiszer változtatom a háttereimet. Ne haragudjatok ezért, de nekem ez számít. Mint ahogyan az életemben is, itt is kell a változatosság. A szobámat is állandóan rendezgetem. (Mi lesz ha egy egész lakásom lesz????) És az előző valahogy nagyon nem tetszett. Olyan nem én voltam. És erre törekszem. Hogy önmagamat lássam mindenben, amit csinálok. Ez a dal is én vagyok. Én. Csak... ezen kívül ki is vagyok? Még keresem. Vagyis, próbálom elfogadni.

Apa holnap elutazik Nizzába. Olyan jó neki. :) Irigyellek apó. Nem lenne sokkal viccesebb velem? Amíg te a tanfolyamon ülnél én tanulmányoznám a francia konyhát. Látod mit vesztesz?
Kár, hogy anyáék ennyire látják, hogy nem szeretek iskolába járni. Úgyhogy minden alkalmat megragadnak rá, hogy bejárjak. :S Amikor elkezdett fájni a torkom, nagyon arra hajtottam, hogy ne kelljen bemennem. Tök rosszul éreztem magam, és bosszantott, hogy amikor csak hőemelkedésem volt, ellenben nem voltam nagyon rosszul, nem mehettem iskolába, most meg, hogy Tényleg beteg vagyok, elküld. Erre csak annyit mondott, hogy akkor már egy hete folyamatosan hőemelkedésem ÉS lázam volt. Ami nem játék. Mellesleg tudja, hogy iskolaundorom van, de nyugodtan elmehetek iskolába.
Erről ennyit. Ismernek, mint a rossz pénzt. :)
csak egyet sajnálok. Hiányoznak az életemből az érzelmek. A nagybetűs Érzelmek. Minden formában.
És nem tudom sajnálni Lilit, aki azon filózik, hogy kidobja-e a pasiját, vagy összejöjjön egy másikkal, akivel jelenleg kavar.
Basszus, az előbb megnéztem a Szalagavatós képeket Facebookon. És láttam mondjuk a Zita-Géza párost. Olyan aranyosak. Boldognak tűnnek. És ez az amit irigylek. Azt a boldogságot, amire én nem vagyok képes.

Tortelinni

Ez is az az étel, amit már tervezek egy ideje. Hogy mégis milyen jó lenne. Mert a bolti az bolti, de a házi az olyan elegáns. Meg a zacskós termékekben az a legnagyobb nemszeretem (részemről), hogy a tölteléknek, szinte mindig ugyanolyan az íze. Teljesen mindegy, hogy sajtos, sonkás vagy gombás, egyforma. Gondolom ugyanaz az anyag, amihez más-más aromát porcióznak a különböző ízhatás eléréséhez. Ebbe nincs aroma. Csak a kizárólagos hazai. Ráadásul a tészta "egészséges" verzió is ( rita konyhájából, módosításokkal) , mert a színét a grahamliszttől kapta, nem pedig fahéj van benne, ahogyan kedves kisöcsém tippelt. Kóstolni nem kóstoltam, ugyebár a tésztájában lévő bűn miatt, de a sajtos töltelék favorit. El tudom képzelni egy kis gombával...


Hozzávalók a tésztához: 3 tojás, 8 dkg grahamliszt, 17 dkg finomliszt, 1 kávéskanál só

A tésztát összegyúrjuk-előre szólok, nekem nem volt egyszerű. Majd egy nagy méretű pogácsaszaggatóval (nekem 6 cm átmérőjű), kiszaggatjuk a lehető legvékonyabbra nyújtott tésztát. Kicsit lisztezzük is a deszkát, amin nyújtunk, de ne essünk túlzásba, mert utána nem lehet majd formázni a tésztát rendesen.
A fázisfotók pedig szerintem elég jól szemléltetik a töltési módozatot.

1. A kör közepére egy kávéskanálnyi tölteléket teszünk.
2. Félbehajtjuk, a széleit jól lenyomkodjuk, hogy a töltelék ne jöhessen ki.
3. A félhold széleit óvatosan egymáshoz hajtjuk, és jól összenyomjuk.
Higgyétek el, nem fog szétesni főzés közben.




Sonkás töltelék:

Kb. 10 dkg selyemsonkát ujjnyi csíkokra, majd kockákra vágunk. Beletesszük egy serpenyőbe, és hozzáadunk fél dl tejszínt. 2 csipet sóval, egy csipet borssal és egy fél marék petrezselyemmel ízesítjük. Ha már elfőtte a tejszínt, összeturmixoljuk, és tölthetjük is.




Egzotikus-többsajtos töltelék:

5 dkg fetasajtot, 3 darab minimozzarellát, és 3 dkg trappistát összekeverünk. Teflonedénybe tesszük, és hozzáadunk fél dl tejszínt. Egy csipet fehér borsot, jó nagy csipet őrölt chilit, és 3,5 dkg kókuszreszeléket adunk hozzá. Összeolvasztjuk, közben persze kevergetjük. Ha túl folyós lenne, kókuszreszelékkel próbáljuk "felitatni". Egy pár perces várakoztatás után azonnal tölthetjük is.

Krémes gomba

A mai hétvégénk egy igazi kulináris tobzódás volt. Kezdve a tortelinnivel-a családnak, ezzel meg magamnak. Hihetetlenül finom. Maga az ötlet, a tegnapi Jamie belevágból jött, ahol a pasi Stockholmban kalandozott. Ott bevette magát az erdőbe, és tábortűzön főzött. Többek között valami ilyesmit is. De ő egészen más fűszereket használt-a svédség jegyében, és tett hozzá vajat is. Szerintem ez így jó, az ő verziója sokkal inkább folyós volt. Természetesen ha valaki tunkolni akar nem rossz ha van mibe, de én nem az a fajta vagyok. Nekem ez így egy kész étel.

Hozzávalók: kb. 12 dkg nem csiperke gomba (az Auchanben vettünk egy vegyes gombatálat, és annak az ismeretlen tagját használtam fel, de a borítóra nem volt ráírva, hogy mi a neve. A mennyiség szárastul értendő. Tehát úgy kb. 8 dkg gombafej.)
                   1 maroknyi petrezselyem
                   2 csipet só
                   1 csipet fehérbors
                   1 gerezd fokhagyma
                   3/4 dl tejszín

A gombák szárát vagdossuk le, hogy csak a kalapjuk maradjon. Én a kalapokat még 3-4 felé tépkedtem, de nem szükséges, ha nem olyan túl nagyok. Egy száraz! teflonserpenyőben elkezdjük pirítani a száraz! gombákat. Ne mossuk meg, inkább törölgessük le róla a koszt. Sütés közben úgyis meghalnak a bacik, nem igaz? Ez a mostani nem is volt koszos, bár én nem vagyok túl kényes ezen a téren. Szóval pirítsuk, közben kézzel is segíthetünk rányomkodni. Ha már látszik rajta-vagyis összébb esett, öntsük rá a tejszínt. Ebbe szórjuk bele a sót, borsot, és kevergessük. Nálam a tejszín rátapadt a gombákra, és ez nagyon jó volt. Kellett. Ha már majdnem "felszívódott" az összes tejszín, nyomjunk át egy gerezd fokhagymát egy nyomón, és jól keverjük el a gombával. A legvégén szórjuk rá a petrezselymet,, és azt is forgassuk össze a keverékkel.
                                          
                                            Ennyi gombából egy egyadagos ebéd jön ki.

Csokis nápolyi

Nem akarok nagyképű lenni vagy bármi, de szeretem ezt a sütős oldalamat. Ilyenkor úgy igazán önmagam tudok lenni. Mint a zöld leopárdmintás orchidea. (Respect kicsi meglepetés orchidea.) És ez az az oldala az életemnek, amiben valamilyen szinten sikeres is vagyok. Mert vannak jó ötleteim. Lehet, hogy a tapasztalat, lehet, hogy belülről jön. Nem tudom. De rengeteg minden van amit én találok ki. Vagyis az összes, amihez nem írom ide, hogy a recept innen, meg innen származik. És ez jó érzés.(Mert mások szeretik.) Büszkeség?

Ez a süti is ilyen. Tervezett. És saját. Mert az előző Auchan-os körtúránkon megláttam az ostyákat, és úgy éreztem, hogy muszáj egyet venni. Mert milyen jó lesz majd. Annyit tudtam, hogy nutellával akarom megtölteni, nem holmi vacak kakaóporokkal. Már csak a mikéntje kellett. Nagy örömömre, már itt is van.

Hozzávalók: 8 dkg margarin
                   4 tojás
                   6 dkg cukor
                   3,5 púpos evőkanál daráltkeksz
                   5 evőkanál nutella
                

A margarint megolvasztjuk, majd belekeverjük a cukrot. Levesszük a tűzről, és egyesével beleütjük a tojásokat, és gyorsan homogénre keverjük. Ezután visszatesszük a tűzre, és besűrítjük, természetesen folyamatos keverés mellett. Akkor jó, ha tejbergrízszerű anyagot kapunk. Ehhez adjuk hozzá a kekszet, keverjük simára, majd a nutellát is. Ezt a krémet töltsük be 3 ostyalap közé. Ügyeljünk rá, hogy egyenletes legyen az elosztás.

2011. január 15.

-Mi legyen a kezdőoldalad? -Angyal. XD

Vesztemre megláttam Zsuzsinál Ellie Goulding: Your song-ját. Hát, szarrá van hallgatva. Igaza van. Szép szám. De ahogyan ő azt írta, hogy megáll, mikor ezt hallja, nekem inkább aláfestés. Mint minden zene. Írok, gondolkozom, és közben hallgatom. Megihlet. Ad egy bizonyos alaphangulatot. Mint az is, ha égett szag terjeng a lakásban. Nem tudom miért, de bennem ez összekapcsolódik a sült gesztenyével. Amikor beteg voltam rengeteget csináltam, és annak tökugyanilyen a szaga. És míg az nem, ez mindenkit zavar. Ki érti ezt? :) Nem azt mondom, nem kellemes, de... én nem tudok kiakadni. Olyan mintha sokszor nem is itt lennék lélekben, csak sodródom. Nevetek, pedig nincs semmi vicces. Szomorkodom, pedig nincs rá okom. Kész diliház.
Idióták ezek a fehérvári emberek. Nem esznek rostot. Mert odarobogok az Auchan pékárurészlegéhez, hogy keresek valami egészséges szénhidrátot. Tudatosan mentem, tudtam mit akarok. Majd miután 3xori körbejárásra sem találtam, odaóvakodtam egy hevesen flörtölő pékhez, hogy kéremszépen hol van az a muffin kinézetű kenyér. Mondta, hogy tudja mit keresek, de olyan nincs, nem gíártják. Néztem bután, hogy de a pesti Auchanban van. Jaj hát az lehetséges, nevetgél, de itt nem fogyott, úgyhogy kivették a  kínálatból.  A pestiek valószínűleg megveszik ezeket a rozsos termékeket is. Itt a fehér kenyér fogy a legjobban. 3x annyit adnak el belőle, mint Pesten."
És jelentem alássan, nem eszem tojást. Ugyanis ma, az egyik tojásban, találtam egy vérdarabot. Nem viccelek, így volt. Hát majdnem elkezdtem sírni. És igazam van. Mert ha belegondolunk, a tojás is az emberi kizsákmányolás egyik szüleménye. És én ebben nem vagyok hajlandó részt venni. Mert ki tudja az a vérdarab milye volt annak a nyomorult kiscsibének. Vagy milye nem. Kicsit macerás lesz ezután az étkezésem (még a mostaninál is jobban), de nem érdekel. Csak azok a sütik... :( Mert azok miatt bonyolódik ám az életem, tojást eddig sem ettem. Csak sütiben. Mindegy, erősnek kell lennem. Az elveimért.
Anna meg bepasizik. :) Csak mosolyogtam mikor írta. A jó öreg, megközelíthetetlen vérengző Anna, szerelmes? Na jó ez túlzás, de akkor sem tudom róla elképzelni. Inkább az a típus, aki előtt hevernek a férfiak, de tudomást sem vesz róluk. Vagy mindegyiket jól megtapossa a tűsarkújával.
A torkom meg hál istennek javul, bár a gyulladás az érzékszerveim alapján átment a baloldalra is. Sebaj, már könnyebben nyelek. Még 2 nap, és olyan lesz, mint újkoromban.
Amúgy tudtátok, hogy ha a tüszős gyulladást nem kezelik rendesen, rámegy a vesére, és a szívre?
Őszinte leszek, nem értettem Melinda néni kiakadását. Azt hittem az elején tisztáztuk, hogy Istennek és nekem nincsenek nagyon közös dolgaink. Vagyis...na, ez így nem jó. Nem érdekelnek a régen tett cselekedetei, elég azt kitalálni, hogy most mit miért csinál. De most ezért el lehet menni? Mégis miért? Hol van a nagy szolidaritás a nem hívők iránt? Mellesleg...nem mindig Isten a téma? :O
Anya erre azt mondta, hogy szerinte azonnal el kellett volna mennünk, mert megkaptuk az utasítást. Nyilván felbosszantottuk már magával a ténnyel is. :S Nem tudom. Ilyenkor nekem személy szerint mindig az jut eszembe, hogy nem csináltam semmi rosszat. Még többször hozzá is szóltam. Olyan hülyeség ez, mint a magatartásjegy. Én mindig ötöst javasolok magamnak. Mert mondom én, soha nem csinálok semmit órákon, nem zavarok senkit, jegyzetelek. Erre jön Kovács visszakérdezése, hogy és mi van a tavaly megbeszélt késéseimmel. Öööö... Erre nem tudok mit mondani. Vagyis azt, hogy hát igen, majdnem minden reggel elkések. Ezen még ő is meglepődött. Minden első óráról elkések? Hát azért nem, de legtöbbször igen. Nem tettem hozzá, hogy ha nem, az csak és kizárólag azért van, mert a tanár is később jön be. Ilyenkor kapom meg a lesújtó hírt, hogy ez bizony nem példamutató magatartás, úgyhogy ne is álmodjak az ötösről. Hát...nekem végül is mindegy. Nem érdekel. Világéletemben négyes voltam. Az bosszant, hogy az is négyest kap, aki gyakorlatilag teljes mértékben tönkretesz bizonyos órákat. Minden alkalommal. - Mert úgy gondolom, hogy ennél azért jobb vagyok. Vagy ő kapjon rosszabbat, vagy én jobbat. Szerintem így lenne igazságos.

És gondolkoztam a tegnapról is. Hogy végül is miért mentem be mégis felelni. Az biztos, hogy az anyáék által lerendezett üvöltözés nem hatott meg. Konkrétan átváltottam dac üzemmódba. Vagyis nem eszem, nem megyek orvoshoz, nem kelek ki az ágyból. Egyik se volt túl nehéz, mert majd széthasadt a fejem, úgy fájt. Az hozta meg a változást, mikor anya elkezdett normálisan beszélni velem. És megértette, hogy ez nem olyan nagy dolog. Nem matekból bukok. Csak énekből. És teljesen normálisan megbeszéltük. Illetve ő mondta, én meg hallgattam, majd a kedves hang hatására végül be is kapcsolódtam. Majd eldöntöttem, hogy igenis megcsinálom. Magamért. Mert az bosszantott fel a legjobban, mikor azt hallgattam, hogy jaj, micsoda szégyen lesz nekik bemenni majd szülőire. Na ez nevetséges. Senkit sem érdekel. Énekből? Az emberek mikor meghallják általában csak nevetnek. Én is ezt tettem. Aztán megtanultam, és megkaptam a kettest. És jobb így. De csak és kizárólag magam miatt. De ehhez kellett anya is. Az ő viselkedése.
Köszönöm.

2011. január 14.

Mézespuszedli

Ahogyan írtam, egy kis karácsonyira vágytam. Hiányzik a meghittség. És valljuk be, az is eléggé szánalmas, hogy az az öröm az életemben, hogy eltervezem, majd megsütöm a kitalált valamit. Gyalázat. Ez a hülye mandulagyulladás nem múlik, az előbb is a jó kis sóval ültem a fülemen, de már kihűlt. Valamiért nem tudom belőni a megfelelő hőmérsékletet, az elején 3x leégettem a bőrt a nyakamról, azután meg már csak langyos maradt a zokni. :S
Mások ilyenkor bulizni mennek. Vagy a barátaiknak segítenek válsághelyzetben. Vagy azért vannak otthon, hogy holnap elengedjék őket. Én meg?



Hozzávalók: 85 g méz
                   85g zsír
                   2 nagy tojás
                   10 dkg porcukor
                   2,5 kanál kefír
                   egy negyed narancs leve
                   135 g grahamliszt
                   165 g finomliszt
                   negyed csomag sütőpor
                   csipet só
                   fél kiskanál fahéj, szegfűszeg
                   kis maroknyi aszalt gyömbér


A mézet és a sertészsírt (épp csak ez volt itthon, és nem mertem anya méregdrága vajához nyúlni :P ) összeolvasztjuk, majd félretesszük.
A porcukrot a 2 tojássárgával kikeverjük, a fehérjére nem lesz szükség. (Illetve tojáshabot lehet rá csinálni máznak, de nem létszükséglet.) Folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a kefírt és a narancslevet. Hozzáadjuk az olvasztmányunkat is, majd mikor már szép homogén, a liszteket, sót, sütőport, és a fűszereket is belevegyítjük.
Itt még elég lágy a masszánk, ragacsos, nem formázható. Tegyük hűtőbe, úgy 5 órára, éjszakára, de többet is kibír. Akkor jó, ha szép szilárd, és egyáltalán nem ragad kézre, amikor golyóbist csinálunk belőle.
Amikor ebbe az állapotba kerül, diónyi gombócokat formálunk belőle, 1 ujjnyi vastagra lapítjuk- kör formában természetesen, és sütőpapíros tepsire tesszük. 160 fokon sütjük, de csak éppenhogy, kicsit megdagad, icipicit barnul, de még puhácska. Nagyon fontos, hogy ne süssük túl, mert akkor nem omlós kis puszedlieink  lesznek, hanem kemény-száraz fogbeletörős kupacaink.

A bevonat lehet csokoládé, tojáshab, de én nem szórakoztam most ilyesmikkel, hanem a képen látható vaníliás cukormázat megolvasztottam. Még valamikor régen megláttam a Lidl-ben, és bedobtam a kosárba, hogy ááá, ez biztos jó lesz még valamire. Milyen igazam lett. :)
Mivel nekünk nincsen mikrónk, én forró vízbe tettem, és ezt díszítgetés közben jópárszor meg kellett ismételnem, mert megdermedt a cucc. De ízre nem rossz, meg én amúgy sem szeretek túlzottan cukormázat csinálni, valamiért sosem szilárdul meg. A bevonáshoz természetesen lehet mindenféle ecseteket, kanalakat, késeket használni, de én nemes egyszerűséggel az ujjammal kenegettem szét. Higgyétek el, sokkal egyszerűbb így.

Ennyi tésztából 30 db. puszedli lesz (nem pici), a recept pedig Kiskuktától, néhány változtatással.

:)

Megvan az ének!!!!!!!!!!!!!! Nem bukok meg! És mehetek Hollandiába!!! :) A mostani legnagyobb örömhír. Mert emellett még annyi történt, hogy a doktornéni lediagnosztizált, hogy jelenleg tüszös-mandulagyulladásom van. Nagyon fáj. Még mindig egy kész tortúra a nyelés. De!!! legalább már az idő jobb. Vagyis melegebb. Mert a hidegnél az eső nem jobb, csak a növényeknek. Jó, biztos nem a legnormálisabb az sem, hogy a hőmérő 9 fokot mutat, és simán elvagyok sapka, meg kesztyű nélkül. Hmm, igazam volt, ez a tavasz. De azért mégis... még csak január van!!!! Jobb lesz ha előkészítek egy adag puszedlitésztát. Csak a nagy ijedtségre. Meg arra, hogy emlékezzünk, alig múlt még el a karácsony.

2011. január 12.

-Énektanulás, vagy betegeskedés? -Blogírás. És csak azután betegeskedés.

Szétmegy a fejem. Éneket kéne tanulni, mert megbukok. Nem tudok nyelni, akkora a jobb mandulám.
Asszem felsoroltam mindent ami lényeges. Az énekhez még annyit fűznék hozzá, hogy most vettem észre, hogy nem simán 3 lap van, hanem a lapok hátoldalán is van írás. Vagyis 5, és fél oldal!!!!!!!! Megtanulhatatlan. Igaza van Paulinának. Más iskolában ilyenkor már vagy nincsen ének, vagy elénekelnek egy Béreslegényt, és megkapják az ötöst. Nálunk meg az a fő kérdés, hogy hányan buknak énekből. Tiszta gáz. Lovrekné egy szadista állat. Nincs már más öröme, ezért szívat minket. Mondjuk ha otthon is ilyen száraz, nem csodálkozom, hogy elhagyta a férje.
Én meg folyamatosan beteg vagyok. Ma felébredtem reggel, és iszonyúan fájt a torkom. Kértem anyát, hogy nézzen már be, hátha lát valamit. Kitátottam a szám, anya meg közölte, hogy mindkét mandulám óriási, és vörös. Aha. Szóval itt van a kutya elásva. Ezért nem tudok nyelni. Ráadásul még a csoki is elfogyott. :(  Szomorú. Egész nap úgy nyeltem, hogy előtte vettem 3 nagy levegőt, bekészültem, és próbáltam megszorítani a fájó részt. Mert ez egy olyan cseles fájás, hogy kívül is tökéletesen érezhető. Ami azt jelenti, hogy a nyakamat se tudom hajlítgatni. Se hangosan beszélni. Észre is vette Marci, és azóta folyamatosan belebeszél abba, amit mondok. És sajnos verekedni sincs erőm. Olyan vagyok, mint a mosott szar.
De!!!!! Örömhírem is van: új osztálytárs érkezett, méghozzá Japánból. Norie-nak hívják. Nagyon kedves, csak az a baj, hogy annyira tud angolul, mint magyarul. Vagyis megért bizonyos szavakat. És ez azért kevés egy társalgáshoz. De van még majdnem egy fél éve, fejlődhet. Próbáltam kérdezgetni, hogy milyenek a japán édességek, de csak annyit tudott mondani, hogy torta. Ööö, oké. Hazajöttem, szépen bepötyögtem a gógliba, és máris lehetőségek tömkelege tárult a szemem elé. Jó, kicsit többet vártam, de jobb, mint a semmi. Van nyom, amin el tudok indulni. Azért majd még próbálkozom, hátha egy kis hazai ízzel, segítek feleleveníteni az emlékeket.
A kedvenc beszélgetésem: Kamilla megkérdezte a lánytól, hogy milyennek találja az itteni kosztot az ottanihoz képest. Norie gondolkozik egy kicsit, és mondja, hogy nagyon más. Fattening. Én erre felkapom a fejem, hogy a miénk? Igen-igen, bólogat, kenyér, kis szünet, tészta.(Mindezt ilyen édes kiejtéssel.) És mutatja a testén, hogy nő.
Hát, ez a szégyen. Bár tény, hogy a magyarok a legjobb cukrászok. Miénk a legtutibb sütik listája.

Diós-datolyás keksz

Még anya barátnőjétől kaptam egy csomag aszalt datolyát, és már a megköszönésekor döntöttem, keksz lesz belőle. Ma született meg a 2 napja érő akció, csak állandóan fáradt vagyok. De fantasztikus. Ezért megérte várni.



Hozzávalók: 1 csomag aszalt datolya - 14 dkg csupasz
                   12 dkg pirított durvára vágott dió
                   30 dkg finomliszt
                   fél zacskó sütőpor
                   13 dkg puha margarin
                   12 dkg porcukor
                   1 csipet só
                   1 teáskanál fahéj
                   1 tojás
                   1 púpos evőkanál tejföl


A lisztet, sót, sütőport, datolyát, diót, porcukrot és fahéjat elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojást, és beledolgozzuk. Ezután a tejföllel olyan masszát gyúrunk belőle, amiből jól tudunk golyókat csinálni, nem ragad a kezünkre.
Előmelegítjük a sütőt 200 fokra. Sütőpapíros tepsire tesszük a sütnivaló kekszeket. Kb dió nagyságú, vagy annál picit nagyobb méretű tésztából golyót formálunk, és szétlapítjuk, majdnem egy ujjnyi vastagra. 10 percig sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
                                                                                  33 keksz lesz ekkora adagból.

2011. január 11.

Feltételek, lehetőségek

Érdekes volt az Önképző. De úgy komolyan. Nagyon nagyon izgultam, érezhető volt a beszédemen. És hasznos volt meghallgatni a végén a "szakmai" ítéletet. Megfogott. Kritikaként megkaptam, hogy felolvastam a mondandóm. Na igen. Erre nem tudok mit mondani. Így volt. Kár, pedig tudok beszélni magam is a témáról, olyan szinten utánaolvastam. De úgy gondoltam nagy a tét, biztosabb olvasva, mellesleg mondom, úgy izgultam, hogy nem hiszem, hogy bármi eszembe jutott volna. És a szövegem jól felépítettnek tűnt. Inkább maradtam a biztosnál. A másik probléma, hogy nem mutattam képeket. Na erre már tudok reagálni, bár a faszi nem engedte sajnos, hogy neki is elmondjam a véleményem. Úgyhogy itt osztom meg. Nem érzem hitelesnek olyan fényképeket mutogatni, amelyek filmekből származnak. Najó, az előbb rákerestem angolul is a képekre, és tényleg lett volna néhány. Upsz. Elbasztam. Na sebaj. Elég elszomorító így is. A másik, hogy volt benne élmény, de nem elég. ? Az igazság, hogy még nem voltam prostituált. Sem rabszolga. (Csak a saját magamé, de az nem számít.) Úgyhogy ezt is bebuktam. A személyes fíling, amit ki lehetett érezni, mindössze abból eredt, hogy rengeteg cikket elolvastam, és 3 oldalas riportokat 4 mondatban összefoglaltam. Kész, téma lezárva.
De az élmény rész szöget ütött a fejemben. Mert mi az amiről bármikor-bárhogyan tudok beszélni? A kórházi élmények. Hiteles fotókkal illusztrálható? Iiigen. Nagyon is. És jön a kérdés, akkor miért nem állok neki? Nálam a de rész jön, a könyv. Annyira szeretném. Ez az álmom. Hogy a kezemben tarthassam. És attól félek, ha nyilvánosságra hozom a képeket, meg a részleteket a történetből, már senkit sem fog érdekelni. Anya szerint ez hülyeség. Mert a megmutatás nem nyilvánosságra hozás. Hát, az, vagy nem az, megint elromlott a kedvem. Utálok szomorkodni. De nem bízom magamban. Nem bízom benne, hogy meg tudom írni. És akkor a kiadatás meg egyéb nyalánkságok még szóba sem jöttek.

Kinder Bueno süti

 Az ötlet maga Mónikától, aki Karácsonyra hozott mamához. Nem ezt, egészen másképp nézett ki, de finom volt. Nos, vele szemben érzek egyfajta büszkeséget, úgyhogy ha az életem múlna rajta se kérdezném meg. (Na jó, talán akkor.) De nem csak ezt, mást sem. Mindig olyan kioktatóan beszél, úgyhogy tök hülyének érzed magad a társaságában. Legalábbis én.
A nevét még kóstolás előtt megkérdeztük, mert az ember nem eszik olyant, amiről nem tudja, hogy mi az. Úgyhogy itthon szépen beírtam a gógliba, és hosszas válogatás után Mohakonyha receptjét vettem alapul. Alig változtattam, de amit igen, az nekem kellett. A képért meg bocsi, de erősen fogyós volt. :)
Erre a süteményre igaz, ott halt meg, ahol megszületett. A tepsiben.

Hozzávalók:
    a tésztához: 3 tojásfehérje
                      3 evőkanál cukor
                      1 csipet só
                      1 evőkanál olaj
                      1 evőkanál zsemlemorzsa
                      1 evőkanál liszt
                      fél teáskanál sütőpor
                      5 dkg pirított mogyoró

        A tojásfehérjét a cukorral és sóval kemény habbá verjük. Ezután folyamatos keverés közben hozzáadjuk az olajat, zsemlemorzsát, lisztet, sütőport. Kivajazunk-lisztezünk egy pici tepsit, beleöntjük, majd megszórjuk a tetejét a durvára vágott mogyoróval. Előmelegített sütőben 170 fokon sütjük, kb. 12 percig, tűpróbáig.

                      10 evőkanál nutella
  
          Kicsit megolvasztjuk. Én a már nem teljesen forró sütőbe tettem üvegestül, mert ezalatt kihűlt  tészta is, a nutella meg kellőképpen megfolyósodott. Rákenjük a tészta tetejére, majd hűtőbe tesszük.

                      3 tojássárgája
                      2,5 dl tej
                      8 dkg cukor
                      1 vaníliáscukor
                      fél csomag vaníliáspudingpor
                      1 evőkanál liszt
                      8 dkg étcsokoládé
                      8 dkg margarin

           A tojássárgáját a tejjel, cukrokkal, pudingporral és liszttel simára keverjük. Lassú tűzön krémet főzünk belőle, majd elfelezzük. Az egyik felébe 1 evőkanál vaníliaaromát, a másikba, még forrón! beletördeljük az étcsokit, és addig keverjük, míg el nem olvad. Kihűtjük.
A szobahőmérsékletű margarint elfelezzük, és a krémekkel simára keverjük.

A nutellás tésztalapra rákenjük a vaníliakrémet, ezt kirakjuk a tejben kicsit megáztatott kocka alakú háztartási keksszel. Kissé nyomkodjuk a krémbe, mert a következő krém rákenése könnyen elmozdítja őket. Az sem baj, ha itt 20 percre hűtőbe tesszük. A kekszre a csokis krém jön, amit ízlés szerint vékony rétegben megszórhatunk kakaóporral.